Központ
2017. november 18. szombat, Jenő
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Borús
Holnap
Borús
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős

Feketics Norbert a Honvéd első keretében edz!

Központ augusztus 13, 2013 Sport

Feketics Norbert a Honvéd első keretében edz!

feketicsok

A mindössze 17 éves marosvásárhelyi illetőségű, roppant tehetséges Feketics Norbert egy ideje az 1. ligás budapesti Honvéd együttesét erősíti, ahol az U18-es keret tagja, viszont a nagycsapattal edz. A Magyarországon már közkedvelt fiatal labdarúgót már több orosz, német és olasz együttes is megkereste, Marosvásárhelyen viszont kevésbé ismert.

 

A helyi Junior csapatánál kezdett el focizni 7 évesen, majd idővel a Hagi Akadémiához került, ahonnan, a budapesti Honvéd–MFA együtteséhez szerződött, ahol az U18-as keret egyik kiválósága, mint előretolt középpályás, csatár.

Édesapja is helyi szinten ismert labdarúgó volt, hiszen a szászrégeni Avântul, a Debrecen (alacsonyabb liga) majd a Sóvárad leigazolt labdarúgója, egykori középpályása volt.

Norbert jelenleg a Honvéd felnőtt csapatának színeiben folytatja a felkészülést, ahol több romániai illetőségű társa is szerepel.


Share Button
Ennyien olvasták: 344

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.