Központ
2017. november 20. hétfő, Jolán
Havazás
Hétfő
Havazás
Havazás
Holnap
Havazás
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

A jó szándék nélkülözhetetlen

Központ május 10, 2011 Egyéb

A jó szándék nélkülözhetetlen

onkentesekKi jelentkezhet a Gyulafehérvári Caritas önkéntes programjába és milyen képességek szükségesek az önkéntes munkához – ezekre a kérdésekre is válaszol Molnár Judit, a Gyulafehérvári Caritas önkéntes programjának egyházmegyei vezetője.


Önkéntesség mint célcsoport

A fogalom általános meghatározásán túl a Caritasnál működő önkéntes program érdekessége, hogy a szervezet az ebbe a programba jelentkező egyéneket mint célcsoportot határozza meg. A többi foglalkoztatott célcsoport mellett (gyerekek, betegek, sérültek, romák stb.) hasonlóképpen kezelik és figyelnek az önkéntesekre is. „Nem az a cél, hogy az önkéntesség bevonásával mennyiségében több munkát végezzünk el, hanem elsősorban az, hogy az önkéntesség kultúráját terjesszük” – magyarázza Molnár Judit. Ezért úgy tekintenek az önkéntes programra, az itt tevékenykedő emberekre, mint a társadalom egy szegmensére, és ezért van az, hogy a szervezet az önkénteseket nem csupán erőforrásként használja. A Caritasnak egyre több önkéntest sikerül vonzania, és ebben a fajta munkavégzésben a szervezet próbál szakszerűen, az önkéntesmenedzs­ment lépéseit felhasználva, betartva foglalkozni „munkatársaival”. Ennek nem csak az az eredménye, hogy a Caritas egyre több emberhez jut el, hanem ahhoz is hozzájárul, hogy ez a fogalom és tudás – az, hogy képesek vagyunk változtatni a saját és környezetünk életén – egyre szélesebb körben elterjedjen.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez 9 megye tartozik, a szervezet önkéntes programja azonban 3 megyében van hangsúlyosan jelen: Kovászna, Hargita és Maros. Ebben a földrajzi egységben a szervezet 350 olyan stabil önkéntest tart számon, akik rendszeresen végzik vállalt munkájukat. Vannak olyanok is, akik az adatbázisban szerepelnek, de nem aktívak, viszont szükség esetén megszólíthatóak. Maros megyében 80 önkéntest tartanak számon. Összességében elmondható, hogy a Gyulafehérvári Caritas hatszáz munkatársat foglalkoztat, akik harminc-negyvenezer segítségre szorulót látnak el.

A fogalom importált mivoltáról

A kérdésre, hogy mennyire külföldi jelenség az önkéntesség, Molnár Judit összegezte, tulajdonképpen az egész önkéntes-téma egy importált kifejezés, de úgy véli, ennél sokkal mérvadóbb az, hogy  mindezt mivel töltjük meg. „Ennek a jelenségnek hagyománya van vidékeinken, lásd a kalákákat – mutat rá a projektmenedzser. – Csak egyszerűen az emberek nem nevezték meg, hanem fogták a kapát és kimentek a falu főterére közmunkázni.” Az önkéntesség intézményes megjelenésének hátterében az urbanizáció áll, amely megszüntette azt a hálót, ami fenntartja az emberi segítési kapcsolatokat. Ebben az állapotban ütötte fel a fejét az igény arra, hogy az elmagányosodás és a segítségre szorulás kezelését intézményes keretek közt kelljen gondozni, mert ahogy jön a nyugati hullám, úgy jönnek a fogalmak és a szociális feladatok.  A vallásosság kérdése nem kizáró tényező

 A vallásosság nemcsak az önkéntesek, de a szervezet hivatalos munkatársainak kiválasztásánál sem játszik kizáró szerepet. Tagadhatatlan, hogy az ember lelkisége és érzékenysége szerepet játszik az ilyen típusú munkavégzésben, ám éppen ennek felderítésére alkalmazzák az ismerkedő beszélgetéseket, találkozásokat. Nem az a kérdés, hogy az illető vallásos-e vagy sem, vagy éppenséggel, hogy milyen vallású. Sokkal fontosabb kérdés, hogy az általa választott munkához megvan-e a testi, lelki, szellemi képessége. Azt nem firtatják, hogy a személyes életében ki mennyire spirituális, vallásos, hogyan éli meg a hitét. Már a szervezet statútumában is benne foglaltatik, hogy a rászorultat nemre, hovatartozásra, nemzetiségre való tekintet nélkül ellátják, ezért van az, hogy a Caritasnak többek között vannak ortodox, román ellátottjai is. Röviden és egyszerűen az emberi jó szándék az, ami nélkülözhetetlen.


Az önkéntességhez szükséges alaptulajdonságok

A kérdésre, hogy ki lehet önkéntes, Molnár Judit válasza rövid: bárki. Ha valaki önkéntesnek jelentkezik, első lépésként a szervezet szakprogramjának munkatársai egy beszélgetésre invitálják. Ennek lényeges mozzanata és célja, megnézni azt, hogy a jelentkező emberként fel tudja-e vállalni a választott munkát, illetve hogy azon a területen, amelyet választ, helyt tud-e állni, a munkáját el tudja-e végezni. „Megtörténik, hogy az önkéntes által választott területet nem találjuk megfelelőnek az ő személyiségéhez, ilyenkor megpróbáljuk valamilyen más terület felé irányítani.” Az önkéntes munka vállalásában az egyik legmeghatározóbb tényező az, hogy az illető tud-e erre rendszeresen időt szánni. Mivel ezen a területen emberekkel dolgoznak, ezért nagyon felelősségteljes munka. Amikor szociális önkéntességről beszélünk, akkor emberek számítanak a másik emberre. Tehát két nagyon fontos dolog ebben a munkában, hogy az önkéntesnek legyen ideje és felelősségteljesen vállalja fel a munkát.

2011 az Önkéntesség Európai Éve

A 2011 az Önkéntesség Európai Éve nevű rendezvényen való szerepvállalás nem döntés kérdése, meséli a projektmenedzser, hiszen attól a perctől, hogy önkéntesekkel formális, intézményes keretek között foglalkoznak, és erre a szervezetükön belül külön programjuk van, szinte automatikusan bekapcsolódnak mindenbe, ami ezt a területet érinti.
A 2011 az Önkéntesség Európai Éve program kapcsán próbálnak országos szintű programokhoz kapcsolódni, tudtuk meg Molnár Judittól, továbbá a program szakemberei úgy vélik, az esemény lehetőség az országban az önkéntesség és az önkéntesség kultú­rájának terjesztésére. A rendezvény pozitívuma, hogy több pályázási és összefogási lehetőség nyílik. Az éves rendezvény befejezésére a Caritas berkein belül egy nagyméretű gálát terveznek, ahol az önkéntesek minden városból összegyűlnek, és alkalom adódik munkájuk megköszönésére és megünneplésére.


Önkéntes program Marosvásárhelyen

Ezen a héten keddtől csütörtökig szervezi a Caritas Az önkéntesség hete nevű programsorozatát, tudtuk meg Biró Ágotától, a Maros megyei regionális önkéntes program koordinátorától. A vásárhelyi munkaponton három programot szerveznek. Az egyik alkalommal a Szivárvány Alapítványnál tanuló, főként cigány gyerekeknek szerveznek játékdélutánt a bolyais diákokkal közösen. Egy másik napon a szervezet önkéntesei részére szerveznek kötetlen délutáni foglalkozást, a találkozás és a játék öröméért. A harmadik esemény pedig a szervezeten belüli önkéntességet célozza meg, a Caritasnál dolgozó kollégáikat szándékozzák bevonni az önkéntes munkába, a tervek szerint Búzásbesenyőben tartanak gyerekfoglalkozást.

A Marosvásárhelyen tevékenykedő Caritas önkéntesek több területen is dolgoznak. Van egy kórházi meseolvasó csoport, amely hetente kétszer látogatja a Maros Megyei Kórház gyerek részlegét, melynek keretében az önkéntesek délutáni foglalkozást tartanak: játszanak, mesét olvasnak, illetve kézműves foglalkozásokkal töltik ki a gyerekek délutánjait. A Szivárvány Alapítványnál szintén heti két alkalommal szerveznek délutáni foglalkozást, amelynek nevelési és szocializációs vonatkozásai is hangsúlyosak, például segítenek a gyerekeknek házi feladataik elvégzésében. Egy másik programjuk az idős látogatás-gondozás, amikor az önkéntesek sétálni, takarítani, bevásárolni segítenek. És arra is volt már példa, hogy az önkéntesek a szervezet kollegáinak programjaiba is besegítettek.



Share Button
Ennyien olvasták: 180

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.