Központ
2017. december 13. szerda, Luca, Otília
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Borús
Holnap
Borús
Jórészt felhős
Péntek
Jórészt felhős

Egy jobb ajánlatért ment el a City’ustól Kínába

Központ április 6, 2012 Sport

Egy jobb ajánlatért ment el a City’ustól Kínába

carlaoExkluzív interjú Carlos Alberto Alves Ferreiraval (ismertebb nevén Carlao), a marosvásárhelyi City’us hajdani teremlabdarúgó kapusával, aki a téli szünidőben Kínába szerződött. Jelenleg a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartomány, Guangzhou városának Zhuhai Ming Shi FC nevű első osztályos csapatánál játszik sikeresen, melynek csapatkapitánya is egyben.

 

– Carlao, a bajnokság őszi idénye végén, szinte csapot-papot hagyva, észrevétlenül távoztál a City’ustól, marosvásárhelyi szurkolóid nem kis csodálkozására. Hogyan kerültél épp Kínába?

– A City’us egykori edzője David Concalves és több egykori csapattársam már jó ideje a kínai együttesnél profiskodik, ők hívtak az együtteshez. Sajnálom, hogy kénytelen voltam megválni a csapat lelkes szurkolóitól, akik szerettek és tiszteltek engem. De be kell ismernem, minden szempontból sokkal jobb lehetőségem adódott a kínai csapatnál, mint amilyen Marosvásárhelyen volt. A spanyol második ligából is volt ajánlatom, de én a kínai szerződés mellett döntöttem.

– Azt is lehetett hallani a City’us háza táján, hogy oly hirtelen távoztál, hogy még a csapattársaktól sem búcsúztál, sőt azt is beszélték, hogy összevesztél barátnőddel és ez  volt távozásod egyik oka. Így volt?

–Mielőtt Kínába utaztam volna, elbúcsúztam a csapattársaktól. Egyáltalán nem igaz, hogy összevesztem volna a barátnőmmel. Együtt vagyunk most is, remélem, hogy bárhol is fogok futballozni, ő majd velem tart, mindenhová elkísér. Mi több, rövidesen megházasodunk. Amúgy a családommal közösen határoztuk el, hogy Kínába szerződjek, miután az első ajánlatot a jelenlegi klubom részéről visszautasítottam.

– Marosvásárhelyen három sikeres esztendőt hagytál a hátad mögött, amely időszakban két bajnoki címet, négy Románia-kupát és egy Szuperkupát nyertél. Te hogyan értékeled az általad itt eltöltött időszakot?

– Valóban sikeres és csodálatos időszakot éltem át Marosvásárhelyen. Az oda kerülésemtől kezdve a távozásomig, mind a néhai Kiss Istvántól, majd idővel a felesége részéről, Kiss Imolától sok segítségben volt részem, nem beszélve a vezetőség többi tagjáról, edzőimről, csapattársaimról, akikre mindig is nosztalgiával fogok gondolni. Nem utolsó sorban az együttes szurkolóira is szívesen emlékszem vissza, akik mindig kiálltak a csapat mellett. Mindig is szerettem Marosvásárhelyt!

Egy dologra viszont keserű szájízzel fogok visszagondolni, éspedig arra, amikor megkaptam a kínai ajánlatot, ezt közöltem az elnök úrral (Terbea Sorin), aki közömbösen fogadta, s 30 másodperc után faképnél hagyott. Ekkor vettem igazán észre, hogy neki a teremlabdarúgás nem a legfontosabb dolog. Viszont örvendetes számomra az, hogy jelenleg egy olyan bajnokságban szerepelek, ahol valamennyi együttes profi elképzelés szerint működik, ahol nagyon tisztelik és becsülik az idegenlégiósokat is.

– Azzal, hogy Kínába szerződtél meghiúsult az álmod, hogy román állampolgár legyél és szerepelj a román válogatottban…

– Valóban, de nem tudok, míg a világ álmodni és remélni. Több tettre lett volna szükség, én magamtól nem tudtam mindezt elérni. Aki a legtöbbet segített ezzel kapcsolatosan, az Marcel Vinteler volt.

– A City’usnál évekig csapattársad volt Klein Laci, aki idővel abbahagyta a teremfocit, majd távozásod után újra kezdte, sőt újra beverekedte magát a válogatottba. Milyen volt a viszonyod Lacival?

– A lehető legjobb, sőt elítélem azokat a pletykákat, melyek szerint mi nem egyeztünk jól. Romániába kerülésem óta ismerem őt, akitől mindig is lehet jó dolgokat tanulni. Nagyon jó csapattársi és baráti viszonyom volt vele, akinek ez úton is sok sikert kívánok.

– Jelenleg melyik egykori marosvásárhelyi csapattársaiddal tartod még a viszonyt?

– Sok egykori társammal tartom, de főleg Moldovan Vasile és Aszalos Csongor kapusokkal meg Raul Ungur kapusedzővel gyakran társalgok.

– Mondj néhány szót jelenlegi csapatodról?

–Az első ligás Zhuhai Ming Shi F.C. (Guangdong Professional Indoor Futsal League) keretét 5 portugál, 6 brazil és három kínai játékos alkotja. Csapattársaim többek közt Murilo, Viola, Nuno Miguel és Orlando, akikkel a City’usnál is együtt játszottunk, meg Andre Lopes, aki egy évig a Chiajna játékosa volt. Jó csapatunk van, melynek edzője az a David Concalves, aki rövid ideig a marosvásárhelyi együttest edzte. Együttesünk harmadik lett a rájátszásban, ami kiváló eredmény. A vezetőség részről kaptam egy három szobás lakást, és mindent magadnak, amit megígérnek. Szabadidőmet egykori-jelenlegi csapattársaimmal töltöm, akikkel sokat játszunk playstationnel, és nagyokat sétálunk Kína harmadik legnagyobb, tízmilliós lakosú metropoliszban.

Share Button
Ennyien olvasták: 277

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.