Központ
2017. október 18. szerda, Lukács
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Derült
Péntek
Derült
Derült
Szombat
Derült

„Kincs ez a Kincső lány a vásárhelyi foci számára”

Központ november 29, 2012 Sport

Kincso„Kincs ez a Kincső lány a vásárhelyi foci számára”

Sipos Kincső, a FCM női labdarúgó együttesének játékirányítója és jelenlegi gólkirálya is egyben a csapat legtapasztaltabb labdarúgója. Sepsiszentgyörgyön született, hajdanán teniszezett, asztaliteniszezett, kosarazott, országos válogatott gyeplabdázó volt, majd teremlabdarúgó, aztán sikeres nagypályás labdarúgó lett. Kincső hatodéves a helyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.

Az ismert és népszerű, de annál szerényebb Kincsővel gyerekkoráról, sportpályafutásának kezdetéről, a FCM színeiben elért sikereiről, terveiről, jelenlegi elfoglaltságairól és nem utolsó sorban hobbijairól beszélgettünk a minap.

– Nemrég értesültem róla, hogy te sepsiszentgyörgyi illetőségűként kerültél Marosvásárhelyre, ahol hatodéves vagy az orvosi egyetemen és a labdarúgást, a tanulás mellett, hobbiként kezdted űzni, úgymond kikapcsolódásként. Ezek szerint nagyon elfoglalt vagy.

– Persze, én minden egyes percet maximálisan kihasználok, hogy mindenki teljesen meg legyen elégedve velem. Először ide kerültem az egyetemre, aztán kezdtem el focizni a FCM-nél. Habár ez hosszú mese, sőt, előtte még kacérkodtam több sportággal, nem tudom, ez mennyire érdekelne…

– Érdekel, sőt kérlek, oszd meg az olvasókkal. Kezdjük azzal, hogy mikor, milyen sportágat kezdtél el űzni hajdanán?

– Szülővárosomban, Sepsiszentgyörgyön egykoron volt egy jégkorong egyesület, amelynek gyeplabda szakosztálya is nyílt. Ott kezdtem el hat évesen gyephokizni, amely sportágat válogatott szintig űztem. Mi több, 14 évesen már felnőtt válogatottként, Románia színeiben Balkán bajnokságot nyertem, egy évre rá, az ifi csapattal Balkán bajnokságon harmadikok lettünk.

Később teniszeztem, asztaliteniszeztem, kosárlabdáztam, majd teremlabdarúgózni kezdtem a fiúkkal, akiknek edzéseit gyakran látogattam sulis éveimben. Édesapám szerint mindössze egy éves lehettem, amikor kedvenc játékszeremmel, a labdával játszottunk, gurítottuk, amikor én kiejtettem az első bűvös szót, hogy „gól”, az „anyu”, meg  „apu” előtt…

Akkor még nem volt külön lány teremlabdarúgó együttes Szentgyörgyön sem. Az akkori tanító nénim – elemi iskolás lehettem – néhányunkat a fiúkkal tett össze focizni, ami nagyon megtetszett nekem. Kilencedikes voltam, amikor az országos líceumok közötti tornát megnyertük, és én gólkirály lettem. Az egykori kolozsvári Clujana nagypályás együtteséhez kerültem, párhuzamosan ott jártam líceumba is.

– De mégis, hogyan kerültél a marosvásárhelyi FCM-hez?

– Érettségi után bejutottam a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karára, de még nem értesültem arról, hogy a városnak van nagypályás lány futballcsapata. A MOGYE keretén belül egy tornaórán a sporttanár mindegyikünktől megkérdezte, hogy milyen sportágat űzött. Én felsoroltam az általam már űzött sportágakat, mire ő megkérdezte, hogy szeretném-e valamelyiket tovább folytatni. Persze, hogy a foci mellett döntöttem. Az illető el is küldött a néhai Kiss Istvánhoz, aki a City’us-ból lett FCM egykori elnöke volt.

Soha nem felejtem el, hogy Kiss István rögtön rám ismert, sőt azt is mondta, hogy „vártalak már, hogy jelentkezz, Kincső…”

– Azóta már több mint öt év eltelt, te pedig idővel az együttes talán legmeghatározóbb, legbiztosabb tagja lettél, játékirányító, csatár, mi több, 15 góllal gólkirály is vagy. Játékosként hogyan értékeled a nemrég véget ért őszi idényt, amelyet a csoportban másodikként zártatok?

– Összességében jól ment a játék, jól össze vagyunk szokva, megfelelő a csapaton belül a hangulat, kiváló viszonyunk van a csapat vezetőedzőjével, másodedzőjével, néhány fiatal játékos is jól beillett a keretbe. Az, hogy irányítani is próbálom a csapattársaim, azt a csapat érdekében teszem, sőt a tapasztalatom is megköveteli ezt. Én úgy érzem, hogy jó idényt zártunk, tovább harcolunk a bajnoki címért. Kár, hogy a Brassó ellen vesztettünk idegenben…

– Mi történt ott, azon a bizonyos mérkőzésen? Lebecsültétek az ellenfeleteket, vagy nem összpontosítottatok kellőképpen?

– De igen, összpontosítottunk, és nem becsültük le az ellenfelet. Én különösen tartottam attól a meccstől. Szerintem azon a rossz minőségű pályán, az ellenfél csapatát alkotó pimasz játékosok durván gáncsoltak többször a mérkőzés alatt, alaposan ránk ijesztve, hiszen mi a technikásabb, látványosabb foci hívei vagyunk. Így sikerült megnyerniük a mérkőzést.

– Voltál te már román bajnok és kupagyőztes, játsztál a Champions League csoportjaiban, tehát sikeres vagy mint labdarúgó. Mi következhet még ezután a sport terén?

– Egy újabb bajnoki címért hajtunk, ezért mindent elkövetünk. Én olyan típusú játékos és ember vagyok, aki képes és akar tanulni a hibáiból. Gondolom, hogy a csapattársaim is ezt akarják. Nagyon motivál minket az, hogy a múlt szezonban, épp a kolozsvári bajnokcsapat, Olimpia ellen, hazai pályán vesztettük el a bajnoki címet eldöntő mérkőzést.

– Jelenleg 24 éves vagy, sikeres minden téren. Gondoltál-e már a jövődre, esetleg arra, mihez kezdesz majd? Milyen téren szeretnél sikeres(ebb) lenni? Szerintem, jól hangzik az, hogy orvos és labdarúgó, akár fordítva is…

– Figyelj, számomra a labdarúgás nemcsak időtöltés, meg szórakozás, hanem a tanulás mellett kikapcsolódás is. A foci motivál és feltölt energiával, amitől jobban megy a tanulás, a szellemi aktivitás pedig segít a labdarúgás terén a figyelem-összpontosításban. Érdekes, de a két tevékenység kiegészíti, és nem gátolja egymást. Ha arra gondolok, hogy Románia, akkor csak Sepsiszentgyörgyön vagy Marosvásárhelyen érzem jól magam, csak itt képzelem el egyelőre a jövőmet. Megszoktam és szeretem Marosvásárhelyt, a rezidensképzést is itt szeretném végezni, mindamellett, hogy erre külföldön is lenne kilátás. Habár ezt egyelőre kizárom. Aztán idővel családot is szeretnék alapítani, gyerekeket…

– Ez azt jelenti, hogy egyelőre a FCM színeiben láthatunk téged focizni?

– Persze, de amúgy bárhová is sodorna a sors, ott fociznék, ahová a szakmám, vagy munkahelyem majd köt. De megjegyzem, hogy én egyelőre a FCM igazolt játékosa vagyok, amely csapatban jól érzem magam.

– Ha mégis visszautasíthatatlan ajánlattal lepne meg valami jobb, külföldi együttes, elfogadnád az ajánlatukat?

– Csak, ha az Arsenál jönne értem!.. Komolyra fordítva a szót, mi, a csapat, a FCM, a bajnoki címért harcolunk a Románia-kupában, illetve európai szinten is érdekeltek vagyunk. Ennél fennebb már nem nagyon kerülhetünk, tehát „csúcson” vagyunk, ami igen nagy büszkeséggel tölt el.

Egyelőre jó orvos, sikeres labdarúgó szeretnék lenni.

– Követed a nemzetközi labdarúgó mérkőzéseket is, ki a kedvenc labdarúgód? Egyáltalán mi a hobbid, a focin kívül?

– Követem a mérkőzéseket, nemcsak a saját hibáimból tanulok, hanem „nagy” labdarúgók taktikai, technikai és magatartásbeli erényeit megfigyelve szeretnék fejlődni. Tudom, mint labdarúgónak, nekem jó a reakcióidőm, de javítanom kell a hosszabb távú időeredményeimen. Amúgy a Gerrard és Messi típusú, dolgosabb, szorgalmasabb beállítottságú labdarúgókat kedvelem, de hajdanám Thierry Henry volt a kedvencem, mint lesipuskás csatár, aki gyorsaságával meccseket nyert.

A foci mellett lovagolok, életemet végigkíséri a ló iránti szeretet. Felnőttem és végül valóra vált gyerekkori álmom: lett egy saját lovam, amely társaságában érzem igazán kikapcsolódottnak magam.

Otthon, Sepsiszentgyörgyön egy hagyományőrző egyesületnek is tagja vagyok, ahol lovasíjászatot űzünk, bemutatókat tartunk. Szerepeltem a Székely vágtán, ahol bemutattuk a Zalán futását, szerepeltem a Honfoglalás rockoperában is. A nyáron például az ottani csapattal 12-15 éves gyerekek számára hagyományőrző tábort rendeztünk, ahol lovagolni tanítottam őket, íjaztunk, kosaraztunk, fociztunk, nemezeltünk, próbatételeket rendeztünk, ügyességi versenyeket szerveztünk, olyan dolgokat, amiket mindig is szerettem volna kipróbálni gyerekkoromban a tábor résztvevőjeként.

– Gondolom, hogy büszkék a szüleid rád, akiket minden hazai mérkőzés alkalmával látok Marosvásárhelyen?

– Igen, akár a nővéremre, Kingára is, aki Kolozsváron tanít az egyetemen. Édesanyám egyébként a FCM orvosa, hajdanán itt végzett a MOGYE–n, édesapám pedig backamadarasi születésű, és a Bolyai Líceumban tanult. Mindig is támogattak minket, sőt minden egyes mérkőzésemre eljönnek Sepsiszentgyörgyről szurkolni nekem, bárhol is lépjünk pályára…

A beszélgetés után, a FCM – szászrégeni Viitorul kupamérkőzés félidejében, alkalmam volt megismerni Kincső édesanyját,

Erzsébetet is, aki röviden, tömören nyilatkozott kisebbik lányáról:

– Kincső, édesapja példáját követve, rendszermérnökire készült, de az érettségi előtt egy hónappal bejelentette, hogy orvos akar lenni. Csodálkozva, érthetetlenül álltam előtte, de idővel sikeresen vizsgázott, így büszkék vagyunk rá. Mindkét lányunkat mindig, mindenben támogattuk, tudtuk, hogy céltudatosan végzik azt, amit szeretnek. Ezért is vagyunk büszkék rájuk!


Share Button
Ennyien olvasták: 398

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.