Központ
2017. szeptember 23. szombat, Tekla, Líviusz
Eső
Szombat
Eső
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős

Ők kiknek szurkolnak, szerintük ki lesz a világbajnok?

Központ június 26, 2014 Sport

btazilŐk kiknek szurkolnak, szerintük ki lesz a világbajnok?

A 2014-es sportév legnagyobb sporteseménye a Brazíliában sorra kerülő labdarúgó világbajnokság, amely rendezvénysorozatot rengetegen figyelik a világ minden részéről. Egykori és jelenlegi marosvásárhelyi sportolót, edzőt, vezetőt, sportújságírót, tornatanárt kértünk, mondja el véleményét a labdarúgó világbajnokság eddigi mérkőzéseiről, arról, ki a kedvenc csapata, kinek szurkol, és ki nyerheti meg szerinte a világbajnoki címet.
 


Szathmri_TiborSzathmári Tibor, a Maros Megyei Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke:
– Sajnos az eddigiek alapján azt kellett tapasztaljuk, hogy azok az európai csapatok, akikben eddig bíztunk, hogy jól szerepelhetnek, és esélyük is van eljutni a világ első nyolc vagy négy együttese közé –spanyolok, olaszok, angolok –, szép lassan búcsúra készülődnek. Viszont kellemes meglepetés volt számomra látni, hogy Costa Rica például bebizonyította, hogy sok munkával lehet jó eredményt elérni. Magam arra számítottam, hogy lesz egy európai-dél-amerikai döntő, mondjuk egy német-brazil, míg egy argentin-spanyol kisdöntőt is szívesen néztem volna meg, de erre már nem kerülhet sor, hiszen a spanyolok már a csoportmérkőzések után kiestek.
Még lesznek meglepetések, a franciákat sem kell leírni, ugyanakkor remélem, hogy a bírók is „formába” lendülnek, kevesebbet fognak tévedni, és mindenkinek a kedvére való döntőt láthatunk majd.

Jenei_FerencJenei Ferenc, az ASA hajdani kiváló hátvédje, a Paksi SE U13-as gyerekcsapatának edzője:
– Mivel még nagyon az elején tartunk, úgy gondolom, hogy több csapat is esélyes. Ide sorolhatnám a hollandokat, németeket és több dél- amerikai csapatot is. De végül is a németeket tartom befutónak, hisz a totális futballt játsszák.

 

 

 

 

Kincsi

Dr. Sipos Kincső, az ASA Szuperligás csapatának középpályása:
– A világbajnokság csapatköreinek eddigi mérkőzései alapján számomra Chile, Mexikó, Costa Rica okozta a meglepetést. Viszont úgy érzem, hogy a kezdeti lelkesedésük ellenére, a döntőig a nagyobb futball hatalmat képviselő Brazília vagy Németország fog menetelni, remélem, hogy a sok mérkőzés után marad még erejük szép, látványos játékot produkálni. A kedvenceim a hollandok, a németek és angolok voltak, a kemény és ugyanakkor igazi csapatjátékot játszó együttesek, ezek közül még Hollandiának és Németországnak van esélye a győzelemre, sajnos az angolok már elbúcsúztak.

Mate_Tunde_LadiesMáté Tünde, az ASA Szuperligás együttesének hátvédje, a Ladies 1. ligás csapatának edzője:
– A vébén sok olyan csapat szerepel jól, akire majdnem senki nem számított, mint például Mexikó, Chile , Ghána. Lehet, hogy a világbajnok Hollandia lesz, habár én az olasz csapatnak szurkolok, olasz drukker vagyok. Ők mindig tudnak meglepetést okozni, akkor is, amikor senki nem számít rá.

Dali Csaba, a Szászrégeni Avântul egykori játékosa, a Maros Megyei Labdarúgó Egyesület végrehajtó bizottságának egyik alelnöke, a Disznajó 5. ligás együttesének edző-játékosa:
– A csoportkör mérkőzésein látottak alapján, úgy ítélem meg, hogy a németek, a franciák meg a hollandok a legesélyesebbek a világbajnoki címre. A spanyolok kiestek, de erre sokan ráéreztek. Én mégis a legesélyesebbnek a németeket tartom a vb-címre.

CarlaoCarlos Alberto Alves Ferreira „Carlao”, a City’us teremlabdarúgó együttesének egykori kapusa, aki jelenleg Rio Grande do Sul régió második ligás együttesénél játszik:
– Persze, hogy figyelem a világbajnokság mérkőzéseit, hiszen szülőhazámban játsszák a meccseket. Eddig még nem sikerült a helyszínről megnézzek találkozót, hiszen az együttesem edzésein és mérkőzésein kellett jelen lennem, de remélem, hogy erre is sor kerül.
Az, hogy Brazíliával tartok, magától értetődő, de tetszik Németország játéka is. A kedvenc játékosom Neymar és Messi, akik bármire képesek a pályán. Remélem, hogy Brazília lesz a világbajnok!

Bukaresti_JzsefBukaresti József, a Nemzeti Ligába felkerült Marosvásárhelyi Mureșul kézilabda együttesének technikai igazgatója:
– Mielőtt megkezdődött volna a világbajnokság a spanyoloknak szurkoltam, azt hittem, menetelni fognak a vébén, de melléfogtam, hiszen meglepetésszerűen kiestek a csoportmérkőzések során. Maradnak a brazilok meg az olasz válogatott, akiknek szurkolhatok.

 

Horváth Attila, a Marosvásárhelyi Mureșul Sportklub keleti harcművészeteket oktató edzője:
Horvath_Attila– Én mindig az európai csapatoknak drukkolok. Valahogy közelebb állnak hozzám gondolkozásban és a sporthoz való hozzáállásban is. A holland és a német csapat tetszik, sőt a horvátok is. Szeretném, ha európai együttes nyerné a világbajnokságot, a hollandoknak is drukkolok, de ettől függetlenül valószínű, hogy dél-amerikai csapat lesz a világbajnok…

Szucher Ervin, a Krónika újságírója, a marosvásárhelyi TVR heti sportműsorának műsorvezetője:
ervin– Nem mondom, hogy szomorú volnék, ha Németország nyerné a vébét, azonban amióta mi nem lehetünk ott, úgy istenigazából nincs kedvenc csapatom. A nagy esélyesek közül egyesek már a csoportmérkőzések után kiestek, mások meg nem bizonyítottak. Persze ez nem azt jelenti, hogy még nem pörgethetik fel magukat. Viszont sokkal jobban örülök a kis, sokak által leírt csapatok sikereinek.

Dr. Bakos Levente városi tanácsos, a Sapientia EMTE gépészmérnöki tanszékének adjunktusa:
Bakos_Levente_Sapientia_EMTE– Én csak kapkodom a fejem ezen a világbajnokságon. Rengeteg gól, színvonalas játék, melyeken „banánérlelő” országok kvázi névtelen játékosai győznek le, szorongatnak meg futball-nagyhatalmak százmillió eurókat érő csapatait.
Élvezem a vébét, szinte minden találkozót megnézek, van, amikor a meccs alatt döntöm el, kinek is drukkoljak.  A csoportkörök után bárkinek reális esélye van nyerni, nincs egyértelmű kedvencem.
Szeretném, ha európai csapat nyerne, de eddig egyik csapat sem kápráztatott el az öreg kontinensről, sőt a korábbi favoritok, pocsék játékkal, kiestek.

Bjthe_ZsomborBöjthe Zsombor, a kendi Sámuel József Általános Iskola igazgatója, tornatanár:
– Engem nagyon meglepett Costa Rica, a halálcsoportból jutott tovább simán, legyőzte Uruguayt és Olaszországot. Aztán a címvédő Spanyolország is leszerepelt, talán azért, mert a hosszú bajnokság után, fáradtan jöttek a játékosok a vébére, hisz szinte mindenki otthon játszik. Anglia is búcsúzott, kíváncsi vagyok, meddig bírják a franciák és a hollandok, akik már a második meccsen szenvedtek Ausztráliával szemben.
A kedvencem Argentína, gyerekkori álmom vált valóra, hogy láttam őket élőben Bukarestben. Ha ők kiesnek, akkor nekem már nem ér semmit a világbajnokság.

Share Button
Ennyien olvasták: 254

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.