Központ
2017. szeptember 24. vasárnap, Gellért, Mercédesz
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Helyenként felhős
Kedd
Helyenként felhős

Kincs ő, hiszen orvos lett a labdarúgó!

Központ április 24, 2014 Sport

Kincs ő, hiszen orvos lett a labdarúgó!

kincso

Dr. Sipos Kincső a vásárhelyi labdarúgás második orvos-labdarúgója – az első dr. Bölöni László –, aki városunkban szerzett orvosi oklevelet, és itt is gyakorolja a szakmáját, párhuzamosan a labdarúgással.  Kincsőt a minap a Szemészeti Klinikán kerestem fel, ahol rezidensként dolgozik. A csapattársai, barátai és a közelebbi ismerősei által Kincsinek becézett szemorvossal épp egy betegvizsgálat után beszélgettem a munkájáról, sportpályafutásáról, meg a második hobbijáról, a lovaglásról.

 

– Üdvözöllek, dr. Sipos Kincső! Hogy vagy?

– Köszönöm jól, január óta próbálom szokni ezt a megnevezést, de most is ledöbbenek, amikor az asszisztens azt mondja a beteg előtt, hogy „a doktornő megmondja, hogy mi a további teendő…”  Kicsit furán érzem magam, hogy ezzel a megszólítással tisztelnek, én is folyamatosan szokom a helyzetet.

– Te választottad az orvosi pályát, vagy szülői elképzelés volt?

– Én akartam, sőt édesanyám próbált erről lebeszélni, de mindhiába.  Ő saját tapasztalataiból azt mondta nekem, ha orvos leszek,  futás lesz az életem és igaza volt, mi több, párhuzamosan még focizok is. Vállalás kérdése. Szerintem a személyiségemnek jobb szakmát nem is választhattam volna. Nagyon tetszik, jól érzem magam, amikor újabb és újabb kihívás előtt állok egyik-másik „szem” láttán, emberekkel dolgozom, pörög az élet körülöttem! Ez az, ami engem leginkább jellemez, a kihívás, a sürgés-forgás és a pörgés.

– Hogy lettél épp szemész rezidens?

– Az első hat évben mindenki általános orvosit végez, a hatodik év végén van egy rezidens vizsga, ami úgymond lehetőséget ad a frissen végzett orvosoknak, hogy amennyiben a vizsgán jól teljesítenek, egy hozzájuk közel álló és kedvelt szakmát válasszanak. A vizsgám jól sikerült, így gyakorlatilag bármit választhattam volna, hozzám pedig a szemészet állt a legközelebb. Úgy tartom, hogy ez egy „nőiesen sebészi” szakma, hogy egy ellentéttel éljek. Megvan a kihívás, de mégsem „hentes” munka.  

– Gondolom, anyukád a legboldogabb a családban, hiszen van, aki tovább vigye a hagyományt…

– Igen, nagyon örvend, egy percig sem bánja, hogy nem lépett fel határozottabban akkor, amikor ezt a pályát választottam. Meg tudja velem beszélni a családorvosi munkájából adódó kérdéseit, eseteit, mindketten nyitottak vagyunk az újra, kíváncsian hallgatjuk egymás véleményét és tapasztalatát.  Így egy nem mindennapi anya-lánya kapcsolat alakult ki kettőnk közt.

– Nagyon megszoktad te Marosvásárhelyen, mi több, le is telepedtél itt. Hitted volna, hogy itt ragadsz?

– Én mindig is azt mondtam, hogy sepsiszentgyörgyi születésű lévén, visszamegyek szülővárosomba, majd otthon fogom kamatoztatni a tudásomat, munkámat, de valóban, most nagyon úgy áll a helyzet, hogy itt ragadok. Ha Erdélyben kellene választanom életteret, akkor Sepsiszentgyörgyöt, vagy Marosvásárhelyt választanám mindenképp. Rengeteget segített nekem, hogy első évtől kezdve itt focizom, így nagyon megszoktam Marosvásárhelyen, rengeteg embert megismertem.

– Az orvosi szakmával párhuzamosan a labdarúgást is folytatod. Mennyire nehéz mindkét téren a maximumot nyújtanod?

– Ha valaki az egyetemi éveim során kérdezte (mint ahogy te is tetted), azt mondtam neki, hogy nem lehetetlen, mivel vannak esetek, amikor egyik vagy másik oldal részére, esetleg hátrányára áldozatokat kell hoznunk, és ezt egyetemistaként könnyebben megtehettem. Viszont ez most nem teljesen igaz, hiszen jelenleg szakmai kötelezettségeim vannak. Ma például ügyeletes vagyok, 30 órát leszek egyhuzamban a klinikán, és nem tehetem meg, hogy 17-19 óra között elmehessek edzésre, mindamellett, hogy nagyon szeretném. Épp most, az interjú ideje alatt is edzés időben vagyunk, sajnos csak gondolatban lehetek a csapattársaimmal.

– Munkád közben gondolsz a társaidra, az edzésekre, amelyeken nem tudsz részt venni?

– Persze, nagyon gyakran, de próbálom felfogni úgy, hogy a munkát majd edzés követi, így másnap kétszer többet fogok nyújtani edzésen, hogy próbáljam pótolni az előző napot, amikor dolgoztam.

– Amióta orvos lettét, történt már, hogy jelezték a betegek, ismernek a focipályáról? Talán a csapattársak jobban tisztelnek?

– Még nem jött be senki azzal, hogy „hú, a focista az orvos”, viszont volt rá eset, hogy a meccs után a szurkoló, szemészeti problémában kért tőlem tanácsot vagy segítséget. Ami végképp segít a mindennapokban, hogy a nagy pörgés ellenére is, délután jól érzem magam a csapattársaimmal, és igen, ők nagyon tisztelnek engem, elfogadták első perctől, hogy én orvosnak készülök, mindig megértettek engem és tisztelettel beszéltek rólam. Majdnem rangidős lévén a csapatban elmondhatom, hogy nem csak a munkám, hanem a korom miatt is tisztelnek, én meg viszonzásul viccelődök és gyerekes csínytevésekkel hálálom meg ez nekik.  

– Az ASA jelen pillanatban a rájátszásban érdekelt, viszont az alapszakasz 4. helyén végzett. Ez bánt téged?

– Bánt, de el kell fogadjuk, hogy egy generációváltáson megy át az együttes, ami nem egy hétig tart.  Én remélem, hogy az együttes Székes edzővel a jó úton halad, és a jövő csapata lehet, de ehhez kell az önbizalom. Azok a fiatal játékosok, akik eddig a pályaszélről nézték a meccset felnőttek, el kell higgyék, hogy most rajtuk múlik a csapat sikere, ők kell most színre lépjenek és bebizonyítsák, hogy volt értelme a beléjük fektetett több évi munkának.

Érződik, hogy átalakulóban van az együttes, sok a bizonytalanság, az összeszokás hiánya még sok gondot okoz. De bízom abban, hogy jó úton haladunk. Ami engem illet, a tapasztalat és az ambícióm talán segíthet a csapaton. Reménykedve várom a rájátszást.

– Hogyan látod, még meddig folytathatod pályafutásod?

–  Minden velem egykorú lányhoz hasonlóan, én is szeretnék családot, gyerekeket, ezért nem tudok konkrét időt mondani, de gondolom, hogy legalább még két évig futballozhatok az ASA-nál. Egy biztos, amíg a csapatnak szüksége van rám és a körülmények is engedik, addig maradok, és nem szeretnék más csapatnál focizni, mivel letelepedtem Marosvásárhelyen. Amúgy 2015 júniusáig köt a szerződésem az ASA-hoz.

– Szoktál focimérkőzéseket nézni? Van-e kedvenc csapatod, játékosod?

– Mindig is az Arsenál volt a kedvencem, még Thierry Henry idejéből. Az igazság az, hogy amióta orvos vagyok, nehezen bírom ki a BL-mérkőzések második félidejét ébren, de amikor tehetem, legalább a híreket elolvasom és az érdekesebb helyzeteket újranézem. Különben szeretem nézni a tétmérkőzések taktikai és pszichológiai felépítését, figyelem az újabb cseleket, amiket edzéseken próbálok gyakorlatba ültetni és próbálok mindenből tanulni.

– Az ASA férfi mérkőzéseire jársz-e?

– Ahogy tehetem, igen.

– Nem zavar benneteket, hogy első ligában játszotok, mégsem vagytok annyira mediatizálva, mint a férfi együttes, amely a 2. ligában szerepel?

– De igen. Ez egy általános vélemény nálunk, Romániában, hogy nem igazán értékelik a női labdarúgókat, a női sportolókat, lenne még mit tanulnunk a nyugatiaktól…

Amikor a BL-ben szerepeltünk Izlandon, nagy meglepetésünkre ott példamutatóan állnak az emberek a sportoláshoz, focihoz. Az emberek 90%-a sportol,  úgy tartják, hogy a sport az egészség kulcsa, és nincs megkülönböztetés a nemek közt, így többen járnak ki az ottani mérkőzésekre is. Látva, máshol hogyan van, persze hogy fájdalmas, hogy milyen kevesen kíváncsiak a mi bajnoki mérkőzéseinkre.

– Úgy látom, mindkét hobbidnak igyekszel hódolni, mi több, egyik a másikban segít ki téged. Talán tévedek?

– Így van, például egy szerdai nehéz napom után, amikor a melóm délután 15 óráig tart, majd 17 órától edzésre sietek, már valósággal várom, hogy kifuthassam magam, a szellemi fáradtságot kirázzam magamból. Az érdekes az, hogy ezek után este 19 órakor, amikor az edzésről kijövök, már nem érzem a fáradtságot, mintha új erőre kaptam volna.

– Korábban említetted, a hivatásodon és a hobbidon kívül, rajongsz a lovakért is. Van időd még erre is?

– Ritkán van rá időm, de főleg a melegebb időszakban a másik hobbimnak, a lovaglásnak is hódolok. Amúgy a lovaglás a mindennapjaimat kitölti, még akkor is, ha munka közben rá gondolok. Elég, ha ránézek egy lovas képemre, már az kikapcsol… Sőt, ha időm engedi, munka és edzés után, kiszaladok a lovamhoz is.

Amíg a munkában szakmai téren, a labdarúgó pályán fizikailag terhelődök, addig a lovaglás a teljes kikapcsolódást biztosítja. Marosvásárhely közelében tartunk két lovat, és nagyon örülök, hogy hasonló állatbarát társra találtam a párom személyében, így közösen vezetjük le a mindennapok fáradalmait délutánonként, hétvégenként, egy közös lovaglás során.

– A szüleid korábban minden hazai mérkőzéseteken kint voltak. Jelenleg is járnak az ASA meccseire?

– Igen, minden találkozónkon itt vannak, haza jönnek ide, mindamellett, hogy ők Sepsiszentgyörgyön laknak. Édesapám nyárád-menti, édesanyám is részben már vásárhelyinek tarja magát. Mindketten otthon érzik magukat, akár én is. Én éppúgy megyek haza bárhonnan Marosvásárhelyre, mint Sepsiszentgyörgyre.


Share Button
Ennyien olvasták: 165

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.