Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Röviden… Labdarúgás 1. liga

Czimbalmos Ferenc-Attila december 4, 2014 Sport

Labdarúgás 1. liga

Gólnélküli döntetlenre játszott az ASA és az Astra Giurgiu a labdarúgó 1. liga 16. őszi fordulójában, amely utolsó találkozó volt hazai pályán.

Ennek a döntetlennek egyik fél sem örülhetett túlságosan, hiszen nem tudtak feljebb jutni a ranglistán, sőt üldözőik megközelítették őket.

A Következő bajnoki találkozón az ASA a Galaci Oțelul otthonában lép pályára (december 7-én, vasárnap 15.30-kor), előtte azonban a Románia-kupa negyeddöntőjében hazai pályán fogadja a Petrolul Ploiești együttesét. A mérkőzést december 4-én, csütörtökön 18 órától rendezik a Sziget utcai stadionban.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga

Jól kezdett Nagyszebenben a Maros KK, de végül az Atlassib 13 ponttal, 91–78-ra győzött. A vásárhelyieknek nem sikerül kilábalni a szerencsétlen sorozatukból, hiszen azóta, hogy megverték a címvédő Asesoft Ploiești csapatát, két olyan ellenféltől szenvedtek vereséget, akit a játék alapján verni lehetett volna: előbb a Nagyváradi VSK-t (76-78), most pedig a Nagyszebeni Atlassibet (91–78) idegenben.

Jövő vasárnap Szrecsko Szekulovics és Szászgáspár Barnabás tanítványai azt a Bukaresti Steauát fogadják, mely ebben a szezonban minden bajnoki mérkőzését megnyerte, többek közt a Maros KK-t is legyőzte a Románia-kupa első körének visszavágóján – az első meccsen a Dzsungelben 68–64-re győztek a hazaiak.

Női kosárlabda EB

Az Európai Kosárlabda-szövetség, a FIBA Europe első alkalommal adta két országnak a női Európa-bajnokság rendezési jogát, és ez azt is jelenti, hogy Románia és Magyarország válogatottjai rendezőként, selejtezők lejátszása nélkül indulhatnak a kontinensviadalon.

A budapesti sorsoláson kiderült, hogy az EB-címvédő Spanyolországgal, továbbá Szlovákiával, Litvániával és Svédországgal találkoznak a társrendező magyarok a jövő júniusi női kosárlabda Európa-bajnokság csoportkörében.

Románia együttese a temesvári csoportba kapott besorolást, ahol Franciaország, Csehország, Ukrajna és Montenegró lesz az ellenfele. Az ötcsapatos csoportokból az első három jut tovább a kétszer hat csapatot felvonultató középdöntőbe, melynek végén kialakul a negyeddöntő mezőnye.

A magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokságra – melynek szlogenje „Játssz szívvel” (Play with heart) – 2015. június 11. és 28. között kerül sor. Magyarország 1950, 1964, 1983 és 1997 után ötödik alkalommal rendezhet női Európa-bajnokságot, Románia pedig 1966 után másodszor lesz házigazda.

Röplabda 1. osztály

Vert helyzetből állt a Medicina

Hármadik találkozóját nyerte idegenben a Marosvásárhelyi Medicina a női röplabda A1 osztály 8. fordulójában.

Paul Bogdan edző tanítványainak sikerült valamennyire kipihenniük a Challenge Kupából való búcsúzást (szerdán este második mérkőzését is elveszítették az izraeli Hapoel Kfar Saba csapata ellen, s ezzel kiestek a 2. selejtezőkörben), szombaton viszont sikerült győzniük a SCM U Craiova ellen. A Medicina szombati mérkőzésén ráadásul kétszettes hátrányból állt fel, az utolsó hármat pedig tarolva nyerte a csapat.

Az első játszmát 21-re, a másodikat pedig 22-re vesztették el a vásárhelyiek, és ezután valamilyen csoda folytán simán legyőzték az oltyán csapatot. A Craiova csak 14 pontot szerzett a harmadik és a negyedik szettben, az utolsó, rövidített játszmában pedig 15–11-arányban bizonyultak jobbnak a vendégek.

Eddig az idegenbeli statisztikái jobbak a Medicinának, hiszen ötből három találkozót megnyert: kikapott a Bukaresti CSM-től és a CSM Târgoviștétől, de megverte a Szatmárnémeti VSK-t, majd Lugoson is diadalmaskodott és Craiováról is sikerrel tértek haza.

Legközelebb szombaton, a címvédő Bákói Științát fogadják a bajnokság 9. fordulójában.

Share Button
Ennyien olvasták: 247

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.