Központ
2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Borús
Szombat
Borús

„Soha nem felejtem el, hogy Mezőbándról indultam”

Központ július 11, 2013 Sport

„Soha nem felejtem el, hogy Mezőbándról indultam”

meszter

Mátéfi Eszter a marosvásárhelyi kézilabda egyik legsikeresebb képviselője, a nyolcvanas évek sikercsapatának, a Mureşulnak a gólkirálya. A jelenleg Dunaújvárosban élő és tevékenykedő sportember szívesen válaszolt kérdéseinkre.  

– Üdvözlöm Marosvásárhelyen. Milyen gyakran jön haza Mezőbándra, illetve Marosvásárhelyre?

– A tavaly nyáron tartózkodtam itthon huzamosabb ideig, aztán az idén márciusban egy napra hazalátogattam. Hál’ Istennek él még édesanyám, élnek testvéreim, tehát ahogy tehetem, eljövök. A család sokat jelent számomra, nagyon szoros kötelék van köztünk, mindig úgy neveltek bennünket, hogy a család a legfontosabb.

– Jelen pillanatban Dunaújvárosban dolgozik, ahol a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetője. Kérem, vázolja röviden, mi is a feladatköre?

– Azért azt el kell mondanom, hogy Magyarországon a legszebb eredményeimet Dunaújvárosban értem el, hiszen 1999-ben a Dunaferrel sikerült Bajnokok Ligáját nyernünk, azt követően egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikert, idén viszont, mindenki örömére, a Győri ETO-nak sikerült. Az a két év nagyszerű volt, összesen hét érmet nyertünk, kétszer bajnoki címet, kétszer EEL-kupát, Bajnokok Ligáját, Szuper-kupát, kétszer a magyar kupát. Eme szép eredmények mellett igazi jó csapatot alkottunk, és a ma is ápoljuk a kapcsolatot. Utána Dunaújvárosban kezdtem el edzői pályafutásomat, először a gyerekeket edztem, aztán 6 évig a felnőtt csapatnál másodedzőként tevékenykedtem. Aztán 3,5 évig voltam vezetőedző Békéscsabán, utána újra visszatértem Dunaújvárosba, ahol a Kézilabda Akadémián szakmai vezetőként tevékenykedtem, és az ifi csapatot edzettem Takács Gyöngyi kolleganőmmel. Idén átvettem a felnőtt csapat irányítását. Nagy nehézségek árán indultunk el az NB-I-ben, ahhoz képest, hogy a cél a bennmaradás volt, sikerült túlteljesítenünk, a 8. helyen végeztünk.


– Milyen átlagéletkorú a dunaújvárosi együttes, mennyire tapasztaltak a játékosok?

– Nagyon fiatal a csapat, 21 év az átlagéletkor, rengeteget fejlődtek a lányok. Sokat dolgozunk, mivel én csak az elvégzett munkában hiszek, aminek előbb-utóbb meglesz az eredménye. Szerencsére ezek a fiatalok partnerek a munkában. A csapat legtapasztaltabb tagja, Ferling Bernadett mint egy tyúk­anyó, tömöríti maga köré a lányokat, továbbá a válogatott Bódi Berni, aztán Gáspár Gabriella, Takács Dusmáta is fontos, rutinos játékosok, nekik is köszönhetően sikerült ezt a jó eredményt elérni.

Dunaújvárosban nagyon szeretik a kézilabdát, mindenki nagyon örült, hogy az alapszakasz befejezése előtt két fordulóval, már sikerült bejutnunk a középházi rájátszásába, az 5-8. helyért harcoltunk, ami azt jelentette, hogy elkerültük a kiesést.

– Bárhol is tevékenykedett Magyarországon, tisztelték, szerették a munkája és az eredményei okán. Ami gondolom, az itthoni alapoknak is köszönhető.

– Valóban, az itteni munka és az itteni neveltetés is közrejátszott a sikerben, talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy mindig alázatos voltam a sportág, a társak, a tanárok, az edzőim iránt, ezért történhetett, hogy amikor elmentem Magyarországra – már 130-szeres román válogatott voltam –, ott mindent elölről tudtam kezdeni. Játékosként is mindent elkövettem a sikerért, így érdemelhettem ki a sportbarátok, a szurkolók, a nézők szeretetét, a vezetők tiszteletét, és ezeket az eredményeket is nagymértékben ennek köszönhetem.

– 1985-ben mutatkozott be a Mureşulnál az A-osztályban. Gondol még vissza az akkori időkre, a csapattársakra, a sikerekre, amikor teltház előtt léptek pályára a sportcsarnokban?

– Nem mondom, hogy naponta, de mindenképpen gyakran gondolok az akkori időkre. Soha nem fogom elfelejteni, amikor Kulcsár László, a nevelőedzőm rám szólt, menjek át a szertárba, és vegyem fel a felnőtt csapat mezét. Emlékszem, valami őszi kupa volt, aztán eljött az idő, amikor bemutatkozhattam a nagycsapatban, a brassói Rulmentul elleni mérkőzésen. Képzelje: 15 éves voltam akkor! Emlékszem, az ellenfél akkori kapusa a tapasztalt Drăgănescu volt, én olyan izgalomban voltam, hogy remegtem, izzadt a tenyerem, a szívem majd kiugrott a helyéből. Végül sikerült 9 gólt dobnom.  

Ezeket az általam átélt tapasztalatokat mesélem el mindig azon fiatal játékosaimnak, akik bemutatkoznak a nagycsapatban, tudom, mit éreznek ők, ezért bíztatom őket.

– 1986-1987-ben ért meg az a csapat, amely akkor Románia legjobbja volt. 1987-ben, a néhai Bartha Jenővel országos másodikok lettek, megnyerték a Románia-kupát, majd az 1987-1988-as bajnoki évadban, Gheorghe Ionescu és Pop Valentin vezetésével országos bajnokok és kupagyőztesek voltak. Mátéfi Eszter balátlövő a 226 góljával gólkirály lett. Nekik köszönhetik az akkori sikereket?

– A néhai Bartha Jenő – aki hatszoros aranyérmes volt a bákói Ştiinţával – érkezésével megérett a csapat, neki sikerült megváltoztatnia a szemléletünket a kézilabdával kapcsolatosan, ő maximalista, profi szemléletű edző volt. Én rengeteget tanultam tőle pedagógiai szempontból, de szakmailag is teljesen más szemléletet teremtett a csapat körül, és neki is volt köszönhető, hogy első évben másodikok lettünk, és megnyertük a kupát, utána meg bajnokok és kupagyőztesek is lettünk.

– 1992. január 1-jén került ki Magyarországra, ahol 1992 januárjában a Debreceni Vasutashoz igazolt, 1993 nyarától 1997-ig a Rába ETO-nál, majd 1997-1999 között a Dunaferrnél játszott. Tagja volt az osztrák-magyar közös rendezésű világbajnokságon ezüstérmes és az 1996-os atlantai olimpián harmadik helyezett magyar válogatottnak (mind az öt meccsen játszott, 35 gólt szerzett). 1997 őszén lemondta az Eb-szereplést, a Dunaferr Sport Egyesülethez igazolt át. A válogatottban 1998 tavaszán szerepelt utoljára, 1998-ban az EHF-kupa, 1999-ben a Bajnokok Ligája győztese volt, majd 1999-ben vonult vissza a versenyzéstől. Gondolta volna, hogy a kézilabdából fog majd megélni?

– Már gyerekkoromban szerettem mindenféle labdajátékot játszani, futni viszont nem nagyon szerettem. Amikor kikerültem Magyarországra 26 éves voltam, a sportra tettem fel az életem, ebben kívántam  a jövőmet megalapozni. Megszereztem a középfokú edzőit képesítést, majd később szakedzői oklevelet szereztem Budapesten, a Testnevelési Egyetemen. Úgy éreztem, lenne keresnivalóm ebben a közegben, hiszen egész életem a sportról szólt. Előbb gyerekeket edztem, majd a felnőtt csapathoz kerültem.

–  Aztán edzett ifi, sőt felnőtt csapatot is. Mégis mi illik Mátéfi Eszterhez leginkább?

– Úgy vélem, ennyi tapasztalattal egy NB I-es csapatot simán el tudok vezetni, habár úgy érzem, azért, mert nő vagyok, mintha kissé hátrányban lennék. Magyarországon nemcsak a sportban, hanem úgy általában a női vezetők mintha háttérbe lennének szorítva, mintha nehezebben fogadnák el őket. Például a skandináv országokban inkább elismerik a női vezetőket. Ezt csak utólag, több évi munka és tapasztalat után fedeztem fel, nem tudom, hogy van-e ebben tendencia, vagy véletlen, de én ezt tapasztaltam. Amúgy én a munkában hiszek, maximalista vagyok, szeretek mindig maximálisan felkészülni, teljesíteni. A neveltetésemből adódóan, kicsit szigorúbb vagyok, mint más edző. Ezért is tisztelnek, s miután értékelik a munkám, és megértik annak lényegét, a munka eredményét, elfogadnak, majd megszeretnek. Jó hangulatban lehet igazán jól dolgozni, amikor a játékosok élvezik azt, amit csinálnak. Én igyekszem ezt a légkört megteremteni. Az egész életem a sportról szólt, rengeteg sikerélményben volt részem, s szeretném, ha a játékosok is megtapasztalnák ezt.

– Bloj Angela, Kiss Emese (kapusok), Mózsi Éva, Kibédi (Kozma) Tünde, Hegedüs (Párdi) Erika, Stroia Elena, Roman (Avram) Maria, Muşat Corina, Florea Gabriela, Bărbat Adriana, Fejér (Bíró) Zita, Bíró Andrea, Bartha Carmen, Gödri Erzsébet voltak az egykori csapattársai az 1987-1988-as idényben a Mureşulnál. Tartja még néhányukkal a kapcsolatuk?

– Persze, hogy tartom az egykori csapattársaimmal a kapcsolatot, évente legalább egyszer, amikor hazajövök, elmegyünk találkozni, bulizni, feltöltődöm én is, ők is, amire szükségünk van. Szerintem ők büszkék arra, amit én elértem, ezért is szurkolnak nekem, érzem a szeretetüket, bizalmukat. Miután időközben magyar szövetségi kapitányként is tevékenykedtem, úgy érzem, hogy jobban tisztelnek egykori csapattársaim.  Azt is el kell mondanom, soha nem felejtem el, hogy Mezőbándról indultam el. Amikor hazajövök, nem vagyok sem edző, sem volt szövetségi kapitány, én mindenkinek az ismerőse, a barátnője, a régi Esztikéje vagyok, ezért is szeretnek.  A családban én vagyok a legfiatalabb, és a tisztelet kijár az idősebb testvéreimnek, attól függetlenül, hogy a sportban mit értem el.

– Az itthoni, helyi sporthíreket követi-e? Tudja-e, hogy Marosvásárhelynek van egy B-osztályos női kézilabda együttese, amely fel szeretne kerülni az élvonalba, sőt van egy, hajdani, főleg ISK-t megjárt öreglányok együttese, amely másodszor is bajnok lett a szovátai amatőr bajnokságban?

– Igen, tudok róluk, gratulálok nekik. Figyelemmel kísérem a marosvásárhelyi sporteseményeket. Én már rég elkerültem innen, ezért most nem tudnék egyből újra berázódni az itteni eseményekbe, hírekbe, engem most minden odaköt, hiszen a lányom is ott jár már egyetemre.

– Ha majd idővel felkérnék önt, vagy alkalma adódna, valami módon támogatná a marosvásárhelyi kézilabdát?

– Tehetséges, fiatal gyerekeknek (főleg kézilabdázóknak), akik elhatározzák, hogy Magyarországon szeretnének sportolni, főleg az anyanyelvük miatt (de függetlenül az anyanyelvüktől), szívesen segítek. Nemrég három, az ISK-nál nevelkedett lány fordult hozzám, nekik biztosítunk képzési lehetőséget Dunaújvárosban. Gazdasági válság van ugyan, nehéz időket élünk, de a kinti lehetőségek még mindig jobbak, mint az itteniek.

A kormány megszavazta, hogy a Társasági Adó egy részét a sportra lehet fordítani, ez nagyon nagy segítség, főleg az utánpótlás-nevelésben. Sokkal jobb feltételeket lehet teremteni a mai nehezebb gazdasági helyzetben a sportoláshoz és a versenyeztetéshez.

– Eszter, kérem, mondja el, hogy mi hiányzik a legjobban ott Dunaújvárosban?

– Egyrészt a családom, a barátaim és a hazai ízek. Évek óta mustárt, nyári szalámit, ecetet, sós sajtot innen biztosítok a családom számára. Amikor honvágyam van, kb. kéthavonta egyszer, akkor készítek valami itthonit, amit a Magyarországon született párom, vagy a Romániában született lányom is imád. Amit a leginkább hiányolok Magyarországon, hogy nincs meg az a szoros családi kötelék, ami itthon, Mezőbándon a családok, ismerősök, barátok között még megvan.

– Végezetül, kérem, mondjon el néhány szót a családjáról…

– Párommal immár 16 éve boldogítjuk egymást, lányom, Erika  22 éves az ELTE Állam- és Jogtudományi karának harmadéves hallgatója. Egykoron sikeresen kézilabdázott, de ifi korában abbahagyta, habár nagyon tehetséges volt, de a tanulás, az idegen nyelvek jobban érdekelték. Talán kitartása sem volt annyi, amennyi az élsporthoz szükséges.


Share Button
Ennyien olvasták: 168

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.