
A 2008-ben elkezdett marosvásárhelyi Jégcsarnok körüli huzavona a vége felé közeledik, miután a Maros Hockey Klub vezetőségének több kérésére válaszolt a Sportminisztérium. Ezzel kapcsolatosan dr. Pokorny László megyei tanácsos, a klub elnöke nyilatkozott a Központnak:
– Klubunk, a Maros Hockey Klub 18. beadványára végre választ kaptunk a Sportminisztériumtól a Jégcsarnok ügyében: felajánlották a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, hogy vegye át a jégpályát. Én névre szólóan kaptam a válaszokat a Sportminisztériumtól, ezeket továbbítottam a hivatalnak, s írásban kértem, hogy válaszoljanak, mi a szándékuk a pályával kapcsolatosan. Megyei tanácsosi minőségemben is folyamatosan tárgyalok a képviselői testülettel, úgy szeretnénk, hogy végre ne kétfele húzzuk a szekeret, hanem valamilyen módon egyezzünk meg a város érdekében. Tulajdonképpen a jégcsarnok egy közös érdek, sportról van szó. Úgy látom, végre eljött az ideje, hogy ezt a pályát valahogy befejezzük. Ezek mellett terveim vannak azzal kapcsolatosan, hogyan lehetne felfejleszteni a jégkorongot.
A helyi polgármesteri hivatal által kialakított jégpálya csak a 10 év alatti korosztályú jégkorongozó gyerekeknek felel meg. Fontos szem előtt tartani azt is, hogy 2016-tól Marosvásárhely Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Alcsík (Csíkszentimre) és Székelyudvarhely mellett az egyik alközpontja a Székelyföldi Jégkorong Akadémiának. Eddig jól szerepeltünk az általuk megszervezett tornákon, remélem, hogy hasznosítani tudjuk ezt. Ezután már csak a Jégcsarnok kellene – mondta el lapunknak dr. Pokorny László, aki tíz évet jégkorongozott Marosvásárhelyen: hét évet játszott a B-osztályos Comerțul színeiben, majd három évet a helybeli Elektromarosnál.

A marosvásárhelyi fedett műjégpálya 95%-ban elkészült, jóformán csak néhány szakipari munka, a lelátó székezése, egy jégkorongozásra alkalmas palánk felszerelése és egy eredményjelző telepítése van hátra. Ha meglesz, európai színvonalú jégcsarnok válhat belőle. A csarnokban szabványos méretű jégpálya, 2350 ülőhelyes lelátó, nyolc, az IIHF előírásainak megfelelő öltöző, külön játékvezetői öltöző, orvosi szoba, doppingellenőrző szoba található. Ezzel a jégcsarnok alkalmas lenne IIHF-világbajnokságok megrendezésére. A beépített hűtőkapacitás a nyári hónapokban is biztosítani képes a pálya hűtését.