Pénteken este néhány korábbi-jelenlegi marosvásárhelyi birkózónak (Kerekes György, Szilágyi Levente, Ambrus Lajos, Ballai Sándor) köszönhetően, a valamikori legjobb Maros megyei kötöttfogású birkózóbajnokok találkoztak egy közös vacsorán, ahol felelevenítették a régi, szép emlékeket.
A rendezvényen többek közt jelen volt a 82 éves Balló Ferenc, aki kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok, emellett még kétszeres olimpiai résztvevő (Tokyo 1964 és Mexiko City 1968), többszörös Balkán-bajnok és 14-szeres román bajnok, valamint az ötszörös Balkán-bajnok, kétszeres veterán világbajnok Ambrus Lajos, a négyszeres veterán világbajnok, ötszörös veterán világbajnoki második helyezett Ballai Sándor, a Mureșul klub edzője, Márton József, továbbá Kerekes György ( ISK, Comertul, Elektromaros), Kertész Lázár, Szőcs Attila, Kádár Attila (Elektromaros), Măgheran Olimpiu (Elektromaros), Sabău Cosmin, Fekete Sándor (edző Elektromaros), Kozma József (Elektromaros), Ráduly Ioan, Ciula Ioan, Pop Teodor (Elektromaros), Dósa Csaba (Mureșul), Szilágyi Levente és Újfalvi Mihály is.
Mint Kerekes György elmondta, Marosvásárhelyen a kötöttfogású birkózás 1978-ban indult és 1992-ig tartott, amikor felbomlott az Elektromaros klub és megszűnt a kötöttfogású birkózó-szakosztálya is.
A szervezők remélik, hogy ezután hagyományossá válik a rendezvény.