Központ
2017. szeptember 19. kedd, Vilhelmina
Zivatar valószínű
Kedd
Zivatar valószínű
Zivatar valószínű
Holnap
Zivatar valószínű
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű

Nagyernyei önkormányzati képviselők – M.Ú.R.E. 2-3 (1-1)

Központ február 9, 2013 Sport

Nagyernyei önkormányzati képviselők – M.Ú.R.E. 2-3 (1-1)


Soron következő harmadik idegenbeli mérkőzését is sikerült megnyernie a M.Ú.R.E. (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete), marosvásárhelyi újságírók alkotta csapatának.

                       

 

Miután januárban  idegenben, 6-2 arányban legyőzte a Görgény egyházmegyéhez tartozó, néhány település református lelkészeiből verbuválódott együttest, két hét múlva Szászrégenben 11-2 arányban diadalmaskodott a helyi 1. osztályos női labdarúgó csapat ellen is. Az elmúlt héten csütörtökön, a nagyernyei községközponti sportcsarnokban is sikerült győznie, ezúttal a helyi önkormányzati képviselők csapatával szemben.

Ez a találkozó visszavágó mérkőzés volt, a tavaly márciusi nagyernyei összecsapásnak, ahol a tollforgatók alulmaradtak 6-4 arányban.

Az újságírók elszántabban futballoztak ellenfelüknél, jobban adogatva, számos tiszta gólhelyzetet kialakítottak a mérkőzés során, amelyeket könnyűszerrel sikerült is kihagyniuk. Mégis a nagyernyei hivatalnokok jutottak kétszer vezetéshez, de mindkét alkalommal sikerült egyenlíteniük az írott és elektronikus sajtó marosvásárhelyi képviselőinek.

A nagyernyei együttesből kitűnt Jánosi Ferenc polgármester, Kádár Zsolt RMDSZ elnök, Sükei László RMDSZ alelnök , és Csiszér Árpád helyi képviselő is, akik bebizonyították, hogy a politika mellett nem felejtettek el futballozni, hisz hajdanán tagjai voltak az egykori megyei bajnokságban szereplő nagyernyei Stăruinţa  együttesének.

Nagyernyei önkormányzati képviselők: Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, Kádár Ferenc, alpolgármester, Márkos Pál, községi RMDSZ-elnök, a Sissi Panzió tulajdonosa, Kádár Zsolt, RMDSZ-elnök, Kali Rudolf, RMDSZ-alelnök, Sükei László, RMDSZ-alelnök, Csíszér Árpád, Sándor Antal, Balogh Csaba, Orbán Lehel, Siklódi Csongor, Máté Barna helyi tanácsosok és Kali Dezső.

M.Ú.R.E. : Szucher Ervin (Krónika, TVR Marosvásárhely), Karácsonyi Zsigmond (M.Ú.R.E. elnöke, a Népújság főszerkesztője), Nagy Miklós Kund (újságíró, a Népújság volt főszerkesztője), Vajda György (M.Ú.R.E. területi elnöke, a Népújság szerkesztője, fotóriportere), Farczádi Attila (Gaga Rádió), Czimbalmos Ferenc-Attila (Központ sportszerkesztője), Berekméri Edmond Krisztián (Vásárhely Hírlap tudósítója, a Sárpataki Újság és a Nagyernyei Újság szerkesztője), Körmöczky Zoltán (TVR Marosvásárhely operatőre), Csutor András (Vészi TV helyettes operatőre), Czimbalmos Csaba-Zoltán (tűzoltó, a M.Ú.R.E. „idegenlégiósa”).

Gólszerzők: Kádár Zsolt (2), illetve Csutor András (2) és Farczádi Attila.

A mérkőzést Szőcs Attila, a nagyernyei Stăruinţa egykori játékosa, majd edzője vezette.

Ami a M.Ú.R.E. csapatát illeti, február 12-én, kedden este a Marosvásárhelyi Sportcsarnokban, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alkalmazottai, február 19-én ugyanott, a Maros Művészegyüttes táncosai ellen, míg február 28-án, csütörtökön Csíkszeredában, a helyi Magyar Konzulátus képviselőiből kialakított együttes ellen játszik barátságos kispályás labdarúgó mérkőzést.                         

 

Share Button
Ennyien olvasták: 204

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.