Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült

Szilágyi Lóránd Szombathelyen volt próbajátékon, de itthon folytatja

Központ július 3, 2014 Sport

Szilágyi Lóránd Szombathelyen volt próbajátékon, de itthon folytatja

lori

Ha a magyarországi első ligás Szombathelyi Haladás szerződésajánlata megfelelő lett volna, akkor Szilágyi Lóránd, az ASA 28 éves balhátvédje a 2014/2015-ös bajnoki évadban a magyar bajnokság 6. helyezettjénél folytatta volna pályafutását.  Szilágyi szabadon igazolható, hiszen 2014. június 30-án lejárt a szerződése a vásárhelyi alakulatnál. Jelen pillanatban két hazai 1. ligás együttestől van ajánlata, de nagy valószínűséggel a következő évadban is az ASA-nál folytatja.  

 

Június 26-án az ASA-Gaz Metan Meggyes barátságos labdarúgó mérkőzés során értesültem arról, hogy a szurkolók kedvence, a 28 éves Szilágyi Lóránd a magyar elsőligás szombathelyi Haladás együttesével edz már hétfő óta.

A mérkőzés után már az együttes vezetői is megerősítették a hírt.  

Ha Szilágyi szerződést kötött volna a Haladással, akkor az ASA elveszthette volna a kezdőcsapat egyik alapemberét, aki a csapat legrégebbi tagja, tulajdonképpen régebbi a Sziget utcai stadionnál is, hiszen 2005-2008 között már az egykori Trans-Sil 3. ligás együttesében játszott.

Több magyarországi honlap már az elmúlt hét elején beszámolt arról, hogy az ASA balhátvédje, volt csapatkapitánya, Szilágyi Lóránd már június 23-tól a magyar első ligás Szombathely együttesénél edz.

A klub honlapján is az volt olvasható, hogy Szilágyi Lóránd a Ferencvároshoz távozó Bosnjak Predrag és az osztrák alacsonyabb osztályba szerződő Tóth Péter pótlására érkezett, akire számított a soron következő bajnokságban Artner Tamás vezetőedző.

Szilágyi a tvszombathely.hu honlapnak adott rövid nyilatkozatában a következőket mondta:

– Én a feltételekkel meg vagyok elégedve, remélem, hogy szerződéskötés lesz a vége.

Szilágyi június 23-27. között volt próbaidőszakon a szombathelyi alakulatnál, ahol hamar megkedvelték a vezetők, játékostársak.  Szerződéskötésre azonban az anyagiak miatt nem került sor…

A 183 centiméter magas futballista esetleges szerződéskötésével kapcsolatosan az ASA-Gaz Metan Megyes találkozó után Virgil Lăcătușu, az ASA sportmenedzsere a következőket mondta el a Központnak:

– Tudomásunk szerint Szilágyi próbaidőszakon van az 1. ligás Szombathelynél. Neki a szerződése 2014. június 30-án lejárt Marosvásárhelyen, így szabadon igazolható.

Szilágyi pénteken jött vissza Marosvásárhelyre és a Központ érdeklődésére a következő, általa megfogalmazott választ juttatta el a szerkesztőségünkbe:

,,… most értem haza, sajnos nem egyeztünk meg. Nagyon keveset ígértek, ami nem érte volna meg nekem. Azt a szerződést megkapom itthon is bármelyik csapatnál. Nagyon jól éreztem magam Szombathelyen, ahol kiválóan fogadtak. Nagyon meg volt elégedve velem főleg az edző, mondták, nagyon bánjak, hogy nem jött össze a szerződéskötés. Még van két ajánlatom a hazai 1. ligából, de felhívott az ASA vezetősége, és egy igen kedvező szerződésajánlattal álltak elő. A legjobb ajánlat, amit valaha kaptam! Tehát a napokban kell döntenem, ha aktuális lesz az ASA ajánlata, akkor lehetséges, hogy elfogadom…”–írta Szilágyi Lóránd.

Ha Szilágyi újabb szerződést kötne az ASA-val, akkor az együttes szurkolói lennének a legboldogabbak, hiszen továbbra is a csapat legrégebbi, legkedveltebb és talán egyik legjobb játékosának (is) drukkolhatnak.

A transfermarkt.de által 264 ezer euróra taksált Szilágyi Lóránd, 106 bajnokin három gólt szerzett a marosvásárhelyi együttesnél.


Share Button
Ennyien olvasták: 420

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.