„Fizikálisan nagyon jól fel kell készülnünk”
– mondta Székes Károly, a marosvásárhelyi FCM lánycsapatának vezetőedzője, aki február 3-a és 12-e között edzőtáborban van együttesével, a nagyadorjáni Dorman sportbázison. A szakemberrel az együttes téli felkészüléséről, barátságos mérkőzésekről, a kerettel kapcsolatos újdonságokról, meg a tavaszi zsúfolt idényről beszélgettünk.
– Mik a hírek a csapat háza tájáról? Hogy halad a téli alapozás?
–Január 16-án kezdtük meg a felkészülést Marosvásárhelyen, majd február 3-a és 12-e között, a nagyadorjáni Dorman-bázison vagyunk edzőtáborban, ahol Dr. Butiurca Sándornak köszönhetően kiváló felkészülési lehetőségekben van részünk, mindamellett, hogy az időjárás viszontagságaival is meg kell küzdenünk. Itt nagy a hó, így a pályát nem tudjuk kellőképpen használni, de a fizikai felkészülésre, az erőnlét javítására fektetjük a hangsúlyt. Naponta két, sőt van, amikor három edzést is tartunk, de örvendek, hogy a lányok bírják az iramot.
Február 22-én Budapestre utazunk, ahol négy formaellenőrző mérkőzést játszunk, kettőt az MTK, egyet a Ferencváros és a Femina (Kiss László egykori válogatott labdarúgó edz – szerk. megjegy.) együttesei ellen. Az MTK vezetőedzőjével, az utánpótlás szakág-vezetőjével, ugyanakkor az U19-es magyar válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedő Turtóczki Sándor egykori labdarúgóval, kiváló szakmai és baráti kapcsolatot ápolok, rajta keresztül sikerült megszervezni a mérkőzéseket.
– Vannak változások a keretben?
– Az együttestől nem távozott senki, viszont jött még az őszi szezonban három magyar lány, akik fizikálisan nem voltak kellőképpen felkészülve, mivel az ottani bajnokságban nem fektettek erre kellő hangsúlyt. Technikailag ügyesek, de fizikálisan még javulniuk kell, de számítok rájuk, akárcsak a többi lányra a bajnokság során. Laura Rus négyévi spanyolországi légióskodás után jött haza Romániába, ő a válogatott, meg a FCM gólkirálya, az egyik nyerő emberünk. Igazoltunk még Brazi-ról egy 186 centi magas csatárt, Radu Mihaelát, akitől gólokat várok a tavaszi szezonban. Jelenleg van két sérültünk, de remélem, hogy rövidesen ők is egészségesek lesznek.
– Mikor kezdődik a bajnokság?
– Március 3-án vagy 11-én, a válogatott mérkőzéseitől függően. Nehéz tavaszi szezon áll előttünk, hiszen a bajnoki címért folyó harcban is, meg a Románia-kupában is érdekeltek vagyunk. Fizikailag jól fel kell készülnünk, szükségünk lesz minden lányra, hisz a bajnoki döntőben 6 mérkőzés után (oda-vissza alapon) dől el a cím sorsa, májusban nem több, s nem kevesebb, mint 9 mérkőzést fogunk játszani, ebből négyet a play-off-ban. Nem beszélve a kupaküzdelmekről, amelyre május végén kerül sor.
–Székes Károly, ön mennyire van megelégedve a lányok felkészülésével?
–Én azt gondolom, hogy a jó úton haladunk, a maximumot kell kiadnunk magunkból, hiszen az utóbbi évek egyik legnehezebb tavaszi idénye előtt állunk.