Központ
2017. október 18. szerda, Lukács
Derült
Ma
Derült
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Derült
Péntek
Derült

A művészet élén művésznek kell állnia

Központ április 21, 2011 Egyéb

Vasile_CazanA művészet élén művésznek kell állnia

 Ötévesen hegedűről álmodott, de előbb a basszusharmonika rejtelmeit sajátította el. Majd sorra következett a hegedű, a brácsa, a zongora, végül a karmesteri pályafutás. A várhegyi születésű Vasile Cazannal, a Marosvásárhelyi Filharmónia vezetőjével tapasztalatairól, karigazgatói tevékenységéről, valamint művészi pályájáról beszélgettünk.

 – Hogyan és mikor került kapcsolatba a zenével?

 – Mindössze ötéves lehettem, amikor arra kértem édesapámat, vásároljon nekem egy hegedűt. Abban az időben ritkaságszámba ment a gyerekeknek készült hegedű, valamint az áruk is igen borsos volt. Annak ellenére, hogy édesapám sokáig ígérgette, egy napon egy harmonikával tért haza. Mondanom sem kell,  a hangszer nagyobb volt, mint én. A térdemre helyeztem a harmonikát és úgy próbáltam játszani vele. Ez volt az első kísérletem a hangszertanulással.

Először hangversenyen második osztályos koromban voltam, viszont már előtte, szüleim tanácsára, eljártam a Dózsa György utcában lévő Pionírok Házába, ahol harmonikázni tanultam. Szintén ebben az időben kezdtem el hegedűt tanulni, körülbelül nyolc éven keresztül, utána következett a brácsa, ugyanis nagyon szerettem és mai napig szeretem a brácsa hangszínét. Időközben a zongora is rabul ejtett. Az első találkozásom a szimfonikus zenével második osztályos koromban történt meg, amikor eljártam nevelőhangversenyekre, és azóta itt ragadtam a Kultúrpalotában. Mai napig emlékszem, amint Csíky Boldizsár mester türelmesen magyarázott, és ez engem őszintén megfogott. Így kerültem kapcsolatba ezzel a világgal és azóta nem hiányzom a koncertekről. Az első hangversenyen, amelyen részt vettem és láttam ahogyan a karmester dirigál a színpadon, eldöntöttem, én is ezt az utat választom. Kolozsváron végeztem karmesteri tanulmányaim, de mivel nagyon szerettem a kórusmuzsikát is, a Gheorghe Dima Zeneakadémián abból is levizsgáztam. Ezt követően számos egyházi kórussal dolgoztam együtt, több helyre is elhívtak dirigálni. Néhány műkedvelővel közösen szimfonikus zenekart alakítottunk, eljártunk külföldre és méltán mondhatom, sikeresek voltunk.

 – Ön választotta a Filharmóniát, vagy a Filharmónia önt?

 – A Marosvásárhelyi Filharmóniához versenyvizsgával kerültem és közel 22 éve a kórus karnagyaként tevékenykedem. Ez idő alatt volt alkalmam eljárni különböző képzésekre is. Így jutottam el Bukarestbe, a híres Madrigal kórushoz, valamint életre szóló tapasztalatot szereztem az Amerikai Egyesült Államokban, ahol aNew York-i Julliard Zeneakadémián karmesteri továbbképzésben részesültem.  

Azon szerencsés személyek közé tartozom, akik Halász Lászlótól tanulhattak. 1996-ban ismerkedtünk meg a debreceni születésű, kiváló zongoristaként és szólistaként ismert zenésszel, aki egyben alapító tagja volt a New York City Operának. Együtt dolgozott Kodály Zoltánnal, Bartók Bélával, akik tanárai is voltak. De volt szerencséje Bruno Walterhez, George Enescuhoz, valamint Richard Strausszal is komoly és hosszú távú levelezést folytatott. Kiváló lehetőség volt számomra az, hogy három alkalommal is találkozhattam Halász Lászlóval, hiszen ezáltal egy új zenei világ tárult elém.

De hazai zenészeknek is sok mindent köszönhetek. Zenét is szívesen és kedvvel írok, Csíky Boldizsár sokat segített nekem, főképp a kórusmuzsika alkotásokban. Közösen leültünk, megbeszéltük a darabot, így neki is nagyon hálás vagyok.

 – Hogyan lehet a karigazgatói munkát összeegyeztetni a zenekari tevékenységgel?

 – A Marosvásárhelyi Filharmóniának 1996-tól vagyok a művészeti titkára, 1998-tól pedig az igazgatója. Természetesen a karigazgatói munka és a karmesteri tevékenység két külön fogalom, viszont azok, akik itt dolgozunk, néhány kivétellel, mind művészek vagyunk, és jó dolognak tartom, hogy a művészek élén egy művész áll. Ez mindenfele így van a világon, hiszen elképzelhetetlen, hogy ne egy zenész legyen az intézmény vezetője. Elengedhetetlen azt a bizonyos művészeti stratégiát kialakítani, amire csak egy művész képes. Ugyanakkor kapcsolatot kell teremteni külföldi és belföldi karmesterekkel, szólistákkal. A repertoárpolitika meg kell feleljen mind a közönségnek, mind az előadóknak, akiknek szeretniük kell a kiválasztott és eljátszott műveket. A zenei könyvtárunkat évente bővítjük egy-két új darabbal, valamint különböző eseményekre is nagy hangsúlyt fektetünk. Idén, 200. születésnapja alkalmából megemlékezünk a nagyszerű zeneszerzőről, Liszt Ferencről. Ezenkívül külön koncerttel készültünk a szerelmesek napjára, a nők napjára. Két újévi hangversenyt szerveztünk, majd három utóhangversenyt, mert szerencsére volt rá igény. Dolgozunk azon, hogy minél színesebbé varázsoljuk koncertjeinket, néha színészeket, fiatal diákokat hívunk meg, hogy emeljék a hangversenyek színvonalát.

Mint igazgató természetesen nem menekülök az adminisztrációs munkáktól sem. Mint megannyi fele, nálunk is a leglényegesebb problémát a pénz, a költségvetés jelenti. Minden évre elkészül egy terv, melyet be kell, be kellene tartani. Mi pénzt csak a koncertekből tudunk szerezni. Ehhez jó koncertekre van szükség és jó közönségre.

 – Hogyan jellemezné a vásárhelyi közönséget?

 – Azt kell mondanom, hogy a vásárhelyi közönség kiváló. Ismerek olyan személyeket, akik több mint 40 éve járnak a hangversenyekre, évente felújítják bérleteiket. Vannak olyan családok, akik számára a koncertek egy-egy ünnepnappal érnek fel, számukra itt lenni élmény.

Ezenkívül igényes közönségről beszélünk, aminek felettébb örülünk, hiszen az előadó is arra törekedik, hogy magas szintű előadást produkáljon. Nem utolsó sorban, olyan karmestereket és szólistákat hívunk vendégszerepelni, akik jelen pillanatban a legjobb formában vannak. A mai világban az információ könnyen terjed, így könnyűszerrel kapcsolatba tudunk lépni hazai vagy külföldi tehetségekkel. Közönségünk minket is motivál. Érezzük, hogy mellettünk vannak, és hálásak vagyunk azért, hogy egyre többen vesznek részt a koncerteken. A filmzenékkel, a dzsesszel sikeresen megfogtuk a fiatal generációt, akik lassan visszatérnek a hangversenyekre. Ezt akár garanciának is tekinthetjük, azaz okkal remélhetjük, hogy az elkövetkezendő néhány évtizedben sem apad a közönség száma. Ebben természetesen nagy szerepet játszik a nevelés, az oktatás. Mai napig működnek nevelő- és leckehangversenyeink, melyeken alkalmanként 1500–1600 vásárhelyi diák megfordul. Ez annyit jelent, hogy igény van a klasszikus zene tanítására, és csak tisztelni tudom azon szülőket, akik arra is gondolnak, hogy a zenei oktatás az általános nevelés részét képezi.

Bevallom, volt egy periódus, amikor csökkent a közönség, de 2006-tól errefele, boldogan és büszkén mondhatom, ha nem is minden hangverseny alkalmából, viszont gyakran teltház előtt zenélnek művészeink.

 – A teltház nemcsak a közönségnek köszönhető, hanem a művészek érdeme is…

 – Nálunk a zenekarban mindenkinek felsőfokú végzettsége van, és hangsúlyoznám, hogy a Marosvásárhelyi Filharmónia országos szinten az első három között van, ami a profizmusnak, a komolyságnak a jele. Mindez a magas szintű előadásoknak, a tehetséges zenészeknek köszönhető, akik nemcsak felkészültek, hanem komolyan veszik a szakmájukat is. Állami intézményként működünk, ami annyit jelent, hogy a fizetések nem túl magasak, ennek ellenére művészeink szeretik szakmájukat, és megértették, hogy ezekben a válságos időkben is tovább kell vinnünk a hivatásunkat, méghozzá magas szinten.

 


Share Button
Ennyien olvasták: 210

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.