Központ
2017. június 23. péntek, Zoltán
Zivatar
Ma
Zivatar
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Derült
Vasárnap
Derült

Vásárhelyi úszórekorder: 24 óra alatt 52 kilométert úszott

Czimbalmos Ferenc-Attila február 23, 2017 Sport

Egy 24 éves marosvásárhelyi illetőségű hölgy a minap Kecskeméten kilenc versenyző közül egyedüli nőként vett részt Az úszás ünnepe címet viselő megmérettetésen, ahol 24 óra alatt 52 kilométert úszott, ami több mint 1000 olimpiai medencehossznak felel meg, ezzel romániai női rekordot állított fel.

Demény Helga egykoron Peteley Attila úszóedző neveltje volt a marosvásárhelyi ISK-nál – jelenleg a kolozsvári állatorvosi egyetem hallgatója, és az ottani Orca Swim&Triathlon Club úszóedzője, oktatója – négyéves kora óta úszik, három éven keresztül Románia válogatottjának is tagja volt, s mint elmondta, öccse, Demény Attila biztatására vágott bele a versenybe. Attila tavaly maga is részt vett a 24 órás erőpróbán, aminek az úszás népszerűsítése volt a célja, így ő azóta a romániai férfi rekorder.
Helga készségesen válaszolt a Központ kérdéseire.

Demény Helga és öccse, Demény Attila

Öccse felkérésére úszott

– Gratulálok, hogy ön mindeddig egyetlen romániai hölgyként emberfelettit úszott, azaz 24 óra leforgása alatt mintegy 52 kilométert! Kérem, meséljen a kecskeméti rendezvényről…
– Univer24, az Úszás ünnepe nevű úszórendezvényre a Kecskeméti Fürdőben került sor február 11-12. között. A hagyományossá vált vetélkedőn két próba van: az egyéni 24 órás úszás, a másik pedig a váltó, azaz 4, 12 és 24 órás úszás, amiben csapatok vesznek részt és félóránként váltják egymást. Az egyéni számban öt úszó versenyzett. A vetélkedő célja az úszás népszerűsítése mint a legegészségesebb mozgásforma a gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Mindez motivált, hogy részt vegyek a magyarországi megmérettetésen, példát akartam mutatni azoknak, akik korhatár nélkül szeretnének úszni. Tulajdonképpen az öcsém, Demény Attila vett rá, hogy benevezzek a versenyre, amelyen ő is részt vett 2016-ban. Attila a medence szélén szurkolt és tanácsokkal látott el.

– Milyen kritériumok szerint kellett úszni?
– A 24 órás verseny szabályai szerint háromóránként negyedórás szünetet tarthattunk. Mintegy 20 óra után hittem, hogy teljesíteni tudom a feladatot, habár a fizikai fáradtság 12-13 óra után érződött, én pedig a gyors- és mellúszást alkalmaztam. Mi, akik egyéni számokban versenyeztünk, 3 óránként tarthattunk egy 15 perces szünetet, ez alatt gyümölcsöt, energiaszeleteket, kávét és vizet fogyasztottunk.

Alaposan felkészült a versenyre

– Sokan kipancsoljuk magunkat termál medencében, esetleg leúszunk pár hosszt a lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében, de egy ilyen távot nehéz bevállalni, erre alaposan fel kell készülni. Hogyan sikerült?
– Fel tudtam készülni a versenyre, hiszen az egyesületünk maratoni versenyeket is rendez 10 km-es távon, nyílt vízen. Amúgy is hat-hét órát naponta a medencében töltök gyerek meg felnőtt csoportokkal. Nem jelentett külön kihívást, hogy a vízben vagyok, inkább az, hogy 24 órán át ugyanazt csináltam. Úgy gondolom, hogy a vártnál jobban teljesítettem, ugyanis hosszabb távot tettem meg, mint amit elterveztem. Romániában nem rendeztek még egyéni 24 órás vetélkedőt, csak Brassóban váltót, ahol hétfős csapatok versenyeznek.

– A versenyen más romániai úszó indult-e?
– Nem, az úszók magyar állampolgárok kellett legyenek. Tőlem is megkérdezték, hogy rendelkezem-e magyar állampolgársággal, de jövőtől kezdődően nem kizárt, hogy nemzetközi jellege is lesz a rendezvénynek.

– Ezek szerint ön az egyedüli romániai, aki egyhuzamban ennyit úszott egy nap során?
– Igen, én vagyok az egyedüli romániai hölgy, hiszen a tavaly az öcsém is teljesítette a távot, így ő az egyetlen romániai férfi, aki 24 órán keresztül úszott.

Peteley Attila tanítványa volt

– Mint említette, egykoron úszó volt. Melyik egyesületnél sportolt?
– Négyéves koromtól tizennyolc éves koromig úsztam Marosvásárhelyen a helyi ISK színeiben, 14-17 éves korom között a román válogatott tagja is voltam, szülővárosomban pedig Peteley Attila keze alatt formálódtam. 18 éves koromban Kolozsvárra kerültem, ahol jelenleg hatodéves állatorvosi egyetemista vagyok, de ezzel párhuzamosan úszást oktatok.

– Mik a tervei? Fog-e még hasonló megmérettetésen részt venni?
– Ezen egyelőre még nem gondolkodom, esetleg 2017-ben is vállalom ezt a 24 órás úszást. Egy évben egyszer elég azt a távot leúszni… A klubunk által rendezett távúszó versenyeken, azaz 10 kilométeres maratonokon részt szeretnék venni, emellett a Tárnica-tavat (Kolozs megye) is át szeretném úszni, ami 6,5 kilométeres táv. Ezeket az úszóversenyeket mindenképpen a nyári időszakra tervezzük.
Amúgy nagy élmény volt számomra ez a verseny, jó volt átélni. Utólag másképpen lehet felfogni és kezelni a gondokat, sokkal inkább mentális megterhelést jelentett, mintsem fizikait.


Eredmények a 24 órás kecskeméti teljesítménypróbában:

1. Kálmán Péter (22 éves veszprémi úszó)  81,2 km,
2. Hajdú László (56 éves kecskeméti úszó) 71,4 km,
3. Demény Helga (24 éves marosvásárhelyi úszó) 51,9 km,
4. Tóth Béla (56 éves debreceni úszó) 45,5 km,
5. Illés Sándor (34 éves gyulai úszó) 44,9 km.


Share Button
Ennyien olvasták: 211

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.