Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Szombat
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső

Csizmadia Csaba a Lombard Pápa Termál FC-nél maradt

Czimbalmos Ferenc-Attila március 12, 2015 Sport

Csizmadia CsabaLombardia

Annak ellenére, hogy több anyaországi sportlapban arról írtak, hogy a magyar labdarúgó 1. ligában szereplő Lombard Pápa Termál FC 29 éves játékosa, a marosszentgyörgyi születésű Csizmadia Csaba a Nyíregyházi Spartacusba vagy Győrbe igazolhat, a labdarúgó maradt Pápán, ahol legalább még másfél évig (ameddig a szerződése köti a csapathoz) a Lengyel Ferenc által edzett bakonyaljai csapatban játszik, amelynek célja a bent maradás az NB I-ben.

Ezzel kapcsolatosan az ASA serdülőinél nevelkedett jó munkabírású, tehetséges védő a következőket mondta el a Központnak:
„Voltak tapogatózások, de konkrétumokig nem jutottunk. Én ezekre az esetleges lehetőségekre nem is fordítottam nagy figyelmet, mivel minden erőmmel és idegszálammal arra törekedtem, hogy példamutatóan tudjak felkészülni a tavaszi évadra a Lombard Pápa Termál FC együttesében, hiszen tudjuk, hogy nehéz idény vár ránk” – fogalmazott Csizmadia Csaba.

Az első mérkőzésén, február 28-án a Lombard Pápa Termál FC 3-2 arányban kapott ki Csizmadia volt csapatától, a Kecskeméttől (egyik találatot épp a Maros megyei illetőségű játékos szerezte), de a második fordulóban hazai pályán 1-0 arányban győzték le a Dunaújváros PASE együttesét, így továbbra is a tabella 12. helyét foglalják el a 16 csapat közül.

Csizmadia CsabaA 12-szeres magyar válogatott egyébként most végzi a Grassroots C-licences edzőképző tanfolyamot, ami feljogosítja majd arra, hogy utánpótlás-együttest eddzen, de kitűzött célja, hogy a jövőben a Pro licencet is megszerezze.

Share Button
Ennyien olvasták: 451

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.