Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült
Derült
Péntek
Derült

A kanadai fotós

Központ augusztus 7, 2011 Egyéb

DRaskoyA kanadai fotós

Draskóy Györgyöt nem elég pusztán a fotóművészet alkotói közé sorolnunk. Csorbítanánk azt az élmény- és tapasztalati gazdagságot, melynél fogva inkább az életművész jelző illeti meg. A várbéli fotógalériában nyílt 60 év kedvencei című tárlat 81 éves kiállítója egy kikötéssel vállalta a beszélgetést: ha tegeződünk.

 

 – 6 éves korodban adott először édesapád fényképezőgépet a kezedbe…

– Egy Box Tengort!

 – Emlékszel arra, amikor a pillanat megragadására alkalmas készüléket először kattintottad el?

 – Nem emlékszem. De van egy korai fényképem arról, amikor egy kalocsai ruhába öltözött hölgyet szerettem volna lefényképezni. A végeredményen az alak körülbelül gombostűfejnyi, szépen elferdülve…

 – A fotózás ma is szenvedélyed. Mit szeretsz fényképezni?

 – Mindent. Mostanság, mivel bottal járok, vigyázom arra, hogy mit fényképezek, mert nem tudok gyorsan elfutni, ha kergetnek. Tudnillik az évek során sokszor keveredtem bajba a fotózás miatt. Kenyában például a muzulmánok hevesen tiltakoztak, ha fényképezőgépet láttak. Máskor Quebec-ben történt, hogy egy festő ordítozni kezdett, hogy ne fotózzam, mert nem cirkuszi mutatványos, akit fényképezni kell.

 – Hogyan kerültek Marosvásárhelyre a fotóid?

 – Tavaly Hargitafürdőn voltam az életmód táborban. Nemes Réka-Orsolya elkezdte nézegetni a gépemen a fényképeket, és megkérdezte, hogy majd nem jönnék-e el kiállítani.

 – Ha megengeded, a múltról szeretnék kérdezni, ’56-os emlékeidről.

 – A Széna téri harcokban vettem részt. A forradalom 50. évfordulóján az ottawai magyar nagykövet személyesen adta át a Szabadság Hőse Emlékérmet. Csak egy baj volt vele: hogy ki volt a kísérő oklevél aláírója… Ezért sokan nem is fogadták el a kitüntetést. De nekem végső soron nem az volt a fontos, hogy ki írta alá, én úgy éreztem, hogy megérdemeltem.

(…) Apámtól, aki huszártiszt volt az első világháborúban, azt tanultam, hogy a huszároknak nem az előre!, hanem az utánam! volt a vezényszavuk. Én is így tanultam meg élni.

 – A kényszerből vállalt kisebbségi lét kérdésének megoldása egy plusz feladat a személy identitásépítésében. Hogyan birkóztál meg ezzel a kihívással?

 – Nekünk mindig többet kellett dolgoznunk, mint a kanadaiaknak. Az egyetem éttermében dolgoztam, mosogatás volt a feladatom. Az egyik felettesem kidobott, hogy nagyon lassan dolgozom. Erre én rákérdeztem, jött-e vissza valaha edény azzal a panasszal, hogy nem tiszta. Nem jött, válaszolta. Aztán visszajött szabadságról a főnökasszony, áthelyezett konyhát takarítani. Elkezdtem felmosni a konyhát: víz, szappanos víz, tiszta víz, feltörlés – így gondoltam el a padló felmosásának lépéseit. Erre egy ukrán kollégám megjegyezte, hogy George, megint kidobnak, ha ezt így csinálod. Úgy kell csinálni, ahogy a kanadaiak. Idenézz: megfogod a vödröt, kiloccsantod a vizet, utána pedig egyszer-kétszer sssüsss-ssssüsss a seprűvel végigsepersz a padlón. Máskor vécépucoló voltam a Sziklás-hegységben. Meg is jegyezték, hogy soha olyan tiszta vécéjük nem volt.

 – Ha nem tévedek, erdőmérnöki diplomát szereztél…

 – 1956-ban a Soproni Egyetem tanárostól-diákostól kivándorolt, Kanada fogadta be őket. Így lettünk a Vancouveri Egyetem egy része. Én a diplomámat a University of British Columbián szereztem, azzal a kiegészítéssel, hogy Sopron Division – Bachelor of Science of Forestry – Equivalent: Magyar Erdőmérnöki Diploma. Majd ezt követően magiszteri tanulmányaimat a University of New Brunswick-on folytattam.

Magyarország körülbelül 15 éve fogadja el az itt szerzett képesítéseinket; idén szeptember 13-án veszem majd át Sopronban az aranydiplomát. Az egyetem elvégzése után nem erdőmérnökként dolgoztam. Újfundlandban először gyerekekkel foglalkoztam, majd a parkokhoz kerültem. Az én részlegemnek kellett tolmácsolni a parkok és környékének természeti és kulturális értékeit, de más feladatköreim is voltak ezen a területen, például részt vettem a térség turisztikai lehetőségeinek feltérképezésében.

 – Visszavágysz Magyarországra?

 – Nem. Hova? Mindenünket elvették. A rokonaink közül mindenkit kitelepítettek Kalocsáról. Ha visszamegyek, és elmondom, ki vagyok, a fiatalok nem is hallottak rólunk, nem tudják, hogy a mi családunk is létezett.

 – Erdélyt kedveled?

 – Igen. Kérdezték már, hogy miért. Azt válaszoltam, mert az igazi magyarok itt élnek. 14 évvel ezelőtt jártam itt először. Nagyon szeretek Hargitafürdőn, a mofettában, az öreg székely nénikkel és bácsikkal elbeszélgetni, úgy emlegetnek, mint a „kanadait”. (…) Különben rengeteget utaztam életem során. Először Afrika volt a kedvenc helyem, majd Kína. De akármerre mentem, mindenhol találtam érdekességeket, legyen az Fidzsi-szigetek, Tonga, Arizona, Kolorádó, Törökország vagy Európa szinte valamennyi országa.

 – Tudom, hogy a sport is fontos szerepet játszott az életedben…

 – 1951-ben a Vasasban úsztam, és a négyszer százas vegyesváltóban mi lettünk a magyar bajnokok. Akkori úszótársaim: Markovits Kálmán és Szívós István aranyérmes vízipólós olimpikonok, és Németh Sándor, aki magyar bajnok volt pillangóúszásban.

Én voltam a csapat mellúszója.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 132

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.