Központ
2017. szeptember 25. hétfő, Eufrozina, Kende
Jórészt felhős
Ma
Jórészt felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

Öreglányok, nem vén lányok – viszont jól kézilabdáznak!

Központ március 14, 2013 Sport

Öreglányok, nem vén lányok – viszont jól kézilabdáznak!

kezi

1992-ben a népszerű kézilabdaedző, Kulcsár László (Kuli) vezetésével az ISK ifi lánycsapata begyűjtötte a marosvásárhelyi kézilabdasport mindmáig utolsó érmét, egy bronzot az országos bajnokságon. Az együttes tagjainak nagy többsége a hajdani Electromureşhez igazolt, ahol a klub felbomlásáig, 1995-ig játsztak. Azóta sokan abbahagyták a versenysportot, voltak, akik tovább folytatták, majd 2010-ben néhányan elhatározták, hogy újra edzésbe állnak. Idővel beneveztek a Szovátán első alkalommal megrendezett amatőr városi kézilabda bajnokságba. Az idei kiírásban a csapat – amely Gedeon Richter néven szerepel – a tabella első helyén áll.

 

2012 nyarán a kiváló tehetségeket felsorakoztató generáció 20 éves találkozójára meghívták egykori trénerüket, Kulcsár Lászlót is, aki azóta az együttes edzőjeként tevékenykedik.

Az egyik edzés után az egykori Electromureş jobbszélsőjét, a 39 éves Bíró (Peres) Zitát, meg több egykori és jelenlegi társát és nem utolsó sorban edzőjüket, Kulcsár Lászlót kérdeztük a Richterről.

– Zita, Marosvásárhelyen a sportrajongók úgy tudták, hogy eddig csak az Apollo Old Boys nevű, egykori sportolókat magába tömörítő öregfiúk labdarúgó együttes létezik. 2010. óta viszont létezik az „öreg” lányokat foglalkoztató kézilabdacsapat is. Mikor is alakult meg a Gedeon Richter együttese?

– Annak idején többedmagammal én is tagja voltam az ISK 1992-ben országos bronzérmet nyert ifi lánycsapatának, amelyet Kulcsár László edzett. Közülünk a későbbiekben sokan a hajdani Electromureşnél, a Mureşulnál vagy az Armedicánál folytatták a kézilabdát.

2010. március 8-án, egy nőnapi buli alkalmával merült fel az ötlet, hogy hetente egy alkalommal jó lenne, ha találkoznánk, játszanánk.

Egy ideig a gernyeszegi sportcsarnokba jártunk ki edzésekre, majd utána beneveztünk a Szovátán megrendezett városi kézilabda bajnokságba, ahol rajtunk kívül még négy együttes szerepelt. Mivel a bajnokság már meg volt kezdődve, a szervezők megengedték, hogy a bajnokságon kívül szerepeljünk, sőt meg is nyertünk minden mérkőzést!

– A csapat edzéseit a tapasztalt Kulcsár László vezeti. Hogyan került ő az együtteshez?

– 2012 nyarán mi, az ISK ifi együttesének azon játékosai, akik országos bronzérmesek lettünk, megszerveztük a 20 éves találkozót, ahová elhívtuk az igen kedvelt Kulcsár házaspárt, akik szívesen fogadták meghívásunkat és azóta az együttes felkészítésével is foglalkoznak.

– Korabeli megsárgult helyi újságok hasábjain olvastam, hogy igen tehetséges generáció sportolt akkoriban az ISK-nál, majd az Electromureşnél. Te mikor hagytad abba a kézilabdát, azaz mennyi idő után kezdtél el újra játszani?

– Tizenegy éves voltam, amikor Peteley Attila keze alatt úsztam, majd kézilabdázni kezdtem iskolás szinten. Idővel harmadikok lettünk az iskolák közötti országos bajnokságon, Temesváron, aztán az ISK-nál, majd az Electromureşnél folytattam, ahol 1996-ben hagytam abba (21 évesen), az együttes felbomlása után. 17 év távollét után kezdtem el újra kézilabdázni.

– Sugárzik belőletek a kézilabda iránti szeretet, az összetartozás, a barátság még akkor is, ha lövéseitek célt tévesztenek, ha adogatásaitok néha pontatlanok. Tévedek?

– Nem, ez valóban így van. Ha azt mondom, hogy összetartóbbak vagyunk, mint valaha, nem sokan hiszik el, pedig így van. Együtt járunk a Mureşul meccseire, együtt vagyunk a pályán kívül is. Ami igazán boldogsággal tölt el, hogy annyi év után a barátság és a sport iránti szeretet köztünk töretlen maradt.

– Amint az edzésmunkádból is kitűnik, jó fizikumnak örvendesz, az együttes gólkirálya vagy, gondolom, felsőbb szinten is megállnád a helyed…

– Köszi. Az idő azért telik felettünk is. Lehet, ha akkor nem hagytam volna abba és lett volna, ahol kézilabdázzunk, akkor játszhattam volna még néhány évet, akár felsőbb szinten is. Nekem is, a csapattársaimnak is kedvező ez a szovátai bajnokság, ahol több amatőr szintű, vagy egykori kézilabdázó játszik. A legfontosabb, hogy mindenikünk igazi családtagként érzi magát a csapaton belül, boldogak vagyunk együtt.

– Jelenleg hányadikak vagytok a bajnokságban?

– Négy mérkőzés után – 32-11-re vertük Parajdot, 28-10-re Szovátát, 42-10-re Korondot és 51-11-re a korondi Juniort – az első helyen vagyunk, remélem, megnyerjük a bajnokságot. Ezzel lejárt a bajnokság első fele, majd áprilisban kezdődik a tavaszi idény számunkra.

– Kérlek, sorold fel az együttes tagjait is…

– Zsók Gyöngyvér és Jámbor (lánykori nevén Incze) Margit, Cămpean Aluniţa és Covrig Daniela kapusok; Orbán Mária, Dan (Rendes) Melinda, Inţa (Milăşan) Alina, Kádár Kinga, Ormenişan (Székely) Veronica, Sălăgean Ana, Moldovan (Balla) Annamária, Şerban Rozália, Simon (Szántó) Ida, Borşa Zita, Sfâriac Florina, Német Enikő, Vasilescu Erzsébet Enikő, Lucuţa (Crişan) Imola, Postelnicu Emilia, Mihaiu Carmen,  Cerghizan Anamaria, Conţiu Loredana és jómagam mezőnyjátékosok.


Kulcsár László, edző:

–A gond az, hogy sokuknak nem kellett volna abbahagyniuk a kézilabdát 1992-ben. Szívesen edzem őket, előre megmondtam, ha komolyan vesszük magunkat, nyert ügyünk van: bizonyíték erre, hogy elsők vagyunk a bajnokságban. Persze, hogy ismerem és szeretem őket, hisz nagy többségük egykori játékosom volt.

Moldovan (Balla) Annamária:

– Én úgy érzem, hogy „visszafiatalodtam”, amikor 17 év után újra elkezdtem kézilabdázni, hiszen odaadással, győzni akarással álltunk fel hajdanán is a pályára, akárcsak most, sőt, mi nem pénzért játszottunk, mint a mai sportolók, számunkra az eredmény volt a legfontosabb. Gondolom, a jelenlévő csapattársaim mindenikét ez motiválja…

Orbán Mária:

– Emlékszem, gyermekfejjel milyen nagy lelki traumát okozott nekünk, ha gyengébb jegyet kaptunk és a szüleink addig nem engedtek kézilabdázni, amíg ki nem javítottuk a minősítést. A mai generációt ez nem érdekli, mi több, nehogy megdorgálja a tanár a tanulót, mert a szülő máris ott terem, hogy kérdőre vonja a pedagógust. Bezzeg, a szüleim nem is tudták, hogy mi hol tartjuk az edzéseket…

Dan (Rendes) Melinda:

– Az Electromureş megszűnése után, 1997-ben megszültem lányomat, Edinát, majd idővel, 26 évesen még játsztam 3 évet a Mureşulnál, sőt hívtak a Transilvániához is, de nem mentem. A lányom vízilabdázik a Torpinál, velem jön edzésekre, bíztat, támogat, amiként a családom is. Masszőri képesítést szereztem, mellette sportegyetemet végeztem és pszichológiából mesteriztem, sőt az ősztől kinetoterápiára akarok beiratkozni, hiszen ez is a sporttal kapcsolatos.

Salagean Ani:

– Annyi év után is büszkék, boldogak vagyunk, hogy újra csapattársak lehetünk. Segítőkészek, jó barátnők vagyunk a csapaton kívül is, olyan, mintha az idő megállt volna számunkra a kilencvenes években…

Zsók Gyöngyi:

– Azzal együtt, hogy 52 évesen az együttes rangidőse vagyok, úgy érzem, hogy a kor nem számít közöttünk, ha komolyan végezzük a dolgunkat. Mindenikünknél felgyűlnek a mindennapi gondok-bajok, amelyektől az edzések, mérkőzések folyamán válunk meg.

A kézilabda életformánkká vált, az összetartozás a legfontosabb az együttesen belül. Boldogok vagyunk mindannyian, hogy újra csapattársak lehettünk!


Share Button
Ennyien olvasták: 264

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.