Központ
2017. október 21. szombat, Orsolya
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű
Eső
Kedd
Eső

„Vásárhely hiányzik!”

Központ január 14, 2012 Sport

Boloni_Laszlo„Vásárhely hiányzik!”

Interjú Bölöni Lászlóval

Rövid villámlátogatás erejéig itthon járt Bölöni László, a görög PAOK Szaloniki vezetőedzője, ahol családi környezetben töltött néhány órát. Vásárhelyi jelenlétének célja: beteg anyósának meglátogatása, akit az egykori futballsztár felesége, Klára-asszony ápol, s akinek születésnapját is megünnepelték. Ugyanakkor találkozott egykori ASA-s csapattársaival is, sőt az esti órákban szakított időt arra is, hogy exkluzív interjút adjon lapunknak.

 

– Üdvözlöm önt újra itthon, Marosvásárhelyen. Milyen alkalomból látogatott haza?

– Mivel az anyósom egy ideje egészségügyi problémákkal küszködik, a feleségem, Klára ápolja itthon. Ugyanakkor nejemnek most volt a születésnapja is, így megragadtam az alkalmat, haza utaztam, hogy felköszöntsem.

– 2011 nyarán Görögországba szerződött, ahol jelenleg is edzőként dolgozik, a marosvásárhelyi, egykori szurkolói nem kis örömére. Klubcsapatával főleg nemzetközi szinten ért el jó eredményeket, hiszen a labdarúgó Európa Liga csoportküzdelmeinek ötödik fordulóján is továbbjutott, bizakodva várva a tavaszi folytatást. Hogyan értékeli az elmúlt esztendőt szakmailag?

–Megmondom őszintén, nem szívesen beszélek minderről, hiszen itt, Romániában a valóság teljesen másképp látszik, mint Görögországban. Én egy igazán profi klubcsapatot edzek, ahol élvezet dolgozni, amelyet elkötelezett, profi vezetőség irányít, s amelyet odaadó, győzelemre éhes, elszánt szurkolók vesznek körül. Mindez erőt is ad nekem. De mindemellett el kell ismerni, hogy a klub anyagi gondokkal is küszködik. A problémák megoldása elsődleges feladatot jelent a vezetőség számára. Egy jól kidolgozott, távlati célokat is követő tervet fog a vezetőség megvalósítani, melyben én is szerepet vállalok, hisz adnak a véleményemre, számítanak a munkámra. A legfontosabb feladatok közé tartozik, hogy egyrészt érett játékosokat tudjunk eladni, másrészt fiatal, tehetséges labdarúgókat fedezzünk fel, neveljünk és olvasszunk be a keretbe, akikkel jó eredményeket érhetünk el.

– Ez egy hosszabb távú terv lenne az ön számára?

– Hosszabb távra ilyen szinten nem érdemes tervezni, hiszen egy ma aktuális dolog 2-3 nap múlva már aktuálitását veszítheti, ha az eredmények nem pozitívak. Ebből kifolyólag fordulhat a kocka. A labdarúgásban egy idő után mindenért az edző viszi el a balhét, hisz könnyebb megválni egy embertől, mint, mondjuk tizenegytől, vagy húsztól. Amúgy, én már túl vagyok azon, hogy ilyen álmokat szőjek.

– Rövid itt tartózkodása alatt sikerült időt szakítania arra, hogy fehér asztal mellé üljön egykori csapattársaiva is. Milyen volt a találkozás?

– Mint mindig, szívet melengető, boldog pillanatok, ahányszor bármelyikükkel együtt lehetek. Meghívtam őket egy kávéra, egy italra, ahol kellemes három órát tölthettünk együtt. Felelevenítettük az egykori emlékeket, hajdani mérkőzéseket, sokat nevettünk, viccelődtünk, heccelődtünk egymással, akár hajdanán. Mondhatni, hogy remek délelőttben volt részem.

– Mi az, ami a leginkább hiányzik Bölöninek, amit csak itt,  Marosvásárhelyen talál meg,  ahova sportpályafutásának kellemes emlékei fűzik?

– Röviden fogalmazva, nem valami hiányzik számomra, hanem maga Vásárhely…

– Mit vár Bölöni László a 2012-es esztendőtől?

– A legfontosabb, hogy családom, szeretteim egészségesek legyenek, amit szívből kívánok. Továbbá, ha egészség van, akkor munkabírást, sikereket szeretnék mind magamnak, mind másoknak, akik a futballért élnek.

– Hogy van a kedves édesanyja, Ilona néni, aki egy ideje Magyarországon lakik, akár csak a bátyja, István? Hát a leánya, Eszter, akinek Nancyban van fogorvosi rendelője?

– Köszönöm kérdését, hála a Fennvalónak, jól van az édesanyám. A lányunk is jól van, halad a munkában és a tanulmányaiban is a család nagy örömére.

– Befejezésül, mit üzen Bölöni László a Központ olvasóinak, szimpatizánsainak, egykori és jelenlegi szurkolóinak?

– Szeretettel üdvözlők minden kedves olvasót, szurkolót, akiknek, békés, boldog és sikerekben gazdag, új esztendőt kívánok!

Share Button
Ennyien olvasták: 211

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.