Központ
2018. november 16. péntek, Ödön

Újabb idény elején a Romgaz Elektromaros

Czimbalmos Ferenc-Attila szeptember 13, 2018 Sport

Seres József, Sáfrány Anita, Méhész Anita és Orosz István

Maros megye legsikeresebb tekecsapata, a Romgaz Elektromaros az elmúlt idényben, a bajnoki cím mellett, a Románia Kupát is elnyerte. Az Orosz István és Seres József által edzett csapat a Bajnokok Ligája döntőjéig is eljutott. Emellett az ificsapat bajnoki címet nyert, sőt az alakulatok játékosai több egyéni díjat is bekasszíroztak: a tavalyi, Kolozsváron sorra került világbajnokságon Duka Tilda a pódium 3. fokára léphetett fel, csapattársa, a magyarországi Méhész Anita világbajnoki második lett magyar színekben. Anita egyébként a kolozsvári Aréna egyéni legjobb eredményét is elérte a maga 667 pontjával a Románia Kupán.

Célkitűzés: továbbra is a legjobbak közt lenni

A Romgaz Elektromaros augusztus elején kezdte el a felkészülést a soron következő bajnoki évadra, amely zsúfoltnak igérkezik. A felnőtt együttesből egy évig hiányzó Adela Iulia Ban helyére a Magyarországról Sáfrány Anita érkezett. Sáfrány a Rákos SK-együttesétől igazolt Vásárhelyre, ahol egykoron jelenlegi csapattársával és egyben jó barátnőjével, Méhész Anitával játszott együtt. Ők a Romgaz Elektromaros női tekecsapatának első idegenlégiósai, ugyanakkor mindketten a magyar válogatott tagjai.

Az edző utasításait mindig meg kell fontolni

A csapat vezetőségének kitűzött célja, hogy az együttes minél jobb eredményeket érjen el a soron következő idényben:
– Az együttesnek, amely már rég a csúcsra jutott, nehéz lenne más célt kitűzni, mind azt, hogy megmaradjon ott. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű a bajnoki címet és a román kupát is megtartani, azaz újra megnyerni úgy a felnőtteknél, mint az ifjúságiaknál, ugyanakkor a Világ Kupán is jó szereplést akarunk elérni, hiszen ott Európa legjobb négy együttese vesz részt. Más versenyeken is szeretnénk jól teljesíteni – mondta el a Központnak Antal Matild, a Romgaz Elektromaros tekecsapatának alelnöke.

A több tucatnyi serleg egy része a Romgaz Elektromaros székházában

Hazai tekeversenyek Marosvásárhelyen

Az első fordulóban nem játszott, mivel állt a Romgaz női tekecsapata, de szeptember 15-én hazai közönség előtt mutatkozik be az együttes a Románia Kupában. Egy hét múlva a juniorok első tornáját szervezik meg szintén hazai pályán, majd október 1–7-e között Horvátországban kerül sor a Világ-kupára. Ezen a versenyeken való szerepléstől függően fog részt venni az alakulat a Bajnokok Ligája-sorozatban november végén. Kolozsváron kerül majd sor az ifjúságiak egyéni és csapatversenyére október 12-14-én, aztán következik a bajnoki címért és a Románia Kupáért folyó harc.

Antal Matild, a Romgaz Elektromaros alelnöke

A CSM keretén belül is alakult tekeszakosztály

A VSK-klub megalakulásakor hangsúlyt fektettek minden szakosztályra, amelyet sikeres és érdemes támogatni. A VSK tekeszakosztályának ifjúsági együtteséhez a Romgaz Elektromarostól tíz lány és fiú csatlakozott, de az alakulat tekeszakosztálya nem fogja befolyásolni a város legsikeresebb egyesületének működését. Őket is a román válogatott női csapatának edzőpárosa, az Orosz István–Seres József-edzőpáros készíti fel.

A Romgaz Elektromaros modern tekepályája

A Romgaz Elektromaros női és férfi felnőtt együttesének célszerűtlen lett volna, hogy az újdonsült VSK-hoz csatlakozzon, tekintettel arra, hogy az európai rangú sportbázis már régóta létezik és a VSK-hoz való csatlakozás megszakítaná a klub gazdag rekordját. Ahhoz, hogy ennek a sportágnak folytonossága legyen az új klub támogatása által, szükség van az edzőkre és az anyagi helyzet folytonosságára, amelyet jelenleg a Romgaz Elektromaros biztosítja a felnőtt együtteseknek. Sokak szerint a teke alulértékelt, kevés csapat szerepel a hazai bajnokságban, de a szakosztálynak az évek során nemzetközi szinten elért eredményei bizonyítják, hogy érdemes támogatni az alakulatot, ugyanakkor ezek az eredmények Marosvásárhely hírnevét öregbitik a nagyvilágban.

Share Button
Ennyien olvasták: 832

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.