Központ
2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Kölnben és Amszterdamban jártak az Active 7 sportolói

Czimbalmos Ferenc-Attila október 7, 2016 Sport

activ7-kirandulas-4

Az egykori marosvásárhelyi női kézilabdások alkotta Active 7 tagjai, a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság aranyérmesei a minap a németországi Kölnben voltak egy négynapos kiránduláson, a 24 éves kölni illetőségű Marie Dreger és családja meghívására. A lányok helyi együttes ellen is játszottak formaellenőrző mérkőzést, emellett megtekintették Köln nevezetességeit, átruccantak Amszterdamba is, sőt egy helyi klubban bulival töltődtek fel a rövidesen kezdődő bajnokságra.

A kirándulással kapcsolatosan a 42 éves Biró (Peres) Zita, az Active 7 gólgyárosa számolt be a Központnak.

activ7-kirandulas-5

Marie Dreger, Active 7

Csapattársuk, Marie Dreger és családja vendégei vol­tak

– Értesüléseink szerint szeptember közepén Kölnben meg Amszterdamban jártatok, ahová csapattársatok, Marie Dreger hívott meg. Miért éppen Kölnbe mentetek?
– Ezt a kirándulást már a tavaly terveztük, de csak az idén jött össze. Csapattársunknak, Marie Dregernek és családjának köszönhetően kaptunk meghívást Németország negyedik legnagyobb városába, ahova repülővel utaztunk Kolozsvárról, s ahol négy csodálatos napot tölthettünk. Amúgy az idén is szerettünk volna Érdre eljutni a magyar szenior női bajnokságra, amelyen már korábban is részt vettünk, de az idén egy sajnálatos nézeteltérés miatt nem utazhattunk el, így maradt a kölni kirándulás, amit egyáltalán nem bántunk meg.

– Milyen volt a fogadtatás Marie családjánál?
– Csodálatos! Marie családja kitett magáért mindamellett, hogy a németek nem éppen a pénzszórásukról ismertek, így ez úton is köszönjük neki meg családjának a vendéglátást. Marie egyébként harmadéves orvostanhallgató Marosvásárhelyen, vele véletlenszerűen ismerkedtem meg a MOGYE-n egy testnevelési óra alkalmával. Mivel ő egykoron kézilabdázott, szívesen befogadtuk az együttesbe, ahova kiválóan beilleszkedett.

activ7-kirandulas-3

Jártak a kölni Dómban és Amszterdamban

– Milyen volt a kirándulás?
– Maga a kirándulás fenséges volt, az anyagiakat mi álltuk, de a szponzoraink is besegítettek. Az érkezésünk napján egy helyi amatőr női együttes ellen játszottunk, aztán este volt egy pohárköszöntő, majd másnap átruccantunk Amszterdamba, amely három órára van Kölntől. Oda busszal mentünk, majd a holland fővárosban mintegy 16 kilométert gyalogoltunk, megnéztük a legfontosabb turisztikai nevezetességeket is. Szombaton a rómaiak által alapított, Németország egyik legrégebbi nagyvárosát, Kölnt látogattuk meg, többek közt a Dómot, amely a világ harmadik legmagasabb temploma. Fel is mentünk a tetejére, ahová meg kellett másszuk az 534 lépcsőfokot, ami egy erőnléti edzésnek felelt meg. Emellett sétáltunk a Rajna partján, aztán a helyi ételkülönlegességeket is megkóstoltunk egy kisvendéglőben. Este pedig Köln egyik legismertebb mulatóhelyén, a Flamengo Royal klubban szórakoztunk, majd vasárnap utaztunk vissza repülővel.

activ7-kirandulas-2

– Gondolom, sikerült kellőképpen feltöltődnetek a soron következő bajnoki évadra, amit a tavaly megnyertetek…
– Igen, ez volt a célunk! Mindenkinek nagyon tetszett, szép élményekben volt részünk Köln és Amszterdamban egyaránt. Nem kizárt, hogy az életben még egyszer oda visszatérünk. Már holnap indulnánk!

– Kölnben kik ellen játszottatok?
– Egy helyi amatőr együttes ellen léptünk pályára, akik egy tartományi ligában játszanak. Szégyent nem vallottunk annak dacára, hogy kevéssel kaptunk ki, habár az eredményt nem tartottuk számon. Ők fiatalok, lerohantak minket, mi meg fáradtak is voltunk, hiszen az odaérkezésünk estéjén játszottunk. Fontos az, hogy mindegyikünk meg volt elégedve a csapat teljesítményével. Megemlíteném a pályára lépő Active 7 tagjait: Zsók Gyöngyvér és Lőrincz Réka (Zetelaka) – kapusok; Moldovan Anna Mária (csk), Orbán Mária, Anamaria Cerghizan, Loredana Conțiu, Roxana Sabezan, Andreea Iuga és jómagam – mezőnyjátékosok. Dan Melinda is tagja volt a csapatnak, viszont a sérülése miatt nem játszhatott.

activ7-kirandulas-3

Új együttesek neveztek be a bajnokságba

– Rövidesen kezdődik a Hargita megyei bajnokság. Hogyan látod az Active 7 esélyeit?
– Reméljük, hogy újra dobogósok lehetünk. Nem hagyjuk magunkat, annak ellenére sem, hogy rólunk köztudott, kedvtelésből játszunk, de harcolni fogunk ezután is. Tudjuk azt, hogy nem fiatalodunk, de tartjuk magunkat. Amúgy nehéz bajnokság elé nézünk, ugyanis változások történtek, hiszen együttesek váltak ki, de újabbak, talán erősebbek neveztek be: új csapat lesz a SZNKK (Székelyudvarhelyi Női Kézilabda Klub), a Bányai János Líceum Székelyudvarhely és a Felcsík (Csíkdánfalva), akik a bajnokságból visszalépett Csíkszeredai NKSZ, meg a Csíkszeredai VSK helyett fognak szerepelni, de mellettük részt vesz még a Szentegyháza, a Székelykeresztúri No Age, Zetelaka és az Active 7. Mivel hét együttes lesz, így hét teremtornára kerül sor, mi a marosvásárhelyi teremtornát januárban szerveznénk meg.
– Változások vannak-e az együttesben?
– Nincsenek, viszont drukkolunk, és jó egészséget kívánunk Kulcsár László (Kuli) edzőnknek, aki egészségi gondokkal küszködik, hogy mielőbb felépüljön, és a pálya széléről vezesse az Active 7-et. Mi helyébe nem szeretnénk más edzőt a csapat élére, ezért türelmetlenül várjuk vissza!

activ7-kirandulas-1


Siess, Meli, siess!
A 41 éves Dan (Rendes) Melindát, az Active 7 jelenlegi egyik legtapasztaltabb játékosát a sérülésével kapcsolatosan kérdeztem:
– Augusztus 9-én műtöttek az ínszalagjaimmal, ugyanis a keresztszalagom és az oldalsó ínszalagjaim voltak elszakadva, de ugyanakkor a bal lábam meniszkuszát is kipucolták. Fontos volt az orvosi beavatkozás egészségügyi szempontból, de szeretnék még kézilabdázni is, a műtét nélkül pedig lehetetlen lett volna.
Nagyon jól érzem magam, naponta járok gyógytornára, ami a legfontosabb egy hasonló műtéti beavatkozás után. Most az izmok felépítésére kell koncentrálnom, nagyon sok türelemre van szükségem. Volt még egy hasonló műtétem a jobb lábamon 15 évvel korábban, akkor a keresztszalagom sérült meg és porcleválás is volt – mondta Melinda, aki az ISK 1992-es országos bronzérmes csapatának volt az egyik oszlopos tagja, majd így folytatta:
– A műtét után négy héttel én is elutaztam a lányokkal Kölnbe, ahol a legnehezebb az volt, hogy nem lehettem a pályán a lányok közt, viszont edzőként figyeltem az együttesünk játékát. Persze agyon óvatos voltam a sétálásokkor, ezért is folyton hecceltek a csapattársaim, mondogatták, hogy „siess, Meli, siess!”.
A kirándulás során nem gondoltam a fájdalmakra csak a szórakozásra, viszont koncentráltam arra, hogy a műtét után őt hónappal, azaz január közepén már szaladni fogok, aztán kevéssel utána remélem, hogy már pályára is léphetek – összegezett Dan Melinda.

Share Button
Ennyien olvasták: 388

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.