Központ
2017. november 21. kedd, Olivér
Havazás
Kedd
Havazás
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Hacsek és Sajó

Központ március 24, 2014 Sport

MolnarTiborHacsek és Sajó

– Jó napot, Sajókám! Tudta, hogy minél nagyobb valakinek a szerszáma, annál boldogtalanabb? / – Honnan szedi ezt az ökörséget? / – Kikövetkeztettem. Ma egy hete, március 20-án volt a boldogság világnapja, és egy frissen összeállított boldogságlista szerint a dánok, a norvégok és a franciák a világ legboldogabb emberei, őket követik a hollandok és a svédek. / – És hol az összefüggés a hancúrléc-mérettel?

– Ott, hogy a sor végére olyan afrikai országok kerültek, mint Ruanda, Burundi, a Közép-Afrikai Köztársaság és Benin, amely országok férfiúi vannak a legjobban eleresztve, egy másik lista szerint.

– Mi a helyzet a magyarokkal?

– Elég siralmas: a 156 vizsgált ország közül Magyarország a száztizedik helyen áll, még a 91. helyezett Románia is megelőzi.

– Akkor ezek szerint nekünk sincs sok szégyellnivalónk a másik kategóriában…

– Nincs biza! Európában mi vagyunk a listavezetők az átlagos 16,5 centinkkel, utánunk következnek a franciák és az olaszok 16-tal, illetve 15,7-tel, míg az írek és a románok a sereghajtók a maguk kis 12,5-jével.

– Csakhogy akkor Románia sokkal előkelőbb helyet kellene elfoglaljon a boldogságlistán, a maga logikája szerint.

– Azt viccből mondtam, nyilván. Az egyes országok boldogságindexének megállapításakor többek között olyan változókat vesznek figyelembe, mint a várható élettartam, a korrupció érzékelt jelenléte, a közbiztonság, az életút megválasztásának szabadsága, a szociális ellátórendszerek hatékonysága vagy a munkanélküliségi ráta.

– Szóval akkor fújhatjuk fel a tizenhat és fél centinket.

– Tulajdonképpen igen. S ahhoz mit szól, hogy Lakó Péterfi Tünde ismét banigyűjtésbe kezdett?

– Nocsak! Miért büntették meg újfent, kokárdákat osztogatott március tizenötödikén a piaci kofáknak, vagy az ócskán agitálta a máriskókat kétnyelvű feliratokért?

– Nem, most Széchenyi utódjának, a legnagyobb erdélyi magyarnak, izé, székelynek, Izsák Balázsnak gyűjtenek, akire a Székely szabadság napján történtek miatt kiróttak egy lájtos 12 000 lejes büntit, valamint annak a további tizenegy személynek, akiket összesen 24 000 lejre bírságoltak.

– Vagyis harmichatezer lejt akarnak összegyűjteni egy- és ötbanisokból? Az többszázezer érme, nincs is annyi forgalomban.

– Pláné, hogy április elsejétől minden banit össze fogunk kuporgatni, mivel egy csomó minden drágul, többek közt a benzin és a cigi.

– Az gáz.

– Az is drágul, két százalékkal.

– Akkor hamarosan konzultálnom kell egy szegény emberrel.

– Miért?

– A mondás szerint szegény ember vízzel főz; megkérdezem, hogyan sikerül neki, mert én is próbáltam bevezetni a vizet az aragázba, de az istennek se gyulladt meg.

– Marha! A sör nem drágul?

– De. Amúgy is minden tavasszal szokott, és az üzemanyagárak növekedése okán gyakorlatilag minden élelmiszer drágább lesz.

– Csak az RMDSZ-nek nem drága semmi…

– Amennyiben?

– Hát „stratégiai partnerséget” kötöttek az MPP-vel. A sajtó képviselői előtt írta alá múlt héten, Kolozsváron Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Biró Zsolt, az MPP elnöke a két párt között megkötött stratégiai megállapodást. A partnerség nem csak az EP-választásokig szól, a felek hosszú távú együttműködésre számítanak”.

– RMDSZ-részről értem a dolgot, mivel a hamarosan kezdődő kampányban úgy lesznek, ahogy Sarolt mámi énekelte Istvánnak: „érdekből vagy számításból, mellékes, ha melléd áll”, viszont azt már nem deriválom, hogy az MPP-nek mi ebben a buli.

– Azt én sem. Pláné így, hogy az RMDSZ EP-jelöltlistájának harmadik helyéről is önként és dalolva lemondtak.

– Biró Zsolt a rendszerváltás utáni erdélyi magyar politikai élet kontextusában történelminek nevezte az RMDSZ-szel kötött együttműködést.

– Az már biztos! Kelemen Hunor pedig azt mondta, többek közt, hogy „gyakran vitáztunk a polgári párttal, de számunkra mindig világos volt, hogy a céljaink közösek, csak az eszközeink különböznek”.

– Esküszöm, fizetek magának egy láda sört, ha egyszer mond valami eredetit is ez a közhelybajnok. De van még valami, amit nem értek: hova lettek a vásárhelyi román szélsőségesek?

– Annyira hiányoznak?

– Hiányoznak a görcsnek, csak meglepett, hogy a múlt heti főtéri vátrás tüntetésre több ezer embert vártak a szervezők, aztán megjelent másfél busznyi nyugger meg egy tucat siheder, pedig még Funar is tiszteletét tette.

– Szerencsére esett az eső, különben lehet nekiállt volna a mi padjainkat is lepingálni piros-sárga-kékre, mint anno a kolozsváriakat.

– Apropó: olvastam, hogy a kolozsváriak aláírásgyűjtést terveznek annak érdekében, hogy Kolozsvár szabaduljon meg a Napoca elnevezéstől, amelyet Ceauşescu aggatott a kincses városra negyven évvel ezelőtt.

– Nem is rossz ötlet. Mi is gyűjthetnénk, hogy Marosvásárhely szabaduljon meg a Tirgu Mures elnevezéstől.

– Szóljon Tünde néninek, neki már nagy rutinja van az ilyesmiben, és még maradt is a múltkor összegyűlt banikból, ha Bretfelean barátja ismént meg találná rendszabályozni.

– Látom, mindent tud. De azt tudja-e, hogy kivel szomszédos Oroszország?

– A fontosabb szomszédait tudom, de az összest nem bírnám felsorolni.

– Nem is kell, mert a helyes válasz: akivel akar!


Share Button
Ennyien olvasták: 181

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.