Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Marosvásárhelyi City’us-Focsani-i Unirea 6-5 (5-1)

Központ november 22, 2012 Sport

csomaMarosvásárhelyi City’us-Focsani-i Unirea 6-5 (5-1)

Mindössze 16 percnyi játék után már négy góllal vezetett együttesünk 5-1-es eredmé­nnyel vonultak a csapatok az öltözőbe, így a kisszámú nézősereg gólzáporos győzelmet remélt, ami végül elmaradt.  Kacsó Endre vezetőedző a második játékrészben pályára küldte az együttes fiatal pótjátékosait (Aszalos, Muntean, Cr. Matei, Togan, Dániel), akik kulcshelyzetekben hibáztak, így szorossá tették az eredményt. Kacsó kénytelen volt újra a legjobbjait pályára küldeni, így ha szorosan is, de megszerezték a győzelmet.

 

A City ’us továbbra is 100%-os teljesítményt könyvelhet el, hiszen a kilenc bajnoki mérkőzésen szerzett 27 pontjával magabiztosan vezeti a táblázatot.

Az őszi idény utolsó fordulójában a City’us november 27-én Székelyudvarhelyen lép pályára, a helyi csapat ellen.

A mérkőzést 20 órától, a Digi Sport élő adásban közvetíti.

Marosvásárhelyi City’us – Progresul Focșani  6-5 (5-1)

Vezették: Marius Năstasă (Piatra Neamț), Petre Meterciuc (Tg. Neamț)

City’us: Moldovan (Aszalos) – Ignat, Lupu, Gherman, Fl. Matei (Csoma, Stoica, Radu, Nicușan, Cr. Matei, Muntean, Dániel, Togan).

Progresul: Olărașu – Ilaș, Popa, Chivu, Stanciu (Alecsandrescu, Mîndrescu, Smărăndescu, Savu).

Gólok: Ignat (2.), Radu (7.), Csoma (9.), Lupu (16.), Stoica (20., 29.), illetve Ilaș (18., 29.), Popa (26., 33.), Chivu (39.).  


Kacsó Endre:

– Pályára küldtem néhány fiatal játékost is, hiszen játszaniuk kell, hogy tapasztalatra tegyenek szert. Könnyen vettük a játékot 5-1 után, s ami a legbosszantóbb, hogy sok helyzetet kihagytunk, nem koncentráltak a fiúk kellőképpen a kapu előterében. A legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot, ami a győzelmet jelenteti.


Csoma Alpár:

– Az elmúlt héten Iasi-ban, a román teremlabdarúgó válogatott színeiben, Iancu, Klein, Gherman, R. Lupu, Fl. Matei, Ignat, R. Radu, Mimi Stoica csapattársaimmal, kettős barátságos mérkőzésen szerepeltünk a nagynevű katalán válogatott ellen, amely soraiban pályára lépett Javi Rodriguez Nebreda is, akit több ízben választottak a világ legjobb teremlabdarúgójának. Miután az első mérkőzésen 5-2 arányban leiskoláztak minket, a második összecsapáson mi nyertünk 5-2 arányban.  


{jcomments off}

Share Button
Ennyien olvasták: 146

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.