Központ
2017. október 20. péntek, Vendel
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

(Arany)kakas a szemétdombon

Központ június 9, 2011 Egyéb

(Arany)kakas a szemétdombon

 kakas_ok_2Megrongált állapotban, már-már romokban hever a város egyik legrégebbi szecessziós stílusú épülete, az Aranykakas, ami évtizedekig a vásárhelyiek egyik kedvelt vendéglőjeként működött. Néhány hete pedig nemcsak gaz, betört ablakok maradványa, lehullt vakolat és szemét díszíti a helyiséget és környékét, hanem egy, az önkormányzat által kifüggesztett virító sárga színű szégyentábla is, a következő felirattal: „Ez az épület nem a város, hanem a bukaresti Romarta Rt. cég tulajdona!”.

Az épületet Bürger Albert, a város leggazdagabb zsidó polgára építtette a XX. század elején, aki vagyonát a sörgyártással szerezte. Városi villája már akkoriban ritkaságnak számított, az államosítás után különböző vállalatok irodáinak adott otthont, majd azt követően vendéglőként működött. A privatizációs folyamat következtében került az Aranykakas magántulajdonba, ugyanúgy mint a somostetői villa vagy a Grand Hotel.

Csegzi Sándor alpolgármestert arról kérdeztük, miért volt szükséges eme banner kihelyezése: „Ezzel a plakáttal próbáljuk felhívni elsősorban a tulajdonos figyelmét arra, hogy restaurálja az épületét, hiszen mind az Aranykakas, mind a somostetői villa díszét képezi a városnak, szervesen kötődtek a város életéhez, és bizony főképp az idősebb generáció mai napig visszasírja ezeket a helyszíneket” – nyilatkozta Csegzi, aki arról is beszámolt, hogy tervben volt eme ingatlanok megvásárlása, viszont a tulajdonosok csillagászati árakért értékesítették volna az épületeket, mi több, az Aranykakas vendéglő nem is szerepelt az eladandó ingatlanok listáján.

Két éve a városi tanács határozattervezetet dolgozott ki, aminek értelmében ötszörös adót rónának azon tulajdonosokra, akik nem tartják rendben a műemlékvédelmi zónában lévő lakások homlokzatait, ám eme határozat leghamarabb jövő évben léphet érvénybe, hiszen szükséges volt egy 3 éves haladékot adni.

– Tény, hogy még ilyen esetben is elenyésző összegről beszélünk, ahhoz képest, hogy mennyit érnének az adott épületek, viszont muszáj valamerre lépnünk. Annyit sikerült kinyomozni, hogy az Aranykakas vendéglő jelen pillanatban egy magánember tulajdonában van, sőt értesüléseim szerint a hivatalból felvették vele a kapcsolatot, viszont egyelőre stagnál az ügy – összegzett az alpolgármester.


Nyári kertet az Aranykakas helyére!

A járókelők figyelmét sem kerülte el a néhány hete kifüggesztett sárga transzparensek jelenléte, és bizony sokukban felidézte az egykori vendéglőben eltöltött pillanatok emlékét: – A nyolcvanas évek végén, kilencvenesek leg­elején az Aranykakas semmiben sem különbözött a város legtöbb sörözőjétől, legalábbis ami a teraszt illeti: kopott betonkockák közötti résekből kibukkanó, satnya kis fűcsomók, konyhakredenc-fehérre mázolt pléhszékek és -asztalok, ülőpárna és abrosz nélkül, egyetlen fajta, rendszerint jó langyos és jó savanyú csapolt sör, ugyancsak egyféle üveges sör és üdítő.

Mivel a központtól meglehetősen távol esett, jobbára csak a vasárnap délelőtti ócskapiacozások után tértünk be egy-két korsó sörre (az ószerezés akkoriban a kevés kikapcsolódási lehetőségek egyike volt). Egészen addig, amíg az illetékeseknek egyszerre fura ötletük nem támadt: felszereltek néhány recsegő hangszórót, amelyekből állandó és idegesítő jelleggel hangos curájzene (román népzene) nyekergett, így attól kezdve az Aranykakast meredek ívben elkerültük.

Ezzel együtt kár, hogy már évek óta bezárt, az udvart felverte a gaz, az épület omladozik, mert egy kis fantáziával és valamivel több pénzzel pöpec kis nyári kertté lehetne varázsolni – nyilatkozta lapunknak Demeter László vásárhelyi lakos.

Share Button
Ennyien olvasták: 96

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.