Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Derült
Szerda
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Egyik szeme sír, a másik nevet…

Központ február 6, 2014 Sport

Egyik szeme sír, a másik nevet…

foci

Interjú a szovátai illetőségű Csoma Ferenccel, a Marosvásárhelyi City’us teremlabdarúgójával, aki a 2014-es belgiumi Futsal Európa-bajnokság egyik nagy hiányzója Románia teremlabdarúgó válogatottja elérte a vezetőség által kitűzött célt, miután 6-1 arányban lehengerelték a házigazda Belgiumot, majd minimális 1-0-ás vereséget szenvedtek Ukrajnától, a csoport második helyről továbbjutottak.  A két találkozón pályára lépett és jól játszott a City’us öt játékosa – Vlad Iancu, Mimi Stoica, Florin Ignat, Ion Al-Ioani és Cosmin Gherman – is.  A City’us szurkolóinak szemszögéből az EB egyik nagy hiányzója a 30 éves Csoma Alpár, aki súlyos sérülése miatt nem lehetett tagja a román teremlabdarúgó válogatottnak. Alpár az elmúlt hét végén fejezte be a rekuperációt, ekkor értékelte lapunk sportszerkesztőjével csapattársai és a válogatott teljesítményét.

– Alpár, a meniszkusz-műtét utáni, utolsó rekuperációs gyakorlatokat végezted január utolsó hetében, ezzel eddigi sportpályafutásod legkellemetlenebb időszakát hagyod magad mögött. Most hogyan szolgál az egészséged?

– Hála a Fennvalónak, teljesen felépültem, egészségileg rendbe jöttem, sikeres rekuperációt hagytam magam mögött, sőt a klubcsapatomnál már teljes erőbedobással készülök.  

– Hónapokig a helyi Fizionova Rekuperációs Központnál készültél. Milyen volt az itt eltöltött időszak?

– Gyötrelmes, de Koszorus Gabriel sportorvosnak és Hora Mircea kinetoterapeutának köszönhetően, sikeres volt a rekuperációs időszak. Mellettük családomnak, edzőmnek, a klub vezetőinek és csapattársaimnak is köszönettel tartozom, hiszen ők azok, akik az utóbbi fél évben mellettem voltak.

Egyértelmű, a műtét után nagyon nehéz volt számomra, nehezen kezdtem el a mozgást, a sérült jobb lábam izmai legyengültek, de idővel sikerült felerősíteni őket.

– Jelenleg teljes erőbedobással edzel?

– Az első edzéseken félve végeztem a gyakorlatokat, lassan az irányváltoztatásokat is kipróbáltam, külsővel és belsővel is rúgni próbáltam a labdát, amit sikerült véghezvinnem. Most, a műtét után hat hónappal, napi 5-6 órai edzésben van részem, már beállok játszani a fiúkkal. Nagy megerőltetés után, még a műtét helyén érzek fájdalmat, de nem veszélyes, sőt, már a fájdalom is csökkent.

– Gondolom, egyáltalán nem volt jó érzés neked, hogy a televízió képernyője előtt nézd az EB- mérkőzéseke.

– Persze, hogy kellemetlen érzés fogott el, akárcsak az utóbbi félévben mindig, amikor a City’us mérkőzéseit figyeltem a lelátóról.  Jött, hogy lemenjek a pályára és beálljak, habár tudtam, hogy nem szabad. Idegesen, ugyanakkor türelmetlenül figyeltem a válogatottbeli csapattársaim játékát az EB-n, hiszen eddig minden hasonló tornán jelen voltam Románia színeiben. Nehéz volt végig, a televízió előtt szurkolni nekik.

– Hogyan értékeled csapattársaid a Belgium és Ukrajna elleni találkozókon nyújtott teljesítményét?

– Mi a tavaly Călăraşi-on játsztunk egy kettős felkészítő mérkőzést a belgák ellen, amely találkozón próbáltuk kiismerni a játékukat. Románia csapatának nagyon fontos volt, hogy az EB-n, az első találkozón, történetesen épp a házi­gazdák ellen, jó eredményt érjen el. Sikerült is nyerniük a fiúknak. Minden bejött nekik, harcosan játszott a csapat, ügyeltek a srácok, hogy minél kevesebb labdát adjanak el, jól adogattak, fizikailag is jól fel voltak készülve, viszont a belgáknak szinte semmi sem sikerült.

A találkozó után már azt gondolhatták, hogy biztos továbbjutók, hiszen Belgiumnak Ukrajna ellen feltétlenül győznie kellett ahhoz, hogy még reménykedhessen. (Ukrajna–Belgium 0-0,sz. m.).

Az ukránok ellen gyengébben játszott a csapat, (Ukrajna-Románia 1-0, sz.m), már továbbjutók is voltak, viszont az ukrán jobb csapat, mint a belga.

Ami a vásárhelyieket illeti, ők nagyon jól teljesítettek, főleg a Belgium elleni találkozón, sorsdöntő volt Iancu hálóőr teljesítménye is, aki az első két találkozón talán a csapat legjobbja volt.

– Most, hogy felépültél, mik a célkitűzéseid, a sportpályafutásoddal kapcsolatosan?

– Fontos, hogy egészségileg rendben vagyok, a műtött lábam jól bírja a terhelést. Egyelőre az a legfontosabb, hogy visszanyerjem a régi formám.

A célkitűzésem, hogy újabb bajnoki címhez és kupagyőzelemhez segítsem a City’ust, majd újra visszakerüljek a válogatottba. Úgy érzem, hogy még egy jó ideig hasznos tagja lehetek a válogatottnak, de addig játszanom, bizonyítanom kell, hogy behívót kapjak…

******        


A beszélgetés során jelen volt Csoma Ferenc is, Alpár bátyja is. Ő is pozitívan értékelte a válogatott EB-részvételét, ugyanakkor öccséről a következőket mondta a Központnak:

– Nagyon örvendek, hogy Alpár visszatért a csapathoz, ahonnan nagyon hiányzott. Már az első edzéseken látszott, hogy játéktudása a régi, amire nagy szüksége van az együttesnek, viszont fizikai szempontból kell még javulnia. Kellemetlen volt számára a féléves kiesés, habár tudom, hogy gondolatban mindig velünk volt. A visszatérésével erősödött az együttes.

******

A 2013 nyarán megnyílt rekuperációs központban, ahol Csoma Alpár felépült, találkoztunk a 43 éves Koszorus Gabriel általános és sportorvossal is, aki évekig az ASA majd a FCM labdarúgó-együttesénél is dolgozott.

Tőle kérdeztük meg, mennyire volt sikeres az Alpár felépülése:

– Alpár most teljesen fel van épülve, viszont a műtét után a seb befertőződött, amit el kellett távolítsunk, így egy hónapot vesztett a rekuperációs időszakból. A fontos az, hogy sikeres volt a rekuperációja, és egészségileg teljesen rendbe jött, ennek mi is örvendünk.

A sportorvos elmondta még, hogy központjukban elektroterápiával, ozonoterápiával is foglalkoznak, a marosvásárhelyi Maros KK kosárlabdázói, a helyi Mureşul kézilabdázói közül többen voltak pácienseink, sőt az udvarhelyi FK teremlabdarúgó és a Medgyesi Gaz Metan labdarúgói közül is jártak már intézményükben, műtét utáni rekuperációra.


A 41 éves Hora Mircea kinetoterapeuta, aki a román kézilabda-válogatottnál, a Besztercei Gloreánál és a FCM-nél is dolgozott, a következőket jegyezte meg Alpárral kapcsolatosan:

– Alpár öntudatosan végezte azokat a gyakorlatokat, amelyek a felépülését szolgálták, most pedig teljes gőzzel edzhet a City’usnál.


Czimbalmos Ferenc-Attila

Share Button
Ennyien olvasták: 129

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.