Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Szombat
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső

Hosszú Katinka olimpiai bajnok 100 méter háton is

Központ augusztus 9, 2016 Sport

Hosszú Katinka a 400 méter vegyesen aratott diadala után a 100 méter hát hétfői fináléjában is aranyérmet nyert a riói olimpián. A 27 éves világklasszis 58.45 másodperces idővel, a világ valaha volt második legjobb idejével diadalmaskodott az amerikaiKathleen Baker, illetve a kandadai Kylie Masse és a kínai Fu Jüan-hujelőtt.

Hosszú jól kapta el a rajtot, ennek ellenére féltávnál még csak a hatodik helyen fordult, ezt követően azonban valami félelmetes tempóra kapcsolt, az utolsó 25 méteren faképnél hagyta minden riválisát, ezzel ő lett a riói játékok első duplázója.
Hosszú mostani idejénél csak a brit Gemma Spofforth ért el jobbat 2009-ben, az 58.12 másodperces világcsúcsa volt gyorsabb, de akkor még lehetett cáparuhában úszni.

“Tegnap azt mondtam, hogy 100 háton az elsőtől a nyolcadik helyig bármi lehet. Úgy gondolom, ma délután megmutatkozott, hányszor versenyeztem az elmúlt években, mert nagyon magabiztosan álltam oda” – mondta a késő esti program végét követően az M4 Sportnak Hosszú Katinka.

Az immár kétszeres olimpiai bajnok kifejtette: nem aggódott a végeredmény miatt, hanem a kivitelezésre összpontosított, így ki tudta hozni magából a legtöbbet.

“Ez nem egyszerű, ha olimpiai döntőben áll rajtkőre az ember. Hihetetlen, hogy 100 háton is olimpiai bajnok vagyok, de még nem fogtam fel, mert már az eredményhirdetésen is a 200 vegyesre koncentráltam. Álmodtam róla, beszéltünk róla, mekkora szenzáció lenne, ha összejönne, de nehéz felfogni” – tette hozzá a riói játékok eddigi egyetlen kétszeres aranyérmese.

A nap folytatásában Hosszú Katinka a 200 méter vegyes elődöntőjéből is továbbjutott a fináléba 2:08.13 perccel, összesítésbe a második legjobb idővel. A szám másik magyar indulója, Jakabos Zsuzsanna 2:12.05 perces idővel a tizedik lett összességében.

A hétfői versenynap másik magyar érdekeltségű elődöntőjéből Cseh László és Kenderesi Tamás is fináléba jutott. A 200 méter pillangón a szám világbajnokaként Cseh 1:55.18 perces idővel nyerte meg a futamát. Ez a teljesítménye négy századdal lassabb volt, mint amit az előfutamban úszott. Így is harmadikként került a legjobb nyolc közé.

Csehnél gyorsabb csak a 19 éves Kenderesi és a 19 aranyával minden idők legeredményesebb olimpikonja, az amerikai Michael Phelps volt. Ők a másik futamban vívtak nagy harcot, amelyben a pécsi úszó fantasztikus hajrával bizonyult gyorsabbnak, 1:53.96 perces idejével 77 századot faragott az előfutamban elért egyéni csúcsán.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 184

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.