Központ
2017. október 23. hétfő, Gyöngyi
Eső
Hétfő
Eső
Eső
Holnap
Eső
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

Szép jövő áll a vásárhelyi játékvezetők előtt

Központ augusztus 22, 2013 Sport

Szép jövő áll a vásárhelyi játékvezetők előtt

birok

A bajnoki idények elején szokásos elméleti, illetve fizikai teszteken vesznek részt a romániai játékvezetők és partjelzők, közöttük megyénk két tehetséges, ígéretes játékvezetője, Ştef Claudiu, illetve Albu Balint.  Mindkettőjüknek esélye van arra, hogy a közeljövőben a 2-ik ligában szerepeljenek.  

 

Kolozsváron, a helyi Arénában nemrég sorra került tesztek eredményeiről a marosszentgyörgyi születésű Albu Bálint a következőket mondta:

–Az írásbeli tesztek mellett, komoly erőnléti próbákra is sor került. A gyors futásból és kitartó szaladásból álló teszt az állóképességet volt hivatott felmérni. Az írásbelin a minimum osztályzat hetes volt, egy jól felkészült játékvezetőnek, partjelzőnek ezeket kellett teljesítenie.

Arra a kérdésünkre, hogy kit tart Maros megye legígéretesebb játékvezetőjének, a következőket válaszolta:

– Szerintem  Maros megye jelenlegi legjobb játékvezetője Ştef Claudiu, aki már a hazai 3-ik ligában is többször bizonyította tehetségét.

A marosszentgyörgyi Apollo Wellness Club Szállodakomplexum alkalmazottja, Albu Bálint (ahol masszőrként dolgozik) azt is megjegyezte, hogy neki, valamint Ştef Cludiunak meg további tehetséges marosvásárhelyi játékvezető társuknak is minden esélyük megvan arra, hogy rövidesen a hazai 2-ik ligában is bemutatkozzanak.

Share Button
Ennyien olvasták: 157

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.