Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Sportbarátság

Czimbalmos Ferenc-Attila július 21, 2016 Sport
Simona Spiridon és Bálint Julianna

Simona Spiridon és Bálint Julianna

Az olvasók joggal teszik fel a kérdést, hogy mi köze lehet a román kézilabdasport egyik hajdani kiválóságának a gernyeszegiekhez? Pedig van, hiszen a kapcsolatteremtés, azon túl pedig a kapcsolatápolás a gernyeszegi illetőségű Bálint Juliannán, a Bolyai Farkas Elmélet Líceum és a Református Kollégium testnevelő tanárja által létesült évekkel korábban, s a mai napig is tart.  A következő interjúban a Szász Albert Sportlíceum egykori kézilabdázója, Bálint Julianna mesél a gernyeszegiek és Simona Spiridon barátságáról, hiszen utóbbit személyes kapcsolat is fűzi Gernyeszeghez.

Simona Spiridon-5

– Juli, a Kolozsvári BBTE sportegyetemen a mesteri fokozatú vizsgád szakdolgozatát az egykori országos bajnok és Románia-kupagyőztes Mureșul kézilabda-együtteséről készítetted, mi több, korábban a gernyeszegi Multiprod kézilabdásait is edzted. Értesüléseink szerint baráti és szakmai kapcsolatot alakítottál ki a Győri Audi ETO kézilabdázóival, azon belül a csapat egykori tagjával, Simona Spiridonnal is, amely kapcsolatot a mai napig is ápolod. Hogyan kezdődött ez a baráti szál?

Simona Spiridon-4

Simona Spiridon-3

Volt egyszer egy Oltchim – Győri Audi ETO BL-mérkőzés

– Simona (Popa) Spiridonnal 2009 novemberében találkoztunk először Râmnicu Vâlcean, amikor az Oltchim – Győri ETO Bajnokok Ligája találkozón nézőként vettünk részt a Multiprod kézilabdásaival együtt. Mi igazából a Győri Audi ETO sztárjaira voltunk kíváncsiak, emiatt utaztunk el a mintegy 16-18 gernyeszegi lánnyal a mérkőzés helyszínére. Az első találkozás igazi nagy öröm volt számunkra, hiszen a meccs után alkalmunk adódott fotózgatni, szót váltani Görbiczékkel, egyenként kiabáltuk le őket az autóbuszukról, ők meg fantasztikus közvetlenséggel, örömmel szálltak le, és tisztelték meg a kis vidéki csapatot egy-egy aláírással, mosollyal. Spiridon akkor az Audi ETO ünnepelt sztárja volt Görbicz Anitával és társaikkal együtt.

Simona Spiridon és a gernyeszegi kézilabdázók

Simona Spiridon és a gernyeszegi kézilabdázók

Simona Spiridon edzés közben

Simona Spiridon edzés közben

– Hogyan volt akkor lehetőségetek figyelemmel követni sikereiket, hiszen több száz kilométer választott el benneteket?
– Tulajdonképpen mi a 2008-2009-es szezont végigszurkoltuk egy gernyeszegi internetklubban és nagyon le voltunk törve, amikor a győri lányok alulmaradtak a BL-döntőjében, a dán Viborg elleni csatában. Ők voltak az idény meglepetése, nem favoritként indultak, mégis sikerült döntőbe jutniuk. Nagyon közel álltak a győzelemhez, de a Veszprém Arénában, a 6.000 néző előtt lejátszott visszavágó második félidejében valami mégis „elszakadt”. Görbicz és Brădeanu nélkül kellett megvívniuk azt a csatát, de Spiridonék mentális erejét a dánok sajnos felülmúlták. Akkor azon a májusi napon megígértem a lányoknak, hogy ha a sors közelebb hozza a győrieket, akkor mindenképp teszek azért, hogy élőben is láthassuk őket. Nagy örömünkre egy évre rá már Râmnicu Vâlcean szurkolhattunk nekik.

Mátéfi Eszter a gernyeszegi kézilabdázók között

Mátéfi Eszter a gernyeszegi kézilabdázók között

Találkozás Görbicz-cel, Spiridonnal, Brădeanuval…

– Az, hogy a győri játékosokat lekiabáltátok a buszról, az egy dolog, de miért éppen Spiridonnal alakítottatok ki baráti kapcsolatot?
– Az igazi „jégtörés” és kapcsolat-kialakítás 2010. január 17-én történt, amikor a győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban került sor az Audi ETO – Oltchim BL csoportmérkőzés visszavágójára, ahová kiutaztunk néhány kedves győri szurkolónak is köszönhetően, akikkel még a novemberi, vâlceai odavágó során ismerkedtünk meg. A győri szurkolók megbeszéltek egy, számunkra a mai napig is felejthetetlen találkozót Görbiczékkel. Spiridonnal és társaival a konditeremben találkoztunk, ajándékokkal leptek meg minket, le nem írható örömben volt részünk, hiszen a gyerekek rövid ideig együtt lehettek példaképeikkel. Spiridonnal és Brădeanuval románul beszéltünk, ami jól esett nekik. Simivel aztán nemsokára felvettük a kapcsolatot egyik internetes portál jóvoltából. Ő mindig elismerően és pozitívan válaszolt, igazán értékelte a Gernyeszegen végzett munkánkat, és tulajdonképpen innen indult ez az életre szóló barátság. Spiridon nevét sok gernyeszegi és környékbeli kézilabdázó gyerek ismerte meg, és hadd említsem meg azt is, hogy Râmnicu Vâlceatól Bécsig, Győrön át is volt alkalmunk élőben találkozni vele, szurkolni neki, így együtt dobbanhatott meg a zöld-fehér szív!

Görbicz Anita (Audi ETO)pacsizik a gernyeszegi lanyokkal Győrben

Görbicz Anita (Audi ETO) pacsizik a gernyeszegi lanyokkal Győrben

– A gernyeszegi 12-14 éves gyerekek mikor találkozhattak vele először külföldön?
– 2011-ben kiutaztunk a United World Games nevű kézilabdatornára Klagenfurtba, ahová évente beneveztünk, így számunkra mindig fontos megállóhely volt Bécs. Akkor találkoztunk Simonával, barátságos meccset is játszottunk a Hypo korosztályos csapataival egy olyan csarnokban, ahol 8-szor volt magasba emelve a BL-serleg. Fantasztikus élményekkel gazdagodtunk!

– Hány alkalommal voltatok Győrben a gernyeszegi kézilabdásokkal?
– Sokszor megjártuk Győrt, igazán otthonosan mozgunk egy olyan innovatív városban, ahol a kultúra és a sport terén minőségi munka folyik és számomra ez volt a legfontosabb, hogy erre lehetőséget adjak a gyerekeknek és megtapasztalják azt, hogy „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”

gala1

Simona Spiridon Kézilabda Gála Gernyeszegen

– Korábban több alkalommal szerveztetek Simona Spiridon Kézilabda-gálát Gernyeszegen, amik nagy népszerűségnek örvendtek. Miket tudsz elmesélni a hasonló rendezvényekről?
– 2011-ben szerveztem egy nagy szezonzáró tornát, aztán egy-két év múlva más csapatokat is meghívtam, ami majd Kézilabda Gála néven futott. 2014-ben úgy döntöttem, hogy ha Simona a nevét adja hozzá, akkor ezt évi rendszerességgel megszervezem, így született meg a minden év februárjában sorra kerülő Simona Spiridon Kézilabda Gála a gernyeszegi sportcsarnokban, ahol 200-250 gyerek, fiatal, felnőtt kézilabdázott. Sajnos Simi sosem tudott személyesen részt venni, de évről-évre üzent és gondolatban velünk volt.

Simona üzenete a gernyeszegiekhez

– Mit üzent a gernyeszegi kézilabda-kedvelőknek?
– Íme, a legutóbbi üzenete:

 „…Megtiszteltetés számomra és ugyanakkor nagyon örvendek, hogy egybegyűltetek a gernyeszegi sportcsarnokban, ami kedves hely számomra és másodszor szervezitek meg a Simona Spiridon Kézilabda Gálát… Az alábbiakban a legőszintébb gondolataimat szeretném veletek megosztani, olyan gondolatokat és tanácsokat amelyeket mindig tudatosítok én is, az általam nevelt, illetve képzett sportolókban. Ezek személyes, átélt és megtapasztalt „útravalók”. Azzal kezdeném, hogy a sport miként segít a karakter kialakításában: a megfelelő karakter kialakítása csak megfelelő komolysággal érhető el, enélkül nehezen lehet célba érni. Lehetsz tehetséges, de ambíció és kemény munka nélkül nem fogsz elérni semmit!
Én személy szerint a sportnak köszönhetően váltam ambíciózusabbá, lelkesebbé, törekvőbbé! A sport segített érettebbé válni és megtanított „megbirkózni” az élettel a családomtól távol, elég zsenge korom óta.
A sport számos örömet és élményt nyújt, de ugyanakkor áldozattal jár. Ti vagytok azok, akik feláldozzátok a gyerekkorotokat, hogy a holnap, a jövő győztesei lehessetek. Egy percig sem fogom bánni, hogy feláldoztam a gyerekkoromat, és ezt az utat választottam és teljesítménysportot űztem. Hogyha megint 12-13 éves lennék, és döntenem kéne, akkor is a kézilabdát választanám, hiszen a sportkarrierem során sok élményben és örömben volt részem.
Kívánom, hogy szüleitek továbbra is támogassanak abban, hogy sportoljatok, akár magas szintű teljesítménysportolókká váljatok, mert a segítségük nélkül a célok elérése néha talán nehezebb lenne, de nem lehetetlen!
Puszilok és ölelek mindenkit!”
Szeretettel, Simona (2015, február 14. – Bécs, Ausztria)

Amúgy először 2011 nyarán járt Gernyeszegen, ahol egy közös edzésen és közönségtalálkozón vett részt, aztán évente egy-egy hetet a nyári szünidejéből ott töltötte.

Simona szakmai anyagokkal, labdákkal támogatta a Multiprod kéziseit

– Miben támogatta Spiridon a gernyeszegi kézilabdásokat?
– Inkább morálisan támogatott bennünket, ami sok esetben a legfontosabb. Szakmai anyaggal ellátott, és bármilyen újdonság volt azonnal közvetítette felém. Labdákat, kézilabdás magazinokat küldött a gyerekeknek, amit fontosnak és felhasználhatónak tart. Amikor Bécsbe mentünk, ő mindig egy-egy barátságos mérkőzést szervezett számunkra.
Említésre méltó, hogy 2010-ben Mátéfi Eszter is ellátogatott Gernyeszegre, akárcsak Narcisa Lecușanu is (a Román Kézilabda Szövetség volt alelnöke, jelenlegi államtitkár a sportminisztériumban), de Mozsi Éva morális támogatása is sokat jelentett.

A Multiprod jatekosai Audi ETO-drukkerek

A Multiprod jatekosai Audi ETO-drukkerek

– Az akkori győri együttesben több kiváló játékos, megannyi karakteres egyéniség játszott, érdekes, hogy éppen Spiridonnal alakítottatok ki személyes, baráti kapcsolatot…
– Az ember lakva ismeri meg a szomszédját ugye, hát én is így voltam vele. Spiridon személyét a megannyi találkozás, átélt élmények és a persze a világhálónak köszönhetően ismertem meg. Nagyon gyorsan rájöttem arra, hogy egy olyan ember, aki méltó arra, hogy a kézilabdázást választó gyerekek megismerjék, személyes kapcsolatba kerüljenek vele. Hiszem, hogy csak úgy lehet célba érni, ha időben van egy „egészséges modell” a szemünk előtt.
Ne értse félre senki, nem agyondicsérni szeretném Simit, hanem az olvasót arról szeretném meggyőzni, hogy a mai ellustult, elcéltalanodott világban, nekünk, sportkedvelőknek, szakmai edzőknek, testnevelőknek az a dolgunk, hogy egy-egy ilyen ember által üzenjünk, és jó útra tereljük időben az egyre nagyobb súlytöbblettel küszködő fiataljainkat.
Ki is Simona Spiridon?

– Annyit minden hazai kézilabda-rajongó tud, hogy Simona Spiridon egyike Románia minden idők legjobb és legsikeresebb kézilabdázójának. De, kérlek, mondj el néhány olyan dolgot róla, amit nem tudhatnak az olvasók…
– Simona 13 évesen vett először kézilabdát a kezébe szülővárosában, Románvásáron (Roman), aztán15 évesen került a HC Zilah együtteséhez. Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Testnevelés- és Sportkarán végezte el, 2002-ben diplomázott le. Közben román ifjúsági válogatott lett, de Európa-, ill. világbajnoki címekkel büszkélkedhet. 2001-től a nyolcszoros osztrák BL győztes Hypo Niederösterreich beállósa lett, onnan 2007-ben Győrbe igazolt, ahol öt szezont töltött, s ahol a román, német, angol, orosz nyelv mellett megtanulta a magyar nyelvet is. A 2011–2012-es idényt az orosz Zvezda Zvenigorodnál töltötte, majd visszaigazolt a bécsi Hypohoz és a 2013-2014-es szezon végén abbahagyta az aktív játékot. Időközben a 136 találkozóval BL-meccsrekorder Simona megszerezte az Európai Kézilabda Szövetség mesteredzői fokozatát is.
Jelenleg a bécsi ÖLSZ (Österreichische Leistungs­sport-Zentrum Südstad) elnevezésű Sport és Szabadidőközpontban (Kézilabda Kiválósági Központ) dolgozik, a kézilabda tehetségeknek egyengeti az útját, szakmai igazgatója a centrum kézilabda osztályának. Emellett az osztrák női U18-as korosztályos válogatott edzője is egyben.

Bálint Juliannának is Simona Spiridon a példaképe

– Látom, még akarsz valamit mondani…
– Spiridon példaértékű sportéletét mindig fel tudom idézni, meglátszik a tetteiben, a harciasságában, a fizikai és lelki erősségében. Mintaként állítható a sportkarrierük elején álló gyerekeim elé, hogy igen, ezt így kell csinálni. Konkrét példák, kézzel fogható dolgok kellenek az életben, a szakmai munkában, példaképek szükségesek a gyerekeknek, csak így lehet győzni. S ami nagyon fontos, hogy mindenki életében vannak olyan periódusok, amikor el kell viselnie a pofonokat, de fel kell állni és tovább kell menni, csak így lehet célba érni. Simi karrierjét is számtalan sérülés akasztotta, de mindig erős volt idegileg és felállt a padlóról. Amúgy mindig szívesen osztja meg velem az emlékeit, Gernyeszegről, meg az egykori gernyeszegi kézilabdásokról érdeklődik gyakran.

Bálint Julianna meccs közben figyeli együttese játékát

Bálint Julianna meccs közben figyeli együttese játékát

– Ezeknek az élményeknek, tapasztalatoknak bizonyára te is a hasznát veszed, hiszen jelenleg a fiatal bolyais diákoknak tanítod a kézilabda tudományát…
– Mindezeket én múlt időben meséltem el, de a történetnek itt még nincs vége! A kis bolyaisokkal is türelmesen dolgozom, és reményeim szerint egy-két év múlva már ők is személyesen ismerhetik a kézilabda nagy sztárjait, olyan helyszíneken fordulhatnak meg, amelyek hangulata óriási élményt nyújthat számukra, nemzetközi tornákon is rögzíthetik kézis tudásukat és nem utolsó sorban bejárhatják Európa fontos kézilabda-fellegvárait.
Nagyon célorientált világban élünk, sokszor azt tapasztalom, hogy az eredmények hajszolásában elvesztődik a lényeg. A gyerekeknek érzelmi biztonságra van szüksége, jól kell érezniük magukat az adott környezetben, szeretniük kell, amit csinálnak.  Ne kényszerből járjanak edzésekre! Végtelen türelmet igénylő munka az utánpótlás-nevelés. De csodálatos, és én mindig ilyen meggondolásból dolgoztam és dolgozom a gyerekekkel.

Share Button
Ennyien olvasták: 3652

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.