Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Derült
Ma
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

,,Ötven éve vártam egy ilyen létesítményre”

Központ január 20, 2012 Sport

Petelei_Attila,,Ötven éve vártam
egy ilyen létesítményre”

Interjú Petelei Attila úszóedzővel

Az elismert sportemberrel, oktatóval a Víkendtelepen nemrég megnyitott, olimpiai méretű, sátortetővel befedett uszodában az ISK múltjáról, jelenéről és az új létesítmény által nyújtott lehetőségekről beszélgettünk.


– Hogyan értékeli a 2011-es esztendőt, már ami az ISK úszó szakosztályát illeti?

–Az ISK-ban tevékenykedő úszók az évek során számtalan jó eredményt értek el mind hazai, mind nemzetközi szinten. Bár a 2011-es esztendőben visszaesést észleltünk, hiszen mindössze egy II. helyet és három III. helyet szereztek úszóink az országos versenyeken. A visszaesés főleg a Mircea Birau uszoda edzésprogramja miatt volt, mert a déli órákban a gyerekek nem tudtak kellőképpen edzeni, mivel az iskolából rohantak az edzésre. Ott meg a program miatt, hamar abba kellett hagyniuk a felkészülést. Itt, az új fedett uszodában minden szempontból jobbak, sőt kiválóak a feltételek, az edzések minősége is javult, a gyerekek iskola után edzhetnek itt.

– Ön 2006 augusztusában nyilvánosan is segítséget kért a helyi tanácstól és a polgármesteri hivataltól, kérte a Mircea Birau uszoda felújítását, az uszoda sávjainak növelését, jobb felkészülési körülményeket a sportolók számára. Most, néhány év után, felépült Románia eddig egyetlen (!) fedett, tízsávos uszodája, ami alkalmas országos szintű versenyek megszervezésére is. Rég várta ezt a létesítményt ön?

–Higgye el, több mint 50 éve várok már egy ilyen létesítményre! Sokszor elgondolom, hogy milyen kár, hogy az én időmben, amikor még aktív sportoló voltam nem volt ilyen méretű és felszerelt fedett uszoda. Biztos vagyok benne, hogy mind az én, mind az egykori úszótársaim, s a vízilabdázók akkori eredményei is jobbak lettek volna. Ide igazán boldogan és büszkén jövök naponta dolgozni, mivel sokkal jobbak a körülmények is. Megemlítem, hogy a fedett uszoda létrejöttéért igen sokat tett Claudiu Maior alpolgármester, Józsa Tibor mérnök és nem utolsósorban Dr. Benedek István, az RMDSZ városi szervezetének elnöke.

– Milyen szempontból segít egy ilyen létesítmény a sportolók teljesítményén?

–Gondoljuk csak el, hogy 28 Celsius fokos a víz hőmérséklete, a levegő a teremben 29-30 Celsius fokos, ami igazán kellemes. Emellett, a tízsávos uszodában tiszta a víz, melyben a gyerekek könnyebben, jobban összpontosítanak, a felkészülési, edzési lehetőségek is kiválóak. Mivel tízsávos, több gyerek edzhet, így nagyobb a lehetőség, hogy felbukkanjanak új tehetségek.

– Ez azt jelenti, hogy Marosvásárhelyen szárnyait bontogathatja egy újabb, tehetséggel megáldott gyerek, mint amilyen a Melbourne-olimpiát is megjárt Both Marika volt, vagy a hosszútávok császára, Nagy Dénes, vagy az ifjúsági Eb-győztes, pekingi olimpikon és a sencseni Universiade ezüstérmese, Trandafir Norbert?

– Persze, reménykednünk kell, és kutatnunk kell utánuk, hiszen városunkban mindig is sok úszótehetség bukkant fel az évek során, sőt a nagy hagyományokkal rendelkező marosvásárhelyi vízilabda két évtized után kezd ismét feléledni. Szerintem, ha 100 gyerekből egy igazi tehetség kikerül, már nyereség a klub számára. Nem beszélve arról, hogy aki úszni tud, annak két élete van. Ez már sokszor bebizonyosodott, hogy aki nem tudott úszni, sajnos az életével fizetett.

– Melyik lesz az első hivatalos úszóverseny, amelyet az új, fedett uszodában rendeznek meg?

– Már kérvényeztem is a helyi tanácsnál, hogy május elején meg szeretnénk rendezni a Maros-kupát és a Tóth Páll József emlékversenyt, amelyet már 18 éve rendszeresen megtartunk. Igaz, hogy az utóbbi két évben – a Mircea Birau fedett uszoda tetőszerkezetének gyenge minőségére hivatkozva –, nem került erre sor, mindamellett, hogy minden alkalommal 200-300 hazai, meg magyarországi gyerek vett részt. Biztosan zavart valakit… Reméljük, hogy ezután sikeresen és gondmentesen rendezhetjük meg évente ezeket a versenyeket.

Share Button
Ennyien olvasták: 265

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.