Központ
2017. december 12. kedd, Gabriella
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Borús
Csütörtök
Borús

Életlecke a javából egy parasportolótól

Czimbalmos Ferenc-Attila szeptember 21, 2017 Sport

A Vásárhelyi Forgatag sportnapján, a Fuss egy kört a Bolyaiért, azaz a Bolyai Kollégium Alapítvány által életre hozott rendezvényen – melyen segítséget nyújtottak a Bolyai pálya felújításához – találkoztam a nyíregyházi 23 éves Veres Amarilla paralimpikonnal, aki a rendezvény egyik díszmeghívottja volt. Ő 2016-ban a Rio de Janeiró-i Paralimpián remekelt, ahol egyéniben 5., csapatban pedig 3. lett, amely eredmény eddigi pályafutásának csúcspontja.

A Bolyai-pálya tervrajza előtt

Amarilla első látásra egészséges, vagyis annak tűnik, ugyanis végtagjai egészségesen működnek, de mégis paralimpikon. Gondmentesen jár, edz, semmit nem mutat abból, amiből kitűnhet, hogy ő rokkant, születési rendellenességei miatt paralimpikonként versenyez.

Veress Amarilla és Kádár Zoltán

Miért paralimpikon Amarilla?

A kérdésre Amarilla a következőket válaszolta:
– Születéskor a bal oldalam le volt bénulva, de édesanyámnak, Friderikának köszönhetően felépültem, így mindez alig vehető észre, viszont belül mindennek érzem a hátrányait, de a külvilág felé ezt nem nyilvánítom ki. Folyamatos kezeléseken, gyógytornákon estem át akkor, és ezt a ,,falon is átmegyek” stílusomat az édesanyámtól örököltem, hiszen amikor kisbaba voltam és nem mozgott a baloldalam, akkor ő a ,,falon is átment” velem, hogy egészséges legyek. Idővel felépültem, majd az ép gyerekek között úsztam, kosárlabdáztam, aztán 14 éves koromban elkezdtem vívni, de az edzőimnek nem szóltam egészségi állapotomról. Az épek között próbáltam megküzdeni, nem hagytam magam, pedig soha nem kerültem Magyarországon a legjobb 16-32-je közé. A vágyam az volt, hogy egyszer kiérdemeljem a magyar válogatottbeli szereplést – mondta el Amarilla, aki a sport mellett tanulmányaira is nagy figyelmet fordít, hiszen sportszervezést hallgat a Nyíregyházi Egyetemen, majd így folytatta:
– Idővel az orvosaimhoz jártam rendszeres felülvizsgálatra, az állapotom is folyamatosan romlott, nagy fájdalmaim voltak sportolás közben. Arra gondoltam, hogy abbahagyom az aktív élsportot, mivel az egészségi állapotom romlott és idővel leépültem volna. De én nem hagytam magam, tudtam, hogy valami módon csak a vívással kell törődnöm, nem fejezhetem be örökre. Így elkezdtem edzősködni, amelyben a régi, gyerekkori edzőm segített, így ő partnerem lett Nyíregyházán, a mostani klubomnál, ahol gyerekeket, óvodás csoportokat, kezdőket edzünk. Idővel Tarjányi Isván kerekesszékes vívótársammal dolgoztam együtt mint segédedző, de én Pékey Béla első edzőm kezei között formálódtam. Ekkor jött a gondolat, hogy a betegségem miatt kerekesszékes sportolóként is vívhatnék. Elmentem egy orvosi klasszifikációra, amit minden kerekesszékes sportolónak el kell végezni, ott mondták ki, hogy A-kategóriás vívóként parasportoló lehetek. Amikor megkaptam a jóváhagyást, újragondoltam a céljaimat – érvelt álszerénység nélkül Veres Amarilla.

Rio de Janeiro, 2016. szeptember 16.
A Magyar Olimpiai Bizottság által közzétett képen a bronzérmes női párbajtőr csapat, Krajnyák Zsuzsanna (b), Dani Gyöngyi (k) és Veres Amarilla a kerekesszékes vívók női párbajtőr csapatversenyének eredményhirdetésén a riói paralimpián a 2-es Karióka Arénában 2016. szeptember 15-én. A magyar csapat a bronzmérkőzésen 45-44-re győzött a lengyelek ellen.
MTI Fotó: MOB/Szalmás Péter

Vb-, majd Eb-, aztán olimpiai pódium

– Kedves Amarilla, milyen minőségben jött városunkba?
– Mivel az idén a Vásárhelyi Forgatag vendége Nyíregyháza volt, én meghívottként jöttem a Maros parti városba Kádár Zoltán helyi rádiószerkesztőnek köszönhetően, hogy ezt a sporteseményt támogassam.

Paralimpia 2016 – Vívás

– Mikor szegődött a sport szolgálatába?
– Kisgyerekkorom óta úszom, kosárlabdázom, de a vívás mellett ragadtam le. Tulajdonképpen ez ,,szerelem” volt első látásra, amely remélem, életem végéig kitart. A családom mindenben támogatott, de a vívás az én választásom volt még kisiskolásként.

– Idővel jöttek a sikerek is. Erről beszéljen bővebben…
– A legelső jelentősebb eredményem 2014-ben Varsóban az U23-as vb-n volt, ahol bronzérmet nyertem tőr egyéniben, 2015-ben a Sarjah-i U23-as vb-n tőr és párbajtőr egyéniben aranyérmes lettem. Idővel felnőtt világbajnokságon is diadalmaskodtam, hiszen a 2015-ben Egerben megtartott világversenyen kard egyéniben 3., párbajtőrben csapatban is harmadikok lettünk, aztán a Casale Monferatto-i Eb-n kard egyéniben ezüstérmes lettem. A riói olimpián a csapatbeli bronz­érem mellett az egyéni 5. helyezés óriási élmény számomra, ezt én győzelemként könyvelem el.

Veres Amarilla és Pakey Béla

Megszerette Marosvásárhelyt, ahová egyszer majd visszatér

– Erdélyi városba látogatott. Hogy tetszik Marosvásárhely?
– Gyönyörű! Mindenképpen vissza szeretnék ide jönni a családommal, itt meglátogattam édesanyámmal a középkori várat, a város fontosabb nevezetességeit, ugyanakkor hallottuk, hogy a Somostető és az állatkert is látványos, ezért egy erdélyi túrára mindenképpen vissza szeretnénk jönni.

– Milyen benyomást keltettek az itteni, magyar ajkú emberek egy olyan személy számára, aki először látogat a Székelyföldre?
– Kedvesek, segítőkészek és rendesek!

– Most éppen pihenőszabadságát tölti Marosvásárhelyen. Mi fér bele ebbe a néhány napba egy újabb meg­erőltető, zsúfolt idény előtt?
– Sok napfény, strandolás, úszás és sok utazás.

A Rio de Janeiro-i Paralimpia sportpálya­futásának csúcspontja

– Különbség van a páston vívó Amarilla és a hétköznapi vívólány között?
– Mi, parasportolók egy családot alkotunk, a legfontosabb ügyünk az, hogy népszerűsítsük a parasportot. Az a probléma, hogy aki a páston van és vív, az a lány „nincs” itt jelenleg, hiszen rövidesen készül a következő versenyre. Ugyanis én olyan állapotba kerülök, amikor vívok, hogy kijön belőlem a „falon is áttörő lány”, így csak a vívásra összpontosítok a páston.

Amarilla Szabó Zoltán marosvásárhelyi vivőedzővel beszélget

– Krajnyák Zsuzsannával és Dani Gyöngyivel a bronzérmet szerezték a csapatversenyben, ami óriási fegyvertény volt Rióban…
– A csapatverseny egy nagyon speciális dolog a vívásban, amikor kiáll a három fő, de az asszóban mindenki egyedül van. Egy csapatsportban mindenki együtt küzd a pályán, de mindenkinek saját magára is kell figyelnie. De jobb érzés egy csapatért, egy közösségért, egy országért küzdeni, mint pusztán önmagadért.

Veres Amarilla és édesanyja, Friderika a Bolyai pályán

– Melyek a legkedvesebb emlékei a 2016-os riói parolimpiáról?
– Az olimpiai faluban szinte minden nap egyforma volt, hiszen a reggeli kelés után edztünk, majd aludtunk a versenyekig, de a brazil szurkolók hangossága örökre megmaradt az emlékezetünkben: vívómérkőzéseim során megtanulták a nevemet, majd skandálva bíztattak. A nézők sokaságáról nem is beszélve, hiszen annyian voltak, mint egy futballmeccsen, ami szokatlan és ritka számomra. Mindazt szívesen átélném újra!

A parasportoló is ember

– Magyarország mindig is remekelt a nemzetközi párbaj és vívás terén. Önnek ki a példaképe?
– Vannak példaképeim, de nem csak vívók, akiknek a nyomdokain szeretnék haladni. Itt Szilágyi Áront szeretném kiemelni, aki állandó jelleggel jó eredményeket ér el, pedig tudnivaló, hogy a sikerek mögött évek kitartó és következetes munkája rejtőzik. A másik példaképem Hosszú Katinka, akinek főleg a mentális felkészülése ragadt meg. Amúgy tőle sokat tanultam.

– Hogyan tudnak helytállni a paralimpikonok Magyarországon?
– Egyre könnyebben, de még mindig nehéz. Már az nagy segítség, hogy nem adnak ki olyan középületre építési engedélyt, ahol nincs akadálymentes mosdó, vagy feljáró. Ez egy jó lépés, viszont a fejekben ez a mozgássérült vagy speciális olimpia nagyon nehéz kérdés. Én a paralimpiát az olimpia kistestvéreként szoktam kezelni, hiszen részben ugyan­az a rendezvény. Egy mozgássérült emberre, ha ránézünk, az jut eszünkbe, hogy segítsünk rajta, ami lehet, hogy kellemetlen számára. Ezt a szellemi kommunikációt már gyerekkorban el kellene kezdeni.

– Mik a jövőbeli tervei?
– A 2017–2018-as idény nehezebb lesz, mint az előző, hiszen az elmúlt hónapokban sérüléssel küszködtem, így nemrég kezdtem újra edzeni, kellőképpen felkészülni a soron következő hazai és nemzetközi versenyekre.

Ez egy állapot: azaz egyik lába itt, a másik ott…

Amarilla viccelődött is a mozgássérültekkel kapcsolatosan, hiszen csapattársai között is folyton viccelnek fizikai vagy szellemi rokkant­ságukkal kapcsolatosan, mindamellett hogy az egészséges emberek a kerekesszékeseket látván ,,bénának”, vagy ,,vaknak” minősítik őket. Így mesélte el, hogy a bal lábbal amputált vívótársa, Hajmási Éva, ha nem versenyez és nadrágot visel, akkor nem látszik, hogy műlába van, amivel jár, fut és szalad is. Amikor vív, akkor lecsatolja a műláb-protézisét, amire a szövetségi kapitányunk nem egyszer megjegyezte, hogy Éva a ,,leggyorsabb vívónő”, hiszen egyik lába ,,itt”, a másik ,,ott”…
,,Ez egy olyan állapot, mint amikor valaki cukorbeteg. Semmivel sem különb, viszont teljesen más, de ezzel kell élnie, ám ugyanolyan értékes tagja a társadalomnak, mint bármelyikünk, velük is ugyanúgy kell bánni, kommunikálni, úgy kell őket elfogadni, ahogy vannak. Sokszor az emberek nem is tudják, hogy milyen formában forduljanak egy mozgássérülthöz, de ez is a nyílt, kedves kommunikáción múlik” – mondta el a szimpatikus Amarilla, aki a 2014-es, 2015-ös és 2016-os év nyíregyházi parasportolója.

 


A parasportolókat sérültségi fokonként kategorizálják

Az A-kategóriás parasportolók azok, akik felállhatnak a kerekesszékből, a B-kategóriások, akik a mindennapjaikat a kerekesszékben töltik, míg a C-kategóriásoknak minden végtagjuk sérült. A paralimpián minden sportoló a sérültségi kategóriájában küzd.


Share Button
Ennyien olvasták: 467

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.