Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Hózápor
Hétfő
Hózápor
Jórészt felhős
Kedd
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

A nem is olyan zord Skandinávia

Központ augusztus 18, 2010 Egyéb

Kíváncsian követi az erdélyi közélet alakulását, majd szenvedélyesen mesél a svédországi magyarok szórványban is erős összetartásáról. Bitay Zsolt Kolozsvár szülöttjeként szívta magába az erdélyi magyar lét összes velejáróját, majd felnőtté válásának zsenge korszakában Svédországban keresett otthont és talált új közösségre. A Svédországi Magyar Ifjak Társaságának titkáraként és a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének vezetőségi tagjaként bizonyítja, nemzeti identitásunk országhatároktól függetlenül is lehet erős összetartó erő.

– Kolozsvártól Göteborg fizikailag sem kicsi a távolság. A te utad hogyan vezetett oda? Mit jelentett román útlevéllel magyarként svéd földre vándorolni?

– Családegyesítéssel kerültem Svédországba. Anyámhoz jöttem, ő még a diktatúra bukása előtt menekült ide. Azzal az elképzeléssel kért menedékjogot Svédországban, hogy 2–3 hónap múlva egyesül a család, de a forradalom kitörése, az emiatt megváltozott befogadási feltételek és egyéb bonyodalmak miatt csak évekkel később, 1992 decemberében, 19 éves fejjel költözhettem ki hozzá. Tulajdonképpen örülök neki, hogy így alakult, hogy a felnőttkort még otthon érhettem el és történelmi változások tanúja lehettem. Ez hozzájárult ahhoz, hogy kiteljesedjen a magyarságtudatom, és hogy itt is aktív résztvevője legyek a magyar közösségi életnek.

– A kilométerekben mért távolságon túl mennyire ismerted az ottani kultúrát, mennyire érezted magadénak vagy állt távol tőled?

– Szinte egyáltalán nem ismertem, minden nap új meglepetésekkel szolgált. 19 évesen elég nyitott az ember az újdonságok iránt, nagy érdeklődéssel fedeztem fel ezt a számomra teljesen új világot. Viszont az otthon megszokott hatalmas baráti társaság hiányában kissé egyedül és elszigetelve éreztem magam. Szerencsére itt is akadt egy új barátom, Király Attila, akivel gyakran indultunk felfedező körútra. Ő egyébként már hazaköltözött azóta és Kolozsváron lett sikeres vállalkozó.

– Az elszigetelődés helyett te az aktív közösségi életet választottad. Hogyan sikerült beilleszkedned?

– Kissé nyomasztott a magyar társaság hiánya, ekkor még internet és magyar műholdas televíziózás sem volt. Amikor a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége és a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség kezdeményezte egy országos magyar ifjúsági szervezet létrehozását, örömmel vettem részt benne. Bár betöltöttem a 37. évet, a Svédországi Magyar Ifjak Társaságának (www.somit.net) ma is titkára vagyok. Az ifjúság megélését nem kötjük korhoz, bárkit szívesen látunk, aki jól érzi magát köztünk, még nyugdíjas tagjaink is vannak. Büszkén állíthatom, hogy a SOMIT az egyik legdinamikusabb magyar egyesület Svédországban, az újonnan érkező fiatal munkavállalók is minket találnak meg először. Ennek természetes folytatásaként egy ideje részt veszek a SMOSZ vezetőségének a munkájában is.

– A SMOSZ a legaktívabb északi magyar szervezet. Te találtad meg őket vagy ők találtak meg téged?

– A SMOSZ talán az összes nyugat-európai magyar szervezet egyik legaktívabbja, nem véletlen, hogy SMOSZ-os kezdeményezésre született meg a Nyugat-Európai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége (www.nyeomszsz.org) is.
Az SMOSZ alapszabálya előírja, hogy csak az lehet vezetőségi tag, aki már legalább két évig részt vett valamelyik tagszervezet vezetőségi munkájában. A SOMIT-os 16 évemmel bőven eleget teszek ennek a követelménynek és ennyi év alatt viszonylagos ismertségre tettem szert az itteni magyarság körében. A jelölőbizottság kért fel arra, hogy vállaljam el a jelöltetést, aminek én akkor kissé félve tettem eleget. A mostani már a második mandátumom, szeretek részt venni az itteni magyar közösségi életben.

– Konkréten mivel is foglalkozik a SMOSZ és mi a te szerepvállalásod benne?

– A SMOSZ jogelődje 1974-ben alakult, amikor az ’56-os forradalom után Svédországba menekült egyesületi vezetők elhatározták, hogy megalakítják az Országos Bizottmányt.
A Bizottmány megalakulásának egyik fontos célja az volt, hogy a svéd bevándorlási politika formálásában részt vehessen, és ott befolyása legyen. Továbbá hogy megfeleljen a svéd állami támogatásban részesülő egyesületekkel szemben támasztott minden követelménynek. Egyik ilyen követelmény egy demokratikusan választott felelős szervezet létrehozása, amely képviselni tudja a hozzá csatlakozó többi bevándorló-egyesületet. A SMOSZ tehát egy ernyőszervezet, jelenleg 34 tagegyesület „parlamentjeként” működik. A tagegyesületek a legkülönbözőbb feladatokat látják el. A helyi egyesületeken és az ifjúsági szervezeten kívül a teljesség igénye nélkül megemlíthetem az Északi Magyar Archívumot, az árva gyerekeket támogató Lencse Tibor Baráti Társaságot, az anyanyelvápolásra szakosodott Őrszavakat, vagy akár az ingatlanainkat kezelő stockholmi Magyar Ház alapítványt és a kristianstadi Dél-Svédországi Magyar Otthont.

A SMOSZ egyébként jó kapcsolatot ápol a Svédországi Magyar Nagykövetséggel és aktuálpolitikai kérdésekben is hallatja a hangját, mint ahogy tette azt a Benes-dekrétumok és a szlovák nyelvtörvény nyilatkozatban való elítélésével vagy legutóbb üdvözölte a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatot.
Az Országos Szövetség egy negyedévente megjelenő lapot is fenntart, ennek szerkesztésében veszek részt, feladatom az online rész üzemeltetése és szerkesztése (hirado.smosz.org). Ezen kívül természetesen az ifjúsági kérdések állnak közel a szívemhez, összekötőként tevékenykedem a SMOSZ és az ifjúsági szervezet között.

– Magyarként kisebbségi létben éltél Erdélyben is, ugyanúgy Svédországban is. Érzel különbséget a kettő között?

– Jelentős a különbség a két kisebbségi lét között, már csak azért is, mert a svédországi magyarság szórvány, mindenkinek aktívan tennie kell azért, hogy ne következzen be nála nyelvromlás. Ez mostanában a számtalan elérhető magyar TV-csatornának és az internet fejlődésének köszönhetően egyre könnyebb feladat, de többnyire hozzáállás kérdése. Van olyan ismerősöm, aki második generációsként itt született és gyönyörűen beszél magyarul, de sajnos arra is láttam már példát, hogy valaki pár éve él itt és meg sem szólal az anyanyelvén.
Az ország és a többség humánusan viszonyul a kisebbségekhez, a svédek már maguk mögött hagyták az elnyomó időszakukat. Nyíltan beszélnek arról, hogy alig pár évtizeddel korábban sajnos ők is keményen elnyomták az ország északi részében élő lappokat, hogy ma már belátják, ez mekkora hiba volt, ezért igyekeznek támogatni a lapp (vagy számi) kultúra megmaradását. Az állam anyagilag is támogatja a kisebbségi és bevándorló szervezeteket, az emberek többsége pedig többnyire magánügyként kezeli, hogy ki milyen anyanyelvű. Kicsit azt juttatja eszembe, ahogyan mi odahaza kezeljük azt, hogy közülünk ki milyen vallású.

– Svédország tejjel-mézzel folyó Kánaánként jelenik meg az emberek előtt Európa ezen térfelén. Mennyire igaz ez a kép?

– Ha az ország nem is Kánaán, de az átlagember azt hiszem könnyebben boldogul Svédországban, mint odahaza. Nem feltétlenül az anyagiakra összpontosítanék, a nélkülözés hiánya sokkal lazább emberi kapcsolatokat eredményez, hiszen senki nincs igazán rászorulva mások segítségére. Ennél sokkal fontosabbnak tartom azt a rengeteg bizalmat, megértést és türelmet, amit az emberek Svédországban egymás iránt tanúsítanak. Sokat számít a holtig tartó tanulási lehetőség is (egyesületek, szakkörök, felnőtt iskolák), ami jelentősen hozzájárul az általános műveltség növeléséhez és a toleránsabb, emberségesebb társadalomhoz. Talán ilyen téren lenne még pótolnivalónk otthon.

Share Button
Ennyien olvasták: 511

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.