Immár az ötödik éve a magyarországi teremlabdarúgó NB I-ben szereplő Nyírgyulaj KSE színeiben játszó, marosvásárhelyi illetőségű kiváló játékos, Csoma Alpár, egy sikeres őszi idényen van túl, amely során a csapat egyik meghatározó játékosa volt, így továbbra is számít rá Lovas Norbert volt válogatott játékos, a Nyirgyulaj KSE vezetőedzője.
Csoma – aki az őszi idényben 17 mérkőzésen 5 gólt szerzett és öt alkalommal volt kezdő, sőt az alakulattal a legjobb 8 együttes között búcsúzott a Magyar Kupából – , bízik abban, hogy a Nyírgyulaj KSE együttesével sikeresen fognak szerepelni a 2019–2020-as bajnoki idény felsőházi rájátszásában is. Ott, ahol a nyírsági alakulat az öt csapat közül jelenleg az MVFC Berettyóújfalú és a Haladás VSE mögött a harmadik helyen áll a tabellán, mögötte az FTC-Fischer Klíma és az Aramis SE sorakozik fel.
– A szezon előtt kitűzött célunkat teljesítettük… Most az elnök úr egy új célt fogalmazott meg: játsszunk éremért – említette meg a minap a csapat új célkitűzését Lovas Norbert vezetőedző, amit lapunknak Csoma Alpár is megerősített.
Az alapszakasz elején a magyarországi Futsal NB I. meglepetéscsapatának számított a Nyírgyulaj KSE, amely olyan jó eredményeket ért el, hogy egy idő után „természetessé” váltak a sorozatos győzelmei, így az alapszakaszt a harmadik helyen zárta Lovas együttese.
A felsőházi rájátszásban az alakulatok oda-visszavágó alapon játszanak egymással, majd az első négy elődöntőzhet, az erről lemaradó gárda az ötödik helyen végez. A Gyulaj az alapszakaszból két pontot vitt magával a felsőházi rájátszásba.
Érdekességként említhető meg, hogy a Nyírgyulaj KSE-nek négy ukrán illetőségű idegenlégiósa van – Baitsur Vitalii, Lapa Serhii, Vlasovych Valerij és Nahornyi Eduard –, viszont nem a vásárhelyi illetőségű teremlabdarúgó a rangidős a maga 36 évével az együttesben (amelyet március 22-én tölti be), hanem az a 39 éves Pallai Gábor hálóőr, aki a 2013–2014-es idényben a City ‘us-t erősítette.
Csoma Alpár – aki a szovátai Mobilánál nagypályán kezdett el futballozni 6 évesen, aztán Kénesi Lajos keze alatt formálódott 12 éves koráig –, 2019 nyarán szerződött a Szabolcs–Szatmár–Bereg-megyei együtteshez, miután korábban a Marosvásárhelui Izorep, majd City’us, a Brassói Design Construct, a Dévai CIP, majd Autobergamo, a ciprusi AGBU Ararat Nicosia és a Székelyudvarhelyi FK csapatát erősítette eddigi pályafutása során. Csoma ugyanakkor hat román bajnoki címmel és több Román Kupával és Szuper Kupával is büszkélkedhet, sőt több mint 100 alkalommal viselte a román válogatott mezét.