Központ
2019. december 12. csütörtök, Gabriella

Moré Tamás világbajnok íjász a 2024-es olimpiára készül

Czimbalmos Ferenc-Attila szeptember 19, 2019 Sport

A marosvásárhelyi 13 éves Moré Tamás – 2017-ben korosztályos világbajnoki címet nyert a Cheile Gradiștei-on megtartott IFA Indoor beltéri íjászversenyen a vadászreflex kategóriában – profi módon készül fel a világversenyekre, amióta 2018-ban a SCM Déva versenyzője lett. A tehetséges íjász teljesítményéről édesapja, Zoltán mesélt újra a Központnak:


– A korosztályos világbajnoki cím megszerzése után kevéssel Tamásnak sikerült egy profi klubhoz, a SCM Dévához igazolnia, ahol az országos válogatott edzői is vannak. Sajnos ritkán van időnk lemenni Dévára, így adnak úgynevezett „házifeladatot”, és úgy fejlődünk, hogy itthon gyakoroljuk, amit mondanak. Emellett a fiamat a minap beválogatták a román országos olimpiai junior válogatottba is. Ami fontos lépés volt számunkra az, hogy sikerült támogatót találnunk, emellett a felszerelésben is kaptunk támogatást a CLINI LAB-tól meg a MOL Alapítványtól, amelyek nagy lépést jelentenek Tamás profi fejlődéshez, hiszen megkaptuk a legmodernebb, edzéshez és versenyzéshez szükséges felszerelést – mondta el a 42 éves Móré Zoltán.

Moré Tamás

Az édesapa azt is elmondta, hogy miután Tamás 2017-ben korosztályos világbajnoki címet nyert vadászreflex kategóriában, 2018-ban szintén korosztályos Európa-bajnoki címet nyert berebow kategóriában (emellett a Románia-kupán, a beltéri országos bajnokságon és a Szövetség Kupán is diadalmaskodott kategóriájában), nemrég váltott az olimpiai kategóriára, ami felsőbb szintet jelent – és ez már olimpiai sportágnak van nyilvánítva – hiszen nagy erőkkel készül a Párizsban sorra kerülő, 2024. évi nyári olimpiai játékokra, ahol versenyzőként szeretne részt venni.
– Addig is Tamás otthon is rengeteget lő: sötétben és reflektorfény mellett céloz, ugyanakkor kinn, a szabadban, emellett szélben is céloz, ezért könnyebb neki lőni teremben, ahol jobbak a látási viszonyok” – árulta el Zoltán a fiáról nemrég, aki a versenyzés mellett a tanulást sem hanyagolja el a Szász Albert Sportlíceum hetedik osztályos diákjaként.

Share Button
Ennyien olvasták: 1324

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.