Központ
2017. december 11. hétfő, Árpád, Árpádina
Derült
Ma
Derült
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

Egy hajszállal jobbak voltunk

Központ szeptember 4, 2014 Sport

Labdarúgás 1. Liga

Egy hajszállal jobbak voltunk

ASA-FC Botosani 2-1 (1-0)

asa

A Brassó elleni vereség után a vásárhelyiek javítottak, harmadik hazai mérkőzésükön legyőzték a moldovai FC Botoşani csapatát az 1. liga 6. fordulójának vasárnapi találkozóján. Az egyenlő erők küzdelmén a vendégek több alkalommal is mezőnyfölényt harcoltak ki, de ezt nem tudták előnyre váltani.A találkozó legjobbja a hazaiak szenegáli csapatkapitánya, a 36 éves Ousmane N’Doye volt, aki két alkalommal is a hálóba talált.

 

A moldovai együttes színeiben pályára lépett a sáromberki születésű 24 éves Fülöp István is. A találkozó után az FC Botoșani kiváló középpályása, (aki két hete nősült Gernyeszegen) készségesen mondta el véleményét a találkozóról:

– Jó csapattal álltunk szemben, de látszik, még nincsenek kellőképpen összeszokva. Véleményem szerint ma nem kellett volna kikapjunk, hiszen jobban játsztunk, mint a marosvásárhelyi csapat, így a pontosztozás igazságosabb lett volna. Bosszantó, hogy elvesztettük mind a három pontot, de ilyen a foci. A következő fordulóban Botoșaniban, azaz hazai pályán játszunk a Dinamo ellen, ahol nyernünk kell – mondta Fülöp István.

Arra a kérdésre, hogy játszana-e az ASA-nál, ha megkeresnék, a Szászrégeni Avântul egykori játékosa megjegyezte:

– Egyelőre az FC Botoșani játékosa vagyok, velük van érvényes szerződésem, viszont nem tudhatom előre, hogy mi lesz majd idővel. Azt majd a kellő időben megfontolnám…


Share Button
Ennyien olvasták: 148

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.