Központ
2017. december 15. péntek, Valér
Eső valószínű
Péntek
Eső valószínű
Borús
Holnap
Borús
Borús
Vasárnap
Borús

Futballista helyett jégkorongozó lett

Központ február 24, 2012 Sport

Futballista helyett jégkorongozó lett

A pöttyös helyett a korongot választotta

Szakács Ferenc a marosvásárhelyi jégkorong egyik azon ritka képviselője, aki már több mint 40 éve ennek a téli sportágnak hódol. Az egykori Elektromarosnál kezdte, majd a rendszerváltás után Magyarországon telepedett le, ahol három évig az NSZE Budapest, majd tíz évig az Újpest színeiben szerepelt. Edzőként gyerekcsapatoknál tevékenykedett – az Újpestnél meg a Ferencvárosnál –, majd edzte a magyar junior válogatottat, aztán az együttes szakmai tanácsadója is volt. Idővel dolgozott Angliában, ahol a Milton Keynes utánpótlás-csapatait vezette, majd a híres szerb Cverna Zvezda együttesét irányította sikeresen. Jelenleg a Mol-Ligában, meg az osztrák National-Ligában is szereplő dunaújvárosi Dab Docler vezetőedzője és utánpótlás vezetője. Gyermekkori élményeiről, fiatalkori emlékekről, profi pályafutásának kezdeteiről, majd eredményeiről és jelenlegi státuszáról mesélt.

 

–Miért épp a jégkorongot választottad és nem pedig a focit?

–Érdekes, hiszen majdnem labdarúgó lettem. Kezdjem azzal, hogy Marosvásárhelyen születtem 1964. október 2-án, majd a Bolyai Farkas Líceum sportosztályában érettségiztem. Sportkedvelő családból származom, hiszen a nagybátyám volt a legendás Szakács „Gida” egykori labdarúgó, apám is szerette a focit, aki belőlem mindenképp futballistát akart faragni. Édesanyám viszont csíkszeredai születésű volt, így én a vakációkat ott töltöttem, a romániai jégkorong hazájában, ott viseltem először korcsolyát és szerettem meg a hokizást.

– Milyen egyesületeknél jégkorongoztál?

–Marosvásárhelyen a hajdani Elektromarosnál, először a gyermek-, majd a felnőtt csapatban 1989-ig. Rengeteget könyörögtem Kormos Guszti bácsinak, hogy csapatot alapítsunk, ami végül sikerült is. 1989 decemberében költöztem ki Magyarországra, ahol folytattam a jégkorongot, 1990-től 2003-ig a magyar bajnokságban játszottam. Először az NSZE Budapest színeiben (1990-1993), majd tíz éven keresztül az Újpest csapatában, ott is vonultam vissza.  

–Mikor kezdtél el edzősödni?

–Még játékos koromban lehetőséget kaptam, hogy gyerekcsapatokat edzzek, így én is végigjártam a korosztályos szamárlétrát. Először Újpesten (1994-1996), majd a Ferencvárosnál (1996-2000), aztán megint Újpesten (2000-2005) és végül a Ferencvárosnál (2005-2006) edzősödtem korosztályos bajnokságokban, ahol 6 harmadik, 7 második, 2 első bajnoki helyezés és egy kupagyőzelem a mérlegem. Mivel okleveles edzői képesítésem van, a 2001-es zágrábi junior világbajnokságon én voltam a magyar válogatott edzője Fekete Alberttel (Cikivel), a csíkszeredai Sportklub egykori kapusával. A 2006-os minszki junior világbajnokságra megint engem kértek fel szakvezetőnek, az idén viszont szakmai tanácsadó voltam. Az évek során számtalan tehetséges jégkorongozó került ki a kezem alól, akik nagy része felnőtt válogatott is lett.

–Hol folytatódott a pályafutásod?

–A válogatottban való tevékenységem után, Angliából kaptam egy megfelelő ajánlatot, ahol a Milton Keynes utánpótláscsapatainál tevékenykedem elég sikeresen.

–Hol folytatódott az edzői karriered az angliai kitérő után?

–Egy nagyszerű ajánlatot kaptam a legnépszerűbb szerbiai klubtól, a belgrádi Crvena Zvezdától (Vörös Csillag-szerk.megj.) A felnőtt csapatukat irányítottam és a magyar bajnokságban játszó junior (21-éves korosztályos) együttesüket is. Nagyon eredményes két évet töltöttem Belgrádban, profi körülmények között, ahol hozzáértő, barátságos emberek voltak a segítőim.

–Jelenleg hol, melyik együttesnél edzősödsz?

–Az idei szezon végén megkeresett a dunaújvárosi Acélbikák, azaz a Dab Docler, és én hozzájuk szerződtem. A szerbek pedig nagyon korrektül elengedtek, annak ellenére, hogy még két évig oda kötött volna a szerződésem. Dunaújváros új kihívást jelentett számomra, sőt közelebb kerültem az otthonomhoz, a barátokhoz. Döntésemen könnyített Azari Zsolt klubelnök is, akivel régebbről ismerjük egymást. Dunaújvárosban az utánpótlás vezetőjeként és a felnőtt farmcsapatunk vezetőedzőjeként számítanak a munkámra. Az első csapat edzője egyébként Stephan Lundh svéd nemzetiségű, nagy tudású, végtelenül rendes szakember, vele is rengeteget dolgozom együtt, mert a két felnőtt csapat között átjátszás van, és állandóan konzultálnom kell vele, nagy tudású, rendes ember. Rengeteg mérkőzés és utazás van a munkánk mögött, hiszen a felnőtt csapattal érdekeltek vagyunk mind a MOL-Ligában is, mind az osztrák és Nationalligában és nem utolsó sorban a Magyar-kupában is. Az utánpótlás koordinálása hat korosztályt jelent, melynek kb.120 gyerek tagja, plusz hat edző, ezen belül  az ifjúsági csapat vezetőedzője is vagyok. A Dab Docler-nél jók a körülmények, profi emberekkel dolgozom. A szezon még nagyon hosszú, de fontos, hogy minden fronton versenyben vagyunk.

–Amikor itthon jársz Marosvásárhelyen, kikkel tartod a kapcsolatot a régi hokisok közül?

–Mindig szívesen elbeszélgetek Kormos Guszti bácsival, Tóth Ernővel, Bíró Sanyi bácsival, hiszen ők a helyi jégkorong valamikori sztárjai voltak Marosvásárhelyen. Koros Lászlóval, a Mureşul elnökével is tartom a kapcsolatot, sokat beszélünk, és remélem, összefogással ismét fellendíthetjük majd a jégkorongot Marosvásárhelyen. Addig is szurkolok annak, hogy rövidesen befejezzék Jégcsarnokot. A sok sportszerető és jégkorongkedvelő marosvásárhelyi megérdemli, legalábbis, ami a sportág múltját illeti, hiszen sokan nem tudják, hogy volt valamikor még román bajnok jégkorongcsapatunk is… Igaz, akkor még olyan legendák kergették városunkban a korongot, mint a híres Incze-testvérek, aztán Takács, Varga, Togănel, Bíró, és még sorolhatnám.

                                                       **************

 Az elmúlt héten felkerestük a Muresul SK igazgatóját, Coros Vasilét, aki egyben a Román Korcsolyázó Szövetség főtitkára is, akitől megkérdeztük, hogyan is állnak a munkálatok a Ligeti korcsolyapályán. Vásárhely egyetlen téli olimpikonja diplomatikusan elutasította a beszélgetést, arra hivatkozva, hogy heteken belül a klub megkapja a még hiányzó, szükséges pénzösszeget a szakminisztériumtól, s akkor majd értesíti lapunkat is a fejleményekről, s a hátralévő munkálatok kivitelezéséről.

Azt viszont megjegyezte, hogy mintegy 90 %-ban elkészült a létesítmény, de még hátravan többek közt a csarnok felé vezető út, a jégpálya melletti parkírozó, az épületet körülvevő kerítés kialakítása, s a csarnokon belüli utolsó simítások (csempe, kagylók elhelyezése, festés stb) elvégzése. Mint mondta, nem tudja, hogy a szükséges pénzösszeget egy, vagy két részben utalják a szakminisztériumtól, de bízik abban, hogy már az év folyamán korcsolyázni lehet Románia legmodernebb hasonló méretű és fontosságú fedett sportkomplexumában. Az egyetlen klímaberendezéssel ellátott hazai jégpálya lesz.

A korcsolyázni vágyó vásárhelyiek, akárcsak a téli sportok képviselői is türelmetlenül várják, hogy igénybe vehessék a jégpályát, ami a téli sportágak fellendülését is jelentené városunkban.

Nem beszélve arról, hogy ha meglesz a jégpálya (amit már a tavalyra ígértek), akkor rangos nemzetközi események megrendezésére is sor kerülhet. Mint ismeretes a 2012-es román országos gyorskorcsolyázó sprintbajnokságra nemrég a németországi Inzellben került sor, ahol a marosvásárhelyi Mureşul Gáll Károly által edzett versenyzőiből ketten indultak, és két összetett bajnoki címet szereztek.

A női felnőtt mezőnyben Oltean Daniela mind a négy versenytávon megszerezte a győzelmet, így az idei év abszolút sprintbajnoki címét nyerte el. A gyerek korcsoportos lánymezőnyben induló Molnár Anna két versenytávon nyert, és másik kettőn a 2. helyeken ért célba, ezzel az összetettben szintén kiérdemelte a bajnoki címet. A vásárhelyi gyorskorcsolyázók továbbra is Inzellben készülnek a világkupán való részvételre, amelyen a versenyzők célja az Európa-bajnokságon való részvételi jog megszerzése.

Tehát, tehetségek és eredmények még vannak, reméljük, hogy rövidesen hazai pálya is lesz…                                                                      

                                                        ************

A romániai időjárási viszontagságok miatt a Román Labdarúgó Szövetség Végrehajtó Bizottsága egy héttel elhalasztotta a román bajnokság tavaszi idényének rajtját, ezért a FCM is kénytelen volt február 23-ig meghosszabbítani az antalyai felkészülést.

Következő lapszámunkban az együttes törökországi edzőtáborozásának feltételeiről, barátságos mérkőzéseiről, az új kerettagokról, no meg a tavaszi idénykezdetről is beszámolunk.

 

 

Share Button
Ennyien olvasták: 222

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.