Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub már Marosvásárhelyen is!
Manapság egyre kevesebb és kisebb tér áll, az amúgy természetüknél fogva örökmozgó gyerekek rendelkezésére, hogy sportoljanak. Míg régen a természetben, az erdő szélén vagy játszótereken töltötték szabadidejüket, napjainkban, az iskola után egyre többen ülnek számítógép előtt, ezáltal pedig kevesebbet sportolnak, holott a rendszeres testmozgás elengedhetetlen az egészséges fejlődésükhöz.
Hajdanán megszűntek a nagy nyilvános terek, grundok, focipályák, ahol mozogni, sportolni, főleg focizni lehetett. Helyettük ugyan egyre több tornatermet lehet találni, de ezeken szinte kizárólag csak felnőttek futballoznak. Mint köztudott, a legnépszerűbb irányított mozgásfajták egyike a futball, amely játékos formában fejleszti a gyerekek mozgáskoordinációját, fizikumát, labdaérzékét és idegrendszeri fejlődését egyaránt.
A következőkben a kolozsvári illetőségű Könczei Soma, a Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub megalapítója fejti ki véleményét az utánpótlás nevelésével kapcsolatban.
– Mikor, hogyan jött az ötlet, mikor alakult meg a Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub?
– Én 19 évig Budapesten éltem, ahol labdarúgó edzőként dolgoztam a Baráti Bőrlabda FC edzőjeként. A korosztályos edzőképzés Somodi László személyéhez fűződik (akitől a Baráti Bőrlabda FC-nél rengeteget tanultam), aki az MTK erőnléti edzőjeként is dolgozik, de ő az egyik legnagyobb név az utánpótlás-nevelésben. Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy költözzek haza, Kolozsvárra, s itthon megalapítsak egy magán labdarúgó egyesületet, amely a gyerekneveléssel foglalkozik. Az igazság az, hogy 19 év magyarországi tartózkodás után, csak most tanulom a román nyelvet, tisztában voltam, hogy még edzéseket sem tarthatok románul. De azt is tudtam, hogy Kolozsváron nincs egy olyan labdarúgó egyesület, ahol magyar nyelven tartanák az oktatást.
Így jött az ötlet, hogy a Dribli focisuli keretén belül csak magyar nyelven oktatjuk a gyerekeket, hisz fontos, hogy azok az óvodás, kisiskolás korúak az anyanyelvükön tanulhassanak. Ha van is olyan gyerek, aki nem érti meg magyarul, annak, a társaim segítségével lefordítjuk románra a kellő szavakat.
Amúgy tavaly szeptemberben jöttem haza, novemberben már bejegyeztük a focisulit (www.dribli.ro). Elsősorban tömegsporttal szeretnénk foglalkozni és minél több gyereket (fiúkat és lányokat) bevonni, hogy sportolhassanak, ez a Dribli focisuli célja is egyben.
– Ebben a zsenge korban nem beszélhetünk még futballoktatásról, hiszen még nem tudják elsajátítani a sportág szabályait. Ehhez kellő türelem, felkészülés és főleg pedagógiai ismeretek szükségesek…
– Persze. Én Budapesten is a legkisebb korosztály képzésébe kerültem be, és úgy döntöttem, maradok is ennél. Budapesten 5 évig végeztem ezt a munkát a Baráti Bőrlabda FC és a Palánták Sportegyesületnél. Itthon is a szakmámat akartam gyakorolni. Nagyon fontos, hogy az edző egy bizonyos korosztályos csoportot fogjon át és kísérjen. Régen az volt a gyakorlat, hogy valaki elkezdett egy gyerekkel foglalkozni, ez egy időn túl mindenkinek kényelmessé vált, megszokták, megszerették egymást, végigvitte, s egy idő után felnőtt edző lett belőle. Ez azonban sokkal többet árt, mint használ. Igaz ugyan, hogy a gyerekkel személyes kapcsolat szövődik, de minden korosztály más tudásanyagot követel, és ha ezt nem kapja meg, akkor nem beszélhetünk érdemi munkáról. A korosztályos edzőképzésben Magyarországon is kezd meghonosodni az a bizonyos nyugat-európai modell.
– Valóban dicséretre méltó, hogy ilyen zsenge korú gyerekekkel foglalkoznak, a sport felé irányítják az óvodásokat, amikor még a játék a mindenük. Mennyire fontos, hogy a gyerekek tartoznak egy közösséghez, egy sportegyesület tagjai lehetnek?
– Úgy gondolom, be kell tölteniük a gyerekeknek legalább a 4 évet, de utána elkezdhetik a focit. Ötéves kortól viszont már mindenki jöhet, és fontos is, hogy ebben a korban elkezdjék. Minél korábban kezdik, annál hamarabb elsajátíthatják az alapokat, beérhet a felkészülés. Az egyesületnél mi zsenge korban még a mozgáskoordinációra fektetjük a hangsúlyt. Ezáltal nemcsak a gyermek mozgása lesz ügyesebb és gyorsabb, hanem a gondolkodása is, magát is jobban tudja kontrollálni, gyorsabb a gondolatmenete, és sok mindenben előbbre fog tartani, mint az a társa, aki később kezdi el a focit.
Az óvodás csoportoknál a gyerekek még összevissza szaladgálnak, és nem fociznak. Őket azonban teljesen másképp tanítjuk, hiszen ebben a korban még az egyén és a labda kapcsolatán van a hangsúly, erről szólnak a feladatsorok. Más fontos tényező, hogy megszokják a rendet, az edzéseket, kialakul bennük az igény, amire később lehet építeni. Mivel a foci csapatjáték, számos pozitív hatást hordoz, így általa a gyerekek megismerik, megtanulják és betartják a közösségi szabályokat.
– Milyenek a szülők visszajelzései egy év után?
– A szülők elsősorban azt értékelték, hogy magyarul folynak az edzések. Akik az egy év alatt a Dribli tagjai lettek – mintegy 500-an – , mindannyian nagyon szeretik az edzéseket, mi meg fontosnak tartjuk, hogy azok minél változatosabbak és játékosabbak legyenek. Minden évben szeretnénk egy családi napot szervezni, idén ezt júniusban tartottuk Magyarlónán. A tömegsportnak ugyan nem célja a versenyzés, de mindenképp pozitív élmény, ha az ember megmutathatja tudását. Mi azt tanítjuk a gyerekeknek, hogy a legfontosabb a játék szeretete. A hivatásos labdarúgók esetében az eredmény az elsődleges, a gyerekeknek azonban először focizni kell megtanulniuk. Győzni megtanulhat 16 évesen is, de ha valamit a labdával nem tud 14 évesen, azt nagyon nehéz később pótolni. A korosztályos edző feladata, hogy azt a technikai tudást alapozza és tanítsa meg, amire később szüksége lesz a gyereknek. A legfontosabb, hogy a gyerekeknek sikerüljön elsajátítaniuk a labdarúgás alapjait. Mi önbizalmat, a tudásunk legjavát igyekszünk átadni, nekik pedig a játék szeretetét kell felfedezniük.
– Van már kellő számú szakemberük?
– Igen, Kolozsváron, Magyarlónán, Szamosújváron és Marosvásárhelyen már beindult a szakosztály, de szeretnénk hasonlót nyitni Bánffyhunyadon, s idővel más erdélyi városokban is. Emellett szoros kapcsolatot tartunk magyarországi meg hazai gyerekfoci egyesületekkel is.
Edzőtársa, a marosvásárhelyi Farkas Csaba, az óvodások, meg az elemi iskolás gyerekek oktatásáról, labda és mozgás iránti szeretetéről beszélt:
– Marosvásárhelyen a 7-es Általános Iskolában tartom az edzéseket, a következő program szerint: hétfőn és szerdán: elemistáknak 16:30-17:30, óvodásoknak 17:30-18:15. Az érdeklődő szülők megkereshetnek a 0742– 962/025-ös telefonszámon is, s ami tudni kell, hogy a havi díj 70 lej, ami nyolc edzést foglal magában. Már több játékos, mozgást szerető gyerek jár edzéseinkre, szinte naponta megjelenik 1-2 újabb nebuló is, akik tagjai szeretnének lenni egyesületünknek.
– Milyen következtetéseket vontál le az első edzések után? Szeretik-e a labdát a gyerekek?
– Igen, hisz gondoljunk csak vissza gyerekkorunkra, hogy mindegyikünknek a labda jelentette az egyik legkedvesebb játékszert. Óvodás korban a kicsik nagyon játékosak, inkább fogócskáznak, ugrálnak, próbálják ellesni a más gyerekek játékos módszereit. Ha labda van a közelükben, akkor elkezdődik a játék, a mozgás, a labda utáni rohangálás, az ujjongás, emellett rúgják, gurítják, dobják, órákig is el tudnak játszani vele.
Ilyen korban kell megszerettetnünk velük a labdát, mint a futballhoz létszükségletű tárgyat, ami idővel egyik hobbijuk is lehet. Persze egyelőre a szabályokról még szó sincs, örvendünk, ha megtanulják azt, hogy csak lábbal lehet elérni, a kezüket meg nem használhatják, meg kell tanulniuk hol, melyik kapu felé, melyik irányba rúgják, sőt azt is, hogy a foci csapatjáték.
– Mindezt nagy lelkesedéssel mesélted…
– Én 6 éves korom óta, ha alacsonyabb szinten is, de futballoztam, sőt az egykori ASA egyik korosztályos csapatában Fodor János volt az edzőm, aki nagyszerű pedagógus is volt. Jelen pillanatban, 31 évesen is futballozok a falusi bajnokságban, évek óta tagja vagyok a Maros Művészegyüttes tánccsoportjának is, ahol gyerekeket is oktatok. Szeretem a gyerekeket és főleg a velük való foglalkozást.
