Központ
2018. április 20. péntek, Tivadar

In memoriam Nagy József (1946-2018)

Czimbalmos Ferenc-Attila április 12, 2018 Sport

A minap 72. életévében elhunyt Nagy József diszkoszvető rekorder, több olimpiai játék résztvevője. A következőkben Nagy sikeres sportpályafutását idézzük fel.

Ki volt Nagy József?

1946-ban született Marosvásárhelyen, ahol atlétaként ismerkedett meg a sporttal – a néhai Kacsó Tibor testnevelőtanár fedezte fel őt a marosvásárhelyi Bodoni utcai volt 11-es Általános Iskolában –, majd a Bolyai Farkas Elméleti Líceum sportosztályában végzett 1964-ben. Nagy egykoron Mircea Buhlea kezei alatt nevelkedett, majd a bukaresti Steaua versenyzője lett, ahol Serafim Dan tanítványa volt, aztán veterán koráig tolja ki szinte páratlan pályafutásának határait, hiszen 44-évesen hagyta abba az aktív versenyzést.

Mindig is büszke volt unokájára Medardra.

Időközben a marosvásárhelyi Testnevelési és Sportegyetemen szerzett oklevelet, majd Bukarestben a válogatott atlétáit edzte.
Sportpályafutásának legsikeresebb időszakát a hetvenes években élte, amikor többszörös román bajnokként 1976-ban a Montreáli Olimpiai

Kislányukkal, az akkor 1 éves Melindával. Ezt a fényképet az óriás a pénztárcájában őrizte.

Játékokon, aztán 1980-ban a Moszkvai Olimpiai Játékokon is részt vett diszkoszvetőként. Nagy ifjúsági és felnőtt kategóriában többszörös országos bajnok volt, 21 alkalommal javított rekordot diszkoszvetésben. Nála több alkalommal csak Valeria Bufanu gátfutó (30), Lia Manoliu diszkoszvető (28), Ana Roth-Coman-Sălăgean súlylökő (28) és Gabriela Mihalcea rúdugró (27) javított csúcsot Romániában.

Hű barátjával, a család kiskutyájával.

Amúgy a diszkoszvetés világbajnoki címe a német Jurgen Schult (RDG) nevéhez fűződik, aki az 1986-os Neubrandenburg-i vb-n 74, 08 métert ért el.
Nagy 2018. március 20-án hunyt el tüdőembólia következtében.

Milyen eredményeket ért el?

– 1962-ben tűnik fel a marosvásárhelyi atlétika harmadik és mindmáig utolsó nagy korszakának meghatározó egyénisége, aki a városunkból (a Dózsa György utcából) indult el, idővel pedig a bukaresti Steauában teljesedik ki.
– 1963-ban 50,54 méteres dobásával már ifjúsági Európa-bajnoki címet szerez
– 1966-ban mindössze 19 évesen megnyerte első felnőtt bajnoki címét (54,88 m), a Balkán-bajnokságon második lesz 53,46 méteres dobásával
– 1969-ben Szófiában Balkán-bajnok, 1970-ben, Bukarestben második lett
– 1972-ben még vásárhelyi színekben 60,68 méteres országos rekordot dönt, majd a Steauához igazol, ahol sportpályafutásának legjobb időszakát éli: 1971-ben, 1979-ben és 1980-ban országos első, 1978-ban országos második, 1975-ben (Bukarest), 1976-ban (Celje) Balkán-bajnok, 1971-ben (Zágráb), 1974-ben (Szófia) ezüstös, 1977-ben (Ankara), 1979-ben (Athén) bronzos, 1972-ben hazai pályán román csúcsot állít (60,68 m).
– Marosvásárhelyi színekben 1982-ben a Balkán bajnokságon 63,52 métert ér el, majd az országos bajnokságokon 1983-ban és 1985-ben ezüstöt, 1986-ban bronzot szerez, aztán 37 évesen, 1983. május 23-án, Krétán egy nemzetközi versenyen felállítja ma is érvényes 68,12 m-es országos diszkoszvető-csúcsát!

Hogyan vélekedtek Nagy Jóskáról családtagjai, legjobb barátai, korabeli sporttársai?

Nem véletlenül említettem becenevén, hiszen városunkban a néhai kiváló atlétát mindenki Nagy Jóskaként ismerte, sőt ,,Erős Jóskaként” emlegették őt ismerősei, barátai.

A boldog család

Nagy József özvegye, Nagy Edit egyetemi tanár, a bukaresti Képviselők Háza Emberjogi Intézetének képzési igazgatója:

– Sokszor gondolkoztam a paradox valóságon, hogy egy óriás erejét és méreteit megközelítő testben, hogyan is létezhet egy olyan gyermeki, érzékeny, meleg lélek? A szerénység visszatartotta mindenféle hivalkodástól, viszont a sportban elért túlszárnyalhatatlan eredményi beszéltek róla. A magánéletben ő volt az altruizmus megtestesítője: a család, a barátok, a közösség érdekeit helyezte a személyes dolgai elé. Személyiségének alapját a gerincesség, a keresztény erkölcsi normák tisztelete és az állhatatosság jellemezte. Az állatvédelem és szeretet is jelen volt hétköznapjaiban, a saját kutyáin kívül sok közösségi állat eledeléről is gondoskodott. Ki nem emlékezik Marosvásárhely főterén a galambok ezreit naponta etető ,,óriásról”? Most szomorúan mondhatjuk: lehullott egy csillag…”

– mondta Nagy Edit.

Kincses Elemér író, drámaíró, rendező, hajdani atléta, Nagy József valamikori legjobb barátja:

– Nagy Jóskát a Bolyai Farkas Elméleti Líceum egykori sportosztályában ismertem meg röpke 58 évvel korábban, azaz 1960-ban: ő akkor már hetedikes bolyais diák volt, én csak nyolcadikban kerültem a sportosztályba, így 58 éves barátságot ápoltunk. Hatalmas termetű, bivalyerős, ugyanakkor hatalmas szívvel rendelkező, szeretetre méltó sportoló volt egész életében, aki tulajdonképpen minden idők legnagyobb marosvásárhelyi atlétája. Őt emberfeletti erővel áldotta meg a Teremtő, amit ki is használt, így rengeteg győzelmet szerzett az évek során, és ami nagyon fontos, hogy soha nem felejtette el, honnan indult el. Hirtelen halála számomra felfoghatatlan, nincs a napnak egy olyan félórája, hogy ne gondolnék rá, az emléke törölhetetlen családtagjai, barátai, ismerősei emlékezetéből. Jóska azon kevés sportolók közé tartozott, akit nem változtatott meg a siker – jellemezte őt Kincses Elemér.

Azzal kapcsolatosan, hogy milyen remek humorérzékkel is rendelkezett, Kincses egy hajdani, líceumi történetet mesélt el:
– Tizenegyedikben egyik szünetben azzal szórakoztunk, hogy melyikünk tud szilvalekváros kenyérrel a szemeteskosárba célozni. Béla nevezetű padtársam óvatlan pillanatban az osztályba belépő orosztanárt találta el. Óriási botrány lett belőle, az igazgatóságra is felkerült az ügy, kicsapással fenyegették a tettest, de mindenki kiállt mellette, senki nem árulta el. Az osztályfőnök azt kérte, hogy álljon fel azon diák, aki aznap szilvalekváros kenyeret hozott uzsonnára. Erre felállt a fél osztály az osztályfőnök nem kis csodálkozására, majd a néhai Nagy Jóska barátunk a világ legtermészetesebb módján csak annyit mondott: ,,Tanár elvtárs, a szilvalekvárnak most van a szezonja!” – mesélte Kincses.

Fülöp Csaba János, veterán súlylökő, Torpi SE:

– Mindketten 1946-ban születtünk, de nem voltunk barátok, viszont kölcsönösen tiszteltük egymást. Jóska bolyais volt, én sportiskolás, de egykoron a Ligeti-stadionban több alkalommal találkoztunk edzéseken. Egykori csapattársa, jó barátja volt neki Rusz György – aki padtársa is volt a Bolyaiban –, Kincses Elemér, Simon János és a néhai Jakab András atléták is. Nagy Jóska híres, elismert, ugyanakkor sikeres marosvásárhelyi atléta volt, aki sikereinek köszönhetően kivívta a tiszteletet mindenki előtt hazánkban és a nagyvilágban egyaránt – mondta el Fülöp.

Nagy József is rajta van a dicsőségtáblán

A Marosvásárhelyi Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Köre 2011-ben az iskola sportcsarnokának falára dicsőségtáblát helyezett azon egykori sportolók emlékére, akik a Bolyaiban végezték tanulmányaikat és a sportban kiváló eredményeket értek el. Amint a sportcsarnok falára helyezett táblán szerepel: dr. Kelemen Atilla (1952), Nagy ,,Poczó” Gábor (1956), dr. Bordy János vízipóló (1968), Dósa Csaba (1976) és Nagy József (1980) atlétika, Gál István torna (1976), Hodos László 1992 bob. Akkor a sportcsarnok felvette a Horváth András (1911-1951), míg a sportpálya Fülöp György (1921– 2001) nevét.


A képek Nagy József özvegyétől, Nagy Edittől származnak

Share Button
Ennyien olvasták: 492

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.