Interjú Tóth Attilával, az egykori 10-szeres román bajnok oldalkosaras gyorsasági motorossal
Sokan emlékeznek még arra, amikor a 70-es és 80-as években Marosvásárhely főtere gyorsasági-motorversenyek helyszíne volt, vagy a Hidegvölgy szomszédságában fekvő, egykori Koporsódomb melletti területen tartott motocross-versenyekre. A gyorsasági motorversenyeken évekig a marosvásárhelyi Tóth-testvérek (Gyula és Attila) diadalmaskodtak házi gyártmányú motoraikkal, versenytársaik nem kis meglepetésére. A 90-es években főleg az anyagiak hiánya miatt ezek a versenyek kimaradtak, idővel a sportág feledésbe merült.
– Hogyan emlékszik vissza azokra az évekre, amikor a legjobbak voltak az országban?
– Akkor még hagyománya volt a gyorsasági motorversenyeknek, akár a motocross-versenyeknek is, hiszen sokan jártak ki a futamokra. A szüleimmel és a családommal a Kogălniceanu utcában laktunk, így minden körben láthattuk őket szurkolni.
– Annak idején a Tóth-testvérek a Maros megyei gyorsasági motorsport történelmébe aranybetűkkel íródtak be, hiszen számos hazai versenyen értek el jó eredményeket. Hányszoros hazai bajnokok?
– Jómagam 1978-1989 között 10, Gyuszi pedig 1978-1987 között 8 országos bajnoki címet nyert oldalkosaras kategóriában. 1987-ben Gyuszkó Németországba vándorolt ki családostól, így a következő két évben az öcsénkkel, Ferkóval folytattam a motorozást, így ő is 1988-1989 között kétszeres román bajnok lett. 1989-ben én is külföldre telepedtem ki a családommal, így azon évben néhány versenyről lemaradva csak másodikok lettünk az összetettben.
A sorozatban 5. országos bajnokságban szerzett első helyezésünk után, bátyámmal megkaptuk a sportmesteri címet is, amelyet elvileg már három év után adott meg akkor a román szövetség.
A sikereinknek is köszönhetően sok ismerősünk és barátunk volt, sokan szerettek volna megismerkedni velünk, vagy akár tanulni tőlünk. A nézőközönség, a barátok és a család elismerése segített, hogy a negatívumokat feledjük.
– Annak idején kik voltak azok, akiknek támogatásában részesültek?
– Sok segítséget kaptunk a klubtól és a szakszervezettől, de a család támogatása és segítsége nélkül biztosan nem jutottunk volna idáig.
Édesapánknak, Tóth Gyulának saját műhelye volt, ahol a munkálatok oroszlánrészét végeztük. Nem tudom, ez mennyire ismert, de mi három motorral versenyeztünk a tíz év alatt, és mind a hármat – a tervezéstől a kivitelezésig szinte mindent –, sajátkezűleg készítettük. A műhelymunkákat és az esztergálást otthon végeztük, míg a modellezésben és öntésben az apósom, Tömösvári István nyújtott segítséget. Sógorom, Tömösvári László akkoriban a szintén népszerű Pop Floriánnal motocrossozott, így általa a motocross-versenyeket is látogattuk.
– Egykoron a gyorsasági motorozás egyike volt azon sportágaknak, amely idővel hanyatlásnak indult városunkban. Milyen okból kifolyólag?
– Úgy gondolom, hogy a motoros sportok hanyatlását a sportolók rendszerváltást követő külföldre vándorlása okozta, így sok versenyző eltűnt a romániai csapatokból. Feltételezem, hogy a klubok sem fektettek bele sok energiát az újabb tehetségek felkutatásába, támogatásába. Öcsémtől hallottam néhány aktuális információt a marosvásárhelyi motorsportról, emellett a világhálónak köszönhetően több egykori versenytársammal is tartom a kapcsolatot.
– Mikor, milyen okból telepedtek ki Magyarországra?
– 1989-ben vándoroltunk ki Magyarországra a gyerekeknek szánt jobb és reménytelibb jövő érdekében, azóta Székesfehérváron lakunk.
Testvérem, a jelenleg 63 éves Gyuszkó 1987-ben disszidált Németországba családostól szintén hasonló okokból. Ő azóta is Augsburgban él.
– Miután kitelepedtek, folytatták-e a gyorsasági motorozást?
– Kitelepedés után abba kellett hagynunk, mivel távol kerültünk egymástól. Újrakezdtük az életünket, és ehhez biztosítani kellett a feltételeket, ami csak sok munkával volt lehetséges. Magyarországon a mai napig nincs akkora népszerűsége az oldalkocsis motorversenyeknek.
Fiam, Attila is motocrossozott, de mivel a tanulás volt a fontosabb, a főiskola megkezdése után abba is hagyta.
– Jelenleg mivel foglalkozik Tóth Attila?
– Amióta Magyarországra költöztünk, karosszérialakatosként dolgozom. Néhány éve elkezdtem veterán autókat restaurálni, és azóta szinte csak ezzel foglalkozom. A motorsporthoz annyi kötödésem van, hogy a környékbeli motocrossosokat segítem a munkámmal, és a motorjaik kipufogóit szoktam javítani.
– Kérem, mondjon néhány szót a családjaikról…
– Feleségemmel, Évával 35 éve vagyunk házasok. Van egy lányunk, Enikő és egy fiunk, Attila. Enikő 2014-ben Dominik kisunokámmal örvendeztetett meg, a fiaméknál 2015-ben született meg a kis Lilien. Dominik már most imádja az autókat, motorokat. Lányom és fiam a győri egyetemen szereztek menedzseri és gépészmérnöki diplomát, ők is a szakmájukban dolgoznak.
Gyulának egy lánya van, Gabriella, aki 10 éve ment férjhez. Bátyáméknak a 7 éves Julia és a 10 éves Leah kisunokájuk a büszkeségük. Egyébként Gabriella és férje fogtechnikusok, Németországban tanultak és dolgoztak egy ideig, jelenleg Temesváron egy labort vezetnek.
– Mit várnak a 2016-os évtől?
– Legfőképpen egészséget és boldogságot, valamint szerencsét. Idővel szeretném, hogy minél több unoka tanuljon meg motorozni…
