Központ
2018. február 20. kedd, Aladár, Álmos

Lionel Messi ötödször aranylabdás

Központ január 12, 2016 Sport

Lionel Messi, az FC Barcelona argentin válogatott futballistája nyerte el 2015-ös teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, és a brazil Wendell Lira nyerte az év legszebb góljáért járó, idén hetedszer átadott Puskás Ferenc-díjat a FIFA zürichi gáláján.

messi

A 28 éves Messi 2009, 2010, 2011 és 2012 után ötödször érdemelte ki az elismerést. A támadó az előző szezonban triplázott a katalán sztárcsapattal (megnyerte a spanyol bajnokságot, a spanyol kupát és a Bajnokok Ligáját), a futballtörténelem első olyan együttesével, amelynek ez két alkalommal sikerült. Messi a Real Madrid háromszoros portugál győztesét, Cristiano Ronaldót, illetve csapattársát, a brazil Neymart előzte meg a szavazáson.

A 27 éves Wendell Lira azzal érdemelte ki az elismerést, hogy március 11-én a brazil Goiás állami bajnokságban az Atlético-GO – Goianesia meccs 28. percében egy kiugratást követően ollózó mozdulattal juttatta kapuba a labdát, s ezzel 1-0-s vezetéshez juttatta a vendégeket. Érdekesség, hogy a találkozót, melyet Lira csapata nyert 2-1-re, négyszáznál is kevesebb néző látta a helyszínen.

A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas gólra a FIFA honlapján lehetett szavazni, majd november végétől már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt az AS Romában futballozó Alessandro Florenzi és az FC Barcelona FIFA-Aranylabdára is jelölt argentin támadója Lionel Messi volt.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 207

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.