Központ
2018. december 14. péntek, Szilárda

Jól érzik magukat Marosvásárhelyen

Czimbalmos Ferenc-Attila szeptember 28, 2018 Sport

Méhész Anita és Sáfrány Anita / fotó: facebook

A marosvásárhelyi Romgaz Elektromaros női tekecsapatának két magyarországi illetőségű tekézője, Méhész Anita és Sáfrány Anita az együttes történetének első idegenlégiósai, akik a budapesti Rákoshegyi Vasutas Sport Egyesülettől kerültek városunkba. A minap a két sikeres sportolóval a tekecsapat egyik edzése után beszélgettem. Anitáék sportpályafutásukról, ugyanakkor családjukról és hivatásukról is meséltek a Központnak.

fotó: facebook

Méhész hamarabb ismerte Marosvásárhelyt, mint a Romgaz Elektromarost

Először a 35 éves Méhész Anita került a vásárhelyi alakulathoz, így ő mesélt idekerülésével kapcsolatosan:
– A Romgaz Elektromarost már a nemzetközi kupasorozatok alkalmával megismertem, de én mégis először a hivatásomon keresztül kerültem kapcsolatba Marosvásárhellyel: egészségügyben dolgozom, ugyanakkor konferenciákra jártam ide a városba, s korábban felhívtam a klub alelnökét, Antal Matildot, hogy edzhetek-e a Romgazzal az itt tartózkodásaim során? Ezt a klub vezetősége örömmel vette tudomásul, rögtön bele is egyeztek, azóta pedig baráti viszony alakult ki közöttünk.
Mintegy évvel korábban a Romgaz edzőivel fecsegtem a világhálón, majd gratuláltak nekem, hogy volt csapatommal megnyertük a Szuperligás-bajnokságot, én is gratuláltam nekik, hogy Románia-kupagyőztesek lettek és akkor az Európa-kupára készültek. Azon időszakban az együttest megtizedelték a sérülések, de az edzők tőlem kérdezték meg, hogy tudok-e játékost ajánlani a csapatnak. Addig egyeztettünk, amíg én igent mondtam felkérésüknek, és azóta itt játszom – mondta el Méhész Anita, majd sportpályafutásának kezdetéről ezt mesélte:

Öt alkalommal volt az Év női sportolója a magyar tekesportban

– Tatabányán sportiskolába jártam általános iskolában, nagyon vékony, magas és törékeny alkat voltam, de így is több sportágat kipróbáltam, köztük a kosárlabdát is. Sajnos a négy év alatt öt törésem volt, ami nem volt jó a fejlődő szervezetnek, így idővel abba kellett hagynom a kosárlabdát. Azon időszakban egy szomszédházban lakó barátnőm egykori tekéző édesapja vitt le a tekepályára először. Egy év után, azaz 13 évesen megszerettem a tekét és ott ragadtam, aztán 10 évet ott játszottam. Most meg el sem tudom képzelni az életem teke nélkül – emlékezett vissza Méhész, aki a tavalyi, Kolozsváron rendezett világbajnokságon második lett magyar színekben és a kolozsvári Aréna egyéni legjobb eredményét is elérte a maga 667 pontjával a Románia Kupán.

Teke-pályafutásáról így vélekedett:
– Miután Budapestre kerültem főiskolába – ahol el is kezdtem dolgozni 2007-ben –, oda is költöztem, majd én is a Ferencvároshoz igazoltam két évre, de 5 évet a BKV-nál is játszottam. Idővel úgy tűnt, hogy a BKV felbomlik, így a csapat magja Rákoshegyre igazolt. 2017-ben onnan kerültem a Romgazhoz – említette Méhész Anita, aki egyébként már öt alkalommal nyerte el az Év női sportolója címet.
A csapat célkitűzéséről a tehetséges sportoló ezt mondta:
– Mind a Románia Kupát, mind a bajnoki címet megcélozzuk, megyünk a Világ Kupára is, ahol nem lesz könnyű dolgunk, hiszen ott mindig van mintegy 8 nagyon jó csapat. Ha az első négy között végeznénk, az nagyon jó eredmény lenne – fejezte be a beszélgetést Méhész.

Méhész Anita a Romgaz keretében (felső sorban jobbról a második)

Mindketten csapattársak voltak a Rákoshegyi VSK-nál

Barátnője és egyben csapattársa, a 38 éves szegedi Sáfrány Anita – aki a felnőttegyüttesből egy évig hiányzó Adela Iulia Ban helyére érkezett –, ezt mesélte el sportpályafutásának kezdetéről:
– Szegeden kezdtem el tekézni 16 évesen, ott, ahol édesanyám 36 évet tekézett. Idővel serdülő, majd ifi válogatott lettem, aztán a Ferencvároshoz kerültem, de sajnos egy komolyabb gerincsérülés miatt a tekét profi szinten 10 évig abba kellett hagynom, de időközben Szegeden városi szinten játszottam. 2011-ben Botházy Ferenc edző visszahívott a Fradiba, aztán három év után a budapesti Rákoshegyhez igazoltam, ahol Méhész is játszott. A Romgaz Elektromaros vezetősége a kolozsvári teke világbajnokság után megkeresett, szerződést ajánlottak, én meg elfogadtam, hiszen ki akartam magam próbálni nemzetközi szinten is – mondta Sáfrány Anita, aki tudta, hogy milyen célokat kitűző egyesülethez került:

Sáfrány mindent meg szeretne nyerni a Romgaz Elektromarossal

– Barátnőmön és egykori-jelenlegi csapattársamon, Méhész Anitán keresztül kellőképpen tájékozott voltam arról, hogy hová kerülök, mik a célkitűzései az Elektromarosnak és milyen munka vár rám Marosvásárhelyen – összegezett Sáfrány.

Marosvásárhelyről és a Romgaz Elektromarosról így vélekedett:
– Nagyon kedves, aranyos és rendes velem mindenki a csapaton belül, a város barátságos. Tulajdonképpen voltam én már Vásárhelyen a tavaly egy mérkőzés erejéig, sőt az id. Seres Sándor ismert engem még válogatott mérkőzésekről, tornákról, ő még az édesanyámat, Sáfrány Mihálynét is ismerte. Szeretném, hogy újra román bajnok legyen a Romgaz Elektromaros, persze én is részese legyek a sikernek, ugyanakkor a november végén sorra kerülő Bajnokok Ligája-sorozatban is szeretnénk bejutni, ott helytállni, illetve az október 1–7-e között a Horvátországban sorra kerülő Világ Kupán is jól teljesíteni –jelentette ki Sáfrány, aki a legjobb eredményét 2013-ban érte el, amikor Zalaegerszegen a magyar női tekecsapat tagjaként világbajnoki címet nyert, de volt egyéni, tandem vb-ezüstérme és egyéni bronzérme is Világ Kupán.


Elválaszthatatlan a két Anita

Méhész Anita 2016-ban az Év Sportolónője a női tekesportban. A fotón barátnőjével, Sáfrány Anitával

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye csapattársáról, Sáfrány Anitáról, Méhész Anita ezt válaszolta:
– Örvendek, hogy Sáfrány Anitával, legjobb barátnőmmel játszom együtt itt Marosvásárhelyen is. Minden lélegzetvételemet tudja, annyira jól ismerjük egymást, ő a mindenkori szobatársam: ő az, aki korán kel, hozza a kávét és a reggelit az ágyhoz, én vagyok az, aki többet alszik. Viccelve azt is mondhatom, hogy ez olyan, mint egy rossz házasság, de a viccet félre téve örvendek neki, hiszen jó játékos és a Romgaz egyik erőssége lehet. Jó párost alakítunk, jól megértjük és motiváljuk egymást a tekepályán is.
Méhész egyébként műtősként dolgozik egy katéterterápiás laborban, illetve egy gyógyszeres cégnél klinikai kutatásokat ellenőriz, ami eléggé kitölti az idejét. Szabadidejükben mindketten a lehetőségeknek megfelelően szívesen járnak koncertekre, bulikba, emellett strandra és előadásra is, de Méhész Anita a főtér és a Somostető környékén is szívesen sétálgat.


Share Button
Ennyien olvasták: 751

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.