Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Derült
Csütörtök
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Moré Tamás világbajnokságot nyert íjászatban

Czimbalmos Ferenc-Attila június 22, 2017 Sport

A vásárhelyi 11 éves Moré Tamás a minap korosztályos világbajnoki címet nyert a Cheile Gradistei-on megtartott IFA Indoor beltéri íjászversenyen a vadászreflex kategóriában. Tamás – a Szász Albert Sportlíceumban a negyedik osztályt végezte – a 13 évesek alatti kategóriájában versenyzett, a nyolc résztvevő közül magas pontszámmal, fölényesen nyert.

A tehetséges helyi íjász teljesítményéről édesapja, a 40 éves Zoltán mesélt a központnak, aki fiával együtt tagja a Marosszéki Íjászok klubjának:

,,Ezt a versenyt első alkalommal az idén szervezte meg a hazai szövetség. Egyedüli kategória volt, amelyben Tamás versenyzett, amelyben Svájcból, Litvániából, Németországból, Észtországból érkezett tehetséges íjászok is indultak, akik a világbajnoki címért küzdöttek meg. Első nap 10 méterről, öt vesszővel kellett lőniük, másnap 6, 9, 13, 18, 22 és 27 méterről céloztak 4-4 nyílvesszővel, ami nem volt könnyű. Amúgy, a Barebow–Reflex és Csigás íj kategóriájú világbajnoki verseny előtt volt az örömíjász-verseny is, amit Tamás szintén megnyert a kategóriájában, ettől kapott egy kis lendületet is, habár kemény ellenfelekkel kellett versenyeznie”

– mondta el Moré Zoltán, Tamás édesapja.

A kissrác felkészüléséről a következőket árulta el az apa:

,,Gyerekkori szenvedélyem volt az íjászat, amelynek amatőrként hódoltam, így a fiamat is sikerült kellőképpen megfertőznöm vele, habár nála a ráérzés tehetséggel is párosul. Tamás már két éve íjászkodik, kezdetben egy házi gyártmányú, általam sílécből készített íjjal kezdte, idővel vettem neki egy hagyományos íjat, így azóta a vadászreflex-kategóriában ügyeskedik, de hozzám képest sokkal jobban lő.
Amúgy mindketten tagjai vagyunk a Marosszéki Íjászok egyesületének, így a fiam a klubnál jár edzésekre. Emellett otthon is rengeteget lő: sötétben és reflektorfény mellett, ugyanakkor kinn, a szabadban, szélben is céloz, ezért könnyebb neki lőni teremben, ahol jobbak a látási viszonyok”

– árulta el Zoltán a fiáról, aki a versenyzés mellett a tanulást sem hanyagolja el.

Share Button
Ennyien olvasták: 1359

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.