A szomszéd kecskéje
Rosszféleség ide vagy oda, az egyik alapvető emberi tulajdonság – az irigység – velejárója, hogy időnként körülnézünk, mi is van „a szomszéd kertjében”. Meglessük, milyen sikereket és kudarcokat élnek át, milyen anyagi gyarapodásban van részük, milyen családi béke honol odaát, és ezek viszonylagosan meghatározzák a mi egzisztenciális helyzetünket is.Főleg az elkeseredettebb pillanatainkban nagyon jó gyógyírként tudnak hatni azok a megállapítások, amelyek az ottani problémák jelenlétét hivatottak elkönyvelni. Bár nem nyújt megoldást a gondjainkra, mégis egyfajta lelki megkönnyebbülést okozhat, ha azt látjuk, hogy náluk is van veszekedés, náluk is híjával van a pénz, náluk is vannak nézeteltérések, és hasonlóképpen nehezek az ők mindennapjaik is.
A „szomszéd kecskéje”, amelyről most szó van, nem más, mint Marosvásárhely román politikai pártjainak a színtere, amely már több évtizede egy összetartó, és – főleg a választások során – a magyarokkal szembenálló, egységes közösséget alkot. Szinte valamennyi választás alkalmával sikeresen összezárták soraikat, és hiábavaló volt a nagyszámú és -arányú magyarság „fegyelmezett” összefogása, mégis sikert sikerre arattak felettünk. A pénz körül forgó, és egyre jobban kiéleződő politikai harc a „szomszéd térfelén” most két nagy ellenséges tábort hozott létre. Ott vannak a polgármester által vezérelt narancssárga mezes demokrata-liberálisok (PDL), és a velük ellentétben álló „szociálliberális-uniónak” (USL) keresztelt „vörös-kék ingesek”. Az eddigi választások során sikerült kiegyezni a grund (azaz Marosvásárhely) „elfoglalása” érdekében, és talán most érkezett el az a szakítópróba, amikor nem lesz elég erős kiegyezési hajlam a felekben, hogy közös frontot hozzanak létre ellenünk.
Ezalatt az idő alatt persze nyugodtan kijelenthetjük, hogy „az ördög nem alszik” a város magyar politikai térfelén sem, és mindegyre adódik egy-egy új párt, egy új probléma vagy egy újabb nézeteltérés, amely megosztja az eddig még – viszonylagos – összefogással jellemezhető vásárhelyi magyar választói közösséget. A józan ész logikájával ellentétben, amint közelednek a helyhatósági és parlamenti választások, egyre inkább gyarapodnak a belső magyar-magyar konfliktusok, egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az erdélyi magyar választók, egyre inkább csak zavarosodik a politikai helyzet. A jóhiszemű választó már nem akar hallani sem az RMDSZ-ről, sem az MPP-ről, sem pedig az EMNT pártjáról. Nyugodt, higgadt, kiegyensúlyozott politikai közéletre vágyik, amely mindent elkövet a jobb általános anyagi helyzet, a békés együttélés és a megteremthető autonómia megvalósításáért. Tudjuk, minden egyes mandátum megszerzéséért szükség van megmérettetésre, külső és belső harcra, de nem akarunk olyan közönséges és ocsmány hangulatot, mint amely általában a kelet-európai és a balkán közéletet jellemzi. Nem mindegy, milyen vita és milyen politikai küzdelem folyik a velünk szemben álló politikai alakulatokban, de mégis sokkal jobb lenne, ha nem az maradna az egyetlen vigaszunk – nekünk marosvásárhelyieknek és erdélyi magyaroknak –, hogy esetleg „a szomszéd kecskéje is megdögölhet”.
