Sport

Maratoni kosárlabdatorna a Transilvania Kupán

A VI. Transilvania-kupáért kiírt tornát A Sportlife Romania partnereivel (Peak, Herlitz Romania, Napolact Bio, Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, sportági szövetség, valamint a megyei sport- és ifjúsági igazgatóság) szervezte meg másfél héten keresztül Marosvásárhelyen.

Az ország legjelentősebb, gyerekeknek kiírt megmérettetésén negyvenkét együttes vett részt, köztük több marosvásárhelyi klub (Maros KK, Sirius KK, Gladius, Sportiskola , Lucky Dragons, Together), illetve a legerősebb, utánpótlásnevelő hazaiak, mint a Bukaresti Laguna, a Bukaresti Dan Dacian, a Kolozsvári Universitatea-BT és a Ploiești Basketball, Magyarországról pedig a Soproni Tigers. A legtöbb alakulat, azaz huszonnégy a fiúk minikosárlabda-küzdelmében volt érdekelt, míg gyerekkosárlabdában tíz csapat a fiúknál és nyolc a lányoknál küzdött a pódiumi helyezésekért.

A találkozókat több helyszínen rendezték: a csoportkört a Tudor Vladimirescu és a Serafim Duicu gimnáziumokban, a helyosztókat az Elektromaros Gimnázium sporttermeiben, míg a döntőket a ligeti Sportcsarnokban tartották.

A rendezvény minikosárlabda-torna döntőjében a Kolozsvári Universitatea-BT egyetlen ponttal múlta felül a Soproni Tigrisek együttesét , amely összecsapáson a magyarországi csapat sokáig vezetett, a hajrában azonban az erdélyi csapat jobbnak bizonyult, és 36:35-re nyert. Harmadik helyen a Bukaresti Dan Dacian 1 kosárlabda-iskola végzett, miután a kisdöntőben 32:21-re felülmúlta a Ploieşti-i Basketball alakulatát. A döntő legjobb kosárlabdázójának a kolozsvári Radu Hangát választották a szervezők, míg a legtöbb pontot a Brassói Galactica játékosa, Răzvan Popa szerezte.

A lányok mini korosztályában a Bukaresti Sportul Studenţesc a Marosvásárhelyi Gladius 1 együttese ellen 34:12 arányban diadalmaskodott. Bronzérmes a Kolozsvári For You lett, amely a Máramarosszigeti EKO-t 20:17-re győzte le. A döntő legjobb játékosa címet Anisia Puşcaşu (Sportul Studenţesc) szerezte meg, míg Luisa Cheiaua (Máramarosszigeti EKO) lett a torna gólkirálya.

A „baby” korosztályban csak fiúcsapatok vettek részt, itt a Ploieşti-i Basketball lett az első, miután a döntőben 32:23-ra felülmúlta a Bukaresti Dan Dacian 1csapatát.

Harmadik a Bukaresti Laguna lett, amely a bronzcsatában 20:18-cal vertek a Kolozsvári U-t. Ebben a korcsoportban David Ioan Rasoga (Ploieşti-i Basketball) lett a döntő legjobb játékosa, míg Şerban Matea (Bukaresti Dan Dacian 1) elhódította a gólkirályi címet.

A minikosárlabda-torna döntője előtt, a helyi sajtó képviselői a szervezők és a Gladius SK edzőiből kialakított együttes ellen játszottak, a találkozó 35-35-re végződött.

A győzteseket PEAK-felszereléssel, Herlitz-tanszerekkel, serlegekkel, érmekkel és oklevelekkel jutalmazták, míg a legjobb játékosokat PEAK-sportcipővel, Herlitz-tanszerekkel, serlegekkel, érmekkel és oklevelekkel díjazták.


fotó: www.sportlife.ro


Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.