Marosvásárhely leghíresebb és talán legszebb ikerpárjának tagjai – Sinka Mónika és Zsuzsanna (utóbbi jelenleg Csomós) –, október 12-én töltötték be 30. születésnapjukat. Zsuzsanna immár három éve, Mónika viszont az idén akasztotta szögre a futballcsukát.
Ezzel kapcsolatosan, ugyanakkor labdarúgói pályafutásukról és nem utolsó sorban jövőbeli terveikről faggattam Zsuzsannát, akivel a minap egy tea mellett beszélgettem városunkban.
Sinka Zsuzsiból Csomós Zsuzsanna lett
– Hogy vagytok, mi történt veletek, amióta nem láthattunk?
– Köszönjük jól, kitűnően érezzük magunkat, mindamellett, hogy beléptünk a harmincasok klubjába. Sajnos, telik az idő. Főleg, ha arra gondolok, hogy már három éve abbahagytam a futballt. Sok minden történt azóta velünk.
– Kérlek, erről beszélj részletesebben…
– Először is elmondhatom, hogy 2014 óta főleg a munka tölti ki a hétköznapjaimat, azaz időközben fodrászként helyezkedtem el, az idén májusban férjhez is mentem.
– Ki a szerencsés nyertes, azaz ki a párod?
– A férjemet Csomós Lászlónak hívják, négy éve vagyunk együtt. Jól egyezünk, úgy érezzük, hogy mindketten megtaláltuk a párunkat: én megtaláltam benne azt a személyt, akivel le tudom élni az életem hátralévő részét. Ő egyébként székelykeresztúri, de már 6 éves korától Marosvásárhelyen lakik, ahol egy fogászati labort működtet.
– Mint figyeltem a fényképeitek, a sport valamilyen szinten megmaradt az életedben, hiszen pároddal természetjárók vagytok…
– Igen, szeretünk kirándulni, világot látni, így kikapcsolódni. Mint volt élsportoló, ezen a téren találtam meg a lelki megnyugvásom a monoton és fárasztó hétköznapok után. Reméljük, hogy ennek a hobbinak mindig is hódolni fogunk. Amúgy a szüleimnek Nyágrán, nekünk meg Dédabisztrán van nyaralónk, ahol sikerül mindig kellőképpen feltöltődnünk, de gyakran túrázgatunk is. Az idén többek közt a Retyezát-hegységben meg a Fogarasi-havasokban lévő Negoj-csúcsnál is jártunk.
– Miután abbahagytad a futballt, teljesen más közegben helyezkedtél el, hiszen fodrászként keresed a kenyered. Milyen volt az áttérés?
– Mintegy kilenc éve végeztem el a fodrász kurzust, majd továbbképzéseken is részt vettem, hiszen tudtam, hogy a futballt nem űzhetem hosszú évekig. Nagyon nehéz volt az elején, mivel nem igazán voltak klienseim, először a csapattársaimon gyakoroltam. Az alapoktól építettem fel a hivatásom, miután Stuttgartból hazakerültem, ahol egy esztendeig profiskodtam. Itthon nyitottunk egy szalont a volt párommal, amit egy évig működtettünk, ameddig a kapcsolatunk megszakadt. Így eljöttem onnan, most meg egy főtéri szalonban dolgozom.
ASA, Bajnokok Ligája, válogatott szereplések
– Térjünk egy kicsit a labdarúgó karrieretekre, hiszen az ASA együttesének évekig oszlopos tagjai voltatok testvéreddel, Mónival: az alakulattal a klub történetében először és utoljára 2010-ben a Bajnokok Ligájában is szerepeltetek, ezzel párhuzamosan a válogatottban is jeleskedtetek. Hogyan tekintesz vissza azon időszakra?
– Nagyon jól esik visszagondolni, hiszen az ASA-val bajnoki címet szereztünk, a BL-csoportkörében is érdekeltek voltunk, emellett a válogatottban is mintegy 50 mérkőzésen szerepeltünk mindketten 17– 27 éves korunk között. Számunkra az volt a legfontosabb, hogy minél fennebb kerüljünk, soha nem voltunk megelégedve a kevéssel és az itthoni feltételekkel, ezért mentünk ki mindketten Németországba futballozni. Móni ott ragadt, én idővel visszatértem szülővárosomba, Marosvásárhelyre.
– Akkor az ASA női együttesében Székes Károly edző egy nagyon jó generációt nevelt ki, a csapatot anyaországi labdarúgók is erősítették. Minek volt köszönhető, hogy évek után a bajnoki címet is elhódítottátok a Kolozsvári Olimpia elől?
– Akkor mindenkinek volt egy célja, mérkőzésről-mérkőzésre küzdöttünk, bizonyítottunk, hiszen odaadó, elszánt és tehetséges csapattársaink voltak. Igaz, akkor támogatta a futballt a város, akkor még minden sportág jól működött helyi szinten. Mi a Kolozsvári Olimpiát mindig is magunk mögé akartuk utasítani a tabellán, a 2009–2010-es idényben sikerült is, majd a BL-ben és a válogatottban is bizonyítottunk, ezzel párhuzamosan bejártuk a nagyvilágot.
A futballt egy újabb hobbi követte: a fodrászat
– A volt csapattársaiddal tartod-e a kapcsolatot?
– Sokukkal tartom, habár jónéhányan közülük külföldön futballoznak, vagy ott élnek. Néhányan, amikor hazajönnek, felkeresnek (pl. Sárosi Csilla, Gödér Brigitta, Crina Tamaș, Barabási Kinga, Herczeg Andrea, Alice Roca), utóbbi kettőnek én rendezem a hajukat, körmüket alkalomadtán.
– Sajnos idővel városunkban a szebb napokat is megélt női futball is hanyatlásnak indult, mint annyi más sportág. Követed a jelenlegi együttes teljesítményét?
– Már rég nem voltam a CSM mérkőzésein, nagy csalódás volt számomra, hogy ide jutott a vásárhelyi labdarúgás, beleértve a női focit, amit nagyon sajnálok. Régebb jártam a meccsekre, de kellemetlenül éreztem magam, jött, hogy befussak a pályára, és gólt lőjek! Ez nekem már a múltat jelenti, habár Maria Gorea, a volt csapattársam többször kérdezte, hogy miért nem megyek bár edzésekre? Én mennék, de a lábaim már nem bírnák az iramot…
– Mennyire hiányzik a futball?
– Nagyon hiányzik, habár a jobb lábammal négy térdműtéten estem át, ezért hagytam abba a focit 2016-ban. Azóta nem fociztam, bár gyakran hívnak játszani az egykori csapattársaim, barátnőim, de nem merek kockáztatni. Nehezen tettem át magam ezen a változáson, de rájöttem, hogy az egészségem fontosabb bárminél, nem akarom a jövőmet tönkre tenni. A futballt tulajdonképpen egy más hobbi, a fodrászat követte.
Sinka Mónika az idén akasztotta szögre a
csukát és játékvezető lett
– Veled ellentétben a testvéred, Mónika még folytatta a labdarúgást, de az idén ő is abbahagyta. Miért?
– Neki is a jobb lába kétszer, a bal pedig egyszer volt műtve keresztszalaggal és meniszkusszal. Az idén még a berlini SC Staaken együttesével megnyerték a Berlin Ligát, viszont a 3. ligába való selejtezőt elbukták. Amúgy Móni elvégezte a turisztikai egyetemet, most ebben a közegben fog elhelyezkedni Berlinben, ahol egyelőre letelepedett.
– Ti Marosvásárhely talán leghíresebb ikerpárja vagytok. Tudva azt, hogy évekig sülve-főve együtt voltatok – család, klubcsapat, válogatott –, mennyire nehéz most nektek külön lakni?
– Nagyon nehéz azt elviselni, hogy nem lakunk egy városban, sőt, még egy országban sem, így keveset lehetünk együtt. Mi 23 éves korunkig mindig mindenhol együtt voltunk, aztán eljött az a nap is, amikor külön váltunk. Aztán a 23. születésnapunkon már nem lehettünk együtt, amit nehezen viseltünk. Az idén megfogadtuk, hogy bármerre is sodorjon minket a sors, a születésnapjainkat ezután együtt fogjuk megünnepelni. Az idén Móninál, Berlinben gyűlt össze a család, habár ő előtte két hétig itthon volt. Jó volt találkozni Berlinben is, hiszen a szüleink is jelen voltak, csak az Angliában dolgozó bátyánk, Zoltán nem lehetett jelen. Amúgy Móni nagyon egyedül érzi magát Berlinben, honvágya van.
– Mindketten egykoron sporttanári oklevelet is szereztetek Jászvásáron, de soha nem gyakoroltátok azt a hivatást. Erre sor kerülhet valaha?
– Igen, gondoltunk arra. Én idővel szeretnék sporttanár lenni, természetesen a fodrászkodást is folytatnám. Móni nekifogott bíráskodni Berlinben, így nem maradt távol a futballtól.
– Mik a jövőbeli terveid?
– A közeljövőben párommal gyereket, gyerekeket szeretnénk – eddig ugyan más célkitűzéseim voltak, amelyeket sikerült megvalósítsam –, de most már a családomra összpontosítok. A többi idővel elválik…
Hol futballoztak a Sinka-ikrek?
Zsuzsanna és Mónika 2004-ben kezdett el futballozni az egykori marosvásárhelyi City’usnál, ahol 2009-ig kergették a bőrt, majd 2009–2012 között az egykori FCM játékosai voltak.
A 2011–2012-es idényben mindketten a lengyel élvonalbeli Pogon Szcecin légiósai lettek, aztán az idény végén az ikerpár egyéves szerződést kötött a német Blau-Weiß Hohen Neuendorf együttesével, ahol mindketten 2013 nyaráig játszottak.
Zsuzsanna a 2013–2014-es idényben a német VfB Tamm légiósa volt, majd 2014–2016 között az ASA játékosa lett, ahol 2016-ban abbahagyta a labdarúgást.
Mónika 2013–2014 között az olasz élvonalbeli ASD Riveiera di Romagna, 2014–2016 között a német FC Lübars, 2016–2018 között szintén a Blau-Weiß Hohen Neuendorf csapatának játékosaként szerepelt, végül a 2018–20109-es idényben a Berlin Ligában lévő SC Staaken légiósa volt, ahol az idén akasztotta szögre a futballcsukát.
fotó: Facebook
