Központ
2018. február 26. hétfő, Edina

Ismét rasszista módon nyilvánultak meg a román futballszurkolók

Központ június 5, 2013 Sport

Ismét rasszista módon nyilvánultak meg a román futballszurkolók

Rasszista megnyilvánulások kísérték a kedd esti, Románia-Trinidad és Tobago barátságos labdarúgó-mérkőzést, amelyen a hazai szurkolók egy része károgás utánzásával fogadta a vendégcsapat tagjait a bemelegítéskor – írta a Pro Sport.  

A sima, 4-0-s hazai győzelemmel végződött találkozóról a lap azt írta: “annak ellenére, hogy a román szurkolók nem látogattak ki nagy számban a mérkőzésre, egyesek közülük újból nevetségessé tették magukat”. Az újság emlékeztet arra, hogy az ilyen megnyilvánulásokat szigorúan bünteti az UEFA és a FIFA, ennek bizonyítéka, hogy a márciusi magyar-román világbajnoki selejtezőt is zárt kapuk mögött játszották az augusztusi, Magyarország-Izrael barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt. A kedden történtek nyomán a FIFA ismét megbüntetheti a Román Labdarúgó Szövetséget. 

Május közepén a FIFA fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frankos bírságot szabott ki az FRF-re annak nyomán, hogy “a román szurkolók nem viselkedtek megfelelően” a március 26-i, amszterdami holland-román világbajnoki selejtezőn. A találkozón a vendégdrukkerek egy magyarellenes transzparenst feszítettek ki a nézőtéren. 

Románia és Magyarország labdarúgó-válogatottja szeptember 6-án, Bukarestben csap össze a jövő évi, brazíliai világbajnokság D jelű európai selejtezőcsoportjában.

Forrás: mti

 

Share Button
Ennyien olvasták: 176

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.