Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső
Ma
Eső
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Több mint 50 éve a tenisz szolgálatában

Központ július 25, 2013 Sport

teniszTöbb mint 50 éve a tenisz szolgálatában

Interjú Takács Jánossal, a marosvásárhelyi CSU teniszoktatójával

 – Takács úr, látom, sokan vettek részt az edzésen. Jelenleg hány leigazolt teniszezője van a marosvásárhelyi CS Universitar csapatának?

– Összesen 36 leigazolt sportolónk van (10 évestől veterán korúig), akik a Román Tenisz Szövetséghez vannak beíratva, ők mind versenyképes sportolók. Volt időszak, amikor mintegy száz igazolt sportolója is volt a klubnak, most viszont a minőségre fektetjük a hangsúlyt, nem a mennyiségre. Ezen kívül létezik a Tenisz 10 elnevezésű versenysorozat, amelyen harminc 4 és 10 év közötti játékosunk vesz részt. A Tenisz 10 országos szintű versenysorozatból négy versenyt szervezünk meg Marosvásárhelyen, amiből három már lejárt, szeptember 8-án kerül sor a negyedikre. Ennek a programnak a lényege, hogy kicsi pályán, kisebb hálóval, kisebb ütőkkel, könnyebb labdákkal a gyerekek minél korábban kezdjenek el játszani, megszeressék a teniszt mint sportot. Így nekünk, edzőknek sokkal könnyebb majd versenyeztetni őket szabályos méretű teniszütőkkel, labdákkal, hagyományos méretű, nagy pályán.


– Marosvásárhelyen az utóbbi években már több fajta versenyt tartottak gyerekek számára. Kérem, említsen meg néhányat közülük…

– Valóban Marosvásárhely az utóbbi években mindig elsőként vett részt minden újdonságnak számító, gyerekeket érintő tenisz rendezvénysorozaton. Az idén két ilyen versenyre is sor került városunkban, az egyik a ,,Fedezd fel a teniszt az iskoládban!” néven vált ismertté, amelyet, akár a Tenisz 10-et is, a Román Tenisz Szövetség indított el.

A másik nagy akció, amiben részt vettünk, és ami először került megrendezésre az „A tenisznek születtek” néven vált ismertté. Ez a tanügyminisztérium és a Román Tenisz Szövetség közös rendezésében, 16 romániai városban indult. Marosvásárhelyt a CSU képviselte mindkét rendezvényen.

A gyerekek a szülőkhöz hasonlóan nagyon jól álltak hozzá, mi három iskolában, a nulladik a harmadik osztályig minden gyereket átfésültünk, a legtehetségesebbeket kiválogattuk.


– Sportbázisok szempontjából hogyan áll Marosvásárhely?

– Jelenleg 3-4 tenisz sportbázis is van Marosvásárhelyen, de ez még sem elegendő, mert nagy az igény erre a sportágra városunkban.

Örvendetes dolog számunkra, hogy a MOGYE-nél készül a három teniszpályás fedett terem, amely páratlan lesz az országban. Meg kell említenem, hogy ezek a pályák minőségi, úgynevezett közepes gyorsaságú mű felülettel vannak bevonva. Már a Román Tenisz Szövetség részéről is voltak itt homologálni, így itt a télen nagy országos versenyek megrendezésére is sor kerülhet majd.

A téli időszakban eddig béreltük a helyi pályákat, mert mostanáig nem volt saját fedett pályája az egyetemnek, ott meg csak a helyi versenyekre koncentrálunk, helyhiány miatt kevés volt a teniszoktatás. Azért morzsolódott le több tehetséges gyerek, mert nem állt módunkban bért fizetni egy fedett pályáért, ahol oktatás folyt volna.

– Milyen a marosvásárhelyi tenisz utánpótlás? Kik azok a tehetséges teniszező gyerekek, akikről még hallani fogunk idővel?

– Jelen pillanatban a 14-16 évesek korosztályából a legtehetségesebbként megemlíthetem Moldovan Cristiánt, aki nemrég Szlovákiában nyert egy korosztályos tenisztornát, párosban egy magyar fiúval második lett ugyanott, de jó teniszező még Mucenic Şerban, Botezan George is.

A lányoknál a 12-14 éves korosztályban nagyon jól vagyunk képviselve, itt megemlítem Luca Anamariát és Răut Maria Briannát, akik augusztus végéig Franciaországban vannak egy teniszakadémián, valamint Zait Angelát, aki 12 évesen több versenyt nyert már.

Moldovan Cristian egyébként 10 éves korában országos második volt a korosztályában.

Vannak olyan sportágak, mint például az evezés, vagy kajak, ahol egy-két, vagy több év alatt kikerülhet egy világbajnok, de a teniszben 10 év után alig látszik, hogy van fejlődés, hiszen borzasztó sok türelem szükséges a temérdek munka eléréséért. A tenisz egy olyan sportág, ahol nagyon későn érik be a munka gyümölcse.

– A CSU veteránjai is sikeresek a korosztályos versenyeken?

– Igen, a legjobbunk Raus Valentin, aki 70 évesen az ötödik helyen van a világranglistán jelenleg, ő ötödik éve Európa bajnok. Mellette ügyeskedik még Ormenişan Ioan, Dendea Silviu, akik már több versenyt nyertek a BCR Partener versenysorozat keretében. Rajtuk keresztül a CSU szervezőként is jelen van néhány ilyen versenyen, csak az idén öt hasonló tornára került, kerül sor Marosvásárhelyen. A következő szeptember 13-án indul.  

– Edzői szemmel tekintve milyen az utánpótlás?

– A CSU-nál én vagyok a hivatalos teniszedző, de volt teniszezők is segítenek nekem, hogy minden korosztályt le tudjunk fedni, így a segítőm Szilágyi Géza, Cătană Dan és Prunea Traian. Vannak ügyes, elszánt, tehetséges oktatók, edzők városunkban, mint Szilágyi Géza, Cătană Dan, Hajnal Laci, akiknek megvan az edzői képesítésük is. Tehát a tenisz jövője nem annyira sötét, mint gondolják egyesek Marosvásárhelyen.

– Gondolom, türelem szükséges a szülők részéről is, akik anyagilag támogatják gyerekeiket…

– Ez a dolgok másik vetülete, hiszen nagyon sok pénzre is szükség van, ezért is nem minden szülő teheti, hogy teniszre adja gyerekét, akik között biztos vannak tehetségesek is. Azok a versenyzők, akik le vannak igazolva nem kell pályadíjat fizessenek, de sokba kerül a szállás, étkeztetés, versenyekre való kiutazás, a versenyekre való benevezés, felszerelés is. A tenisz szép sportág, de költséges.

– Végezetül szóljon néhány szót sportolói pályafutásáról is. Mióta is foglalkozik tenisszel, teniszoktatással?

– 53 éve, azaz 1960-ban, 10 éves koromban lettem igazolt teniszező, 21 évig teniszeztem a helyi Mureşul klubnál. Időközben elvégeztem Bukarestben az edzői iskolát, majd a brassói CSU Dinamo együttesénél tevékenykedtem először, aztán 1978-ban vettem át a Mureşul A-osztályos női együttesét, akikkel még három évig szerepeltünk az élvonalban.

Idővel ugyancsak három évig Magyarországon is teniszeztem az első ligában. 1995 óta a CSU-nál vagyok teniszoktató.

– Ön játszott Ion Tiriac és Ilie Nastase ellen is…

– Igen, hajdanán az A-osztályban játszottam ellenük. Egyébként itt voltak személyesen Marosvásárhelyen. Sajnos csak három hasonló versenyre került sor a városban, nem volt folytatás az anyagiak hiánya miatt.


 

Mióta teniszeznek Marosvásárhelyen?

Városunkban az 1880-as években a tornakerti pályán már teniszeztek, habár a vásárhelyi tenisz ,,atyja” dr. Ugron Gábor volt, aki az 1890-es években tért haza Budapestről és honosította meg a sportteniszt. 1903-ban rendezik meg az első versenyt férfi és női egyesben és vegyes párosban.  Mivel mind nagyobb tömegeket vonzott a játék, 1905-ben az akkori Erzsébet ligetben dr. Bernády György akkori polgármester három aszfaltpályát építtetett.

1920-ban Gárdos József elnöksége alatt megalakult a Tennis Egylet (TEM), és bérbe vette a ligeti pályákat.

1929-et mint az első nemzetközi siker évét könyvelhettük el, Réti Tibor jóvoltából, aki Párizsban nyert meg egy teniszversenyt, s egy szép serleggel tért haza.

A marosvásárhelyi tenisz több mint 130 éves fennállásának legismertebb teniszezői: dr. Láni Oszkár, Réti Tibor, Hints Miklós, Nagy Ernő, Ovics Tibor, Dancea Ionel, Kari Mária, Ovics Tamás, Fodor Attila, Takács János, Szilágyi Géza, Botezan Gheorghe.

A 70-es esztendők elején Ovics Tamás, már a bukaresti Progresul játékosaként berobbant a Davis-kupa küzdelmeibe.

Fellendülőben a tenisz Marosvásárhelyen

Az elmúlt hétvégén a marosvásárhelyi Fortza sportbázisnál, a Tenis Partener amatőr versenysorozat keretén belül háromnapos rendezvényre került sor, ahol több mint 100 amatőr, vagy egykori leigazolt versenyző szerepelt.

A 44 éves Szente Csaba, aki Takács János keze alatt formálódott a Mureşul Sportklubnál, majd idővel az IRA, a Gaz Metan, majd az Elektromaros (Fazakas Árpád keze alatt) labdarúgó együtteseinél vált ismerté, mint labdarúgó, a következőket mondta:

„Rendszeresen részt veszek a Tenis Partener rendezvénysorozat tornáin, ahol a legkisebb, 5-ik szintről indultam, most meg a 7-ik szint versenyein veszek részt. Tudnivaló, hogy a 8-ik szint a profik előtti utolsó szintet jelenti.

Örvendetes, hogy olyan egykori tehetséges helyi teniszezők is részt vesznek az amatőr versenyeken, mint Szilágyi Géza, Dendea Silviu, Hajnal László, Dragomir Marius, vagy Iliescu Florin stb., akiktől tanulni lehet és passzióból játszanak a versenyeken.  

Én úgy látom, hogy fellendülőben van a sportág Marosvásárhelyen, hiszen egyre több helyi versenyt rendeznek, amelyeket amatőröknek (és nem csak) szerveznek. Országos szinten is hasonló a helyzet, hisz a Tenis Partener rendezvénysorozat keretén belül több kategóriában, több mint 300 tornát szerveznek az ország 55 városában, amelyeken szép számmal vesznek részt versenyzők.

Az, hogy több helyi spotbázis áll rendelkezésükre a teniszezőknek, ahol kibontakozhatnak, a sportág helyi fellendülésére utal.

Nem utolsó sorban megemlíteném a Takács János, Botezan Gheorghe, Szilágyi Géza, Hajnal László jelenlegi helyi teniszoktatók nevét, akik a sportág fellendülésében vállalnak fontos szerepet.”


 

Share Button
Ennyien olvasták: 485

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.