Kínkeserves pont az új vezetőedző, Selymes nélkül
A FCM új vezetőedzőjének stábja, a Rapid egykori játékosai, Cezar Zamfir és Ionuţ Manu irányították csapatunkat a kispadról a Pandurii elleni mérkőzésen, mivel Selymes Tibor Franciaországban pro licencért vizsgázott.
Ez volt az együttes történetének negyedik egymás utáni mérkőzése, amikor a meccs végén voltak a legizgalmasabb, végeredményt befolyásoló események, hiszen az ASTRA ellen a hármas sípszó előtt rúgtunk, majd kaptunk gólt, a kolozsvári U ellen a hajrában egyenlítettünk, míg Medgyesen az utolsó percekben szépítettünk. A Pandurii ellen az utolsó öt percben kaptunk is, de szereztünk is gólt Ruiz révén, sőt, ha a lefújás előtt nem ment csodával határos módon a gólvonalról Mingote, talán túl szép győzelem lett volna.
Az első félidőben mindkét fél ellentámadásokkal próbált a kapuk előterébe kerülni, de kevés volt a szép kapujelenet, kidolgozott akció. A 44. percben Topics jobb oldali szabadrúgása után, a kapu előterében keletkezett kavarodás során, a labda Iencsihez került, majd a veterán hátvéd mintegy két méterről félfordulattal a hálóba juttatta a labdát. 1–0. Az 58. prcben Issa Ba gáncsolásáért ítélt szabadrúgást, Vranjes 25 méterről a vinklibe varrta. 1–1. A 73. percben egy gyors ellentámadás során Cardoso végigvezette a labdát kapuja előteréből az ellenfél tizenhatosáig, ahonnan Albuţ mellett a hálóba lőtt. 1–2 A 82. percben Subotic beadásából Cavalli szépített, majd 10 emberrel maradt csapatunk, miután Issa Ba csúnyán ütközött Pintiliivel, és megkapta második sárgáját. Egy perc múlva újabb Pandurii-ellentámadás után Voiculeţ vezetéshez juttatta együttesét, melyre a hosszabbításban Subotic-nak sikerült még válaszolnia. Sőt, néhány másodpercre rá, a csereként beállt Ruiz két méterről leadott lövésébe csodálatos reflexszel sikerült belenyúlnia Mingote hálóőrnek, megtartva együttesének az egy pontot, elrabolva az esetleges, nem remélt győzelmet a FCM-től.
Mivel a mérkőzés alatt a felbőszült nézők banánnal dobták hátba Daniel Hulubei vaslui-i partjelzőt társa, Lucian Rusandu gyenge bíráskodása miatt, nincs kizárva, hogy a klub történetében először játszhatunk hazai mérkőzést idegenben, vagy nézők nélkül, mivel a bíró-trió és a megfigyelő is a meccs jegyzőkönyvébe jegyezte be az incidenst.
Együttesünk kilenc meccs után csak egy győzelmet aratva, mindössze 7 pontot gyűjtött be. Október 14-én Bukarestben, a Sportul otthonában, egykori együttese ellen mutatkozik be az új vezetőedző, Selymes Tibor a FCM kispadján. A mérkőzést a Dolce Sport 15 órai kezdettel élőben közvetíti.
FCM Marosvásárhely – Pandurii Tg.-Jiu 3–3 (1–0)
Vezették: Lucian Rusandu (Sepsiszentgyörgy) – Daniel Hulubei (Vaslui), Andrei Constantinescu (Bukarest).
FCM: Albuț – Vagner, Iencsi, Nicu, Topics (44. D. Matei), Bumba (68. Buș), Issa Ba, Ilyés, Fl. Dan, Cavalli (90+1. Ruiz), Subotic.
Pandurii: Mingote – Pleaşcă (73. Rusu), Viera, Cardoso, Vlad, Pintilii (90. Maxim), Nistor (90+2. Batin), Voiculeț, Vranjes, Lemnaru, Stromajer.
Gólok: Iencsi (44.), Cavalli (82.), Subotic (90+3.), illetve Vranjes (58.), Cardoso (63.), Voiculeț (88.).
Sárga lapok: Issa Ba (40.), Nicu (50.), Iencsi (63.), Subotic (72.), Ilyés (90+5.), illetve Mingote (90+6.).