Központ
2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Borús
Szombat
Borús

Áttörésre készülnek a zöldek

Központ szeptember 23, 2010 Egyéb
A romániai zöldek fiatalok, aktívak, értenek a politikához és kitartó munkával szeretnének a hazai állapotokon és főképp a társadalom mentalitásán változtatni egy szebb jövő érdekében. Remus Cerneaval, a hazai zöld mozgalmak helyzetéről, az instabil oktatási rendszerről, a környezetvédelem fontosságáról, valamint az újonnan megalakult politikai pártról beszélgettünk.

– Mivel magyarázható, hogy Nyugaton a zöldek jelentős szerephez jutnak a politikában, nálunk pedig még gyerekcipőben járnak?
– Más területekhez hasonlóan erős különbségek fedezhetőek fel a nyugati és a romániai zöld mozgalmak közt, a környezetvédelem terén pedig igencsak hátrányos a helyzetünk. Elsősorban a mentalitás és az itteni oktatás a felelős mindezért, de hiányzik a következetes megközelítés is.  
Jelen pillanatban az Európai Unió tagországainak parlamentjeiben összesen 21 zöld párt van nyilvántartva, illetve az Európai Parlamentben a zöld frakció a negyedik legnépesebb csoport, ennek értelmében mondhatni felelősségteljes munka hárul rájuk. Ez a zöld levegő lassan, de biztosan érkezik Európa keleti részébe is. Nemrégiben a magyarországi kollégáink (Lehet Más a Politika) kiváló eredményeket értek el a legutóbbi magyar országgyűlési választásokon, első zöld pártként be is kerültek a magyar parlamentbe. Mi is keményen dolgozunk azon, hogy a 2012-es választások alkalmából bebizonyítsuk, helyünk van a törvényhozásban. Meggyőződésem, hogy két év alatt sikerül egy olyan pártot felépíteni, amely képes lesz megszerezni a szükséges szavazatokat ahhoz, hogy akár koalíciós szerepet is vállalhassunk az újonnan alakuló kormányban.

– Véleménye szerint a román társadalom megérett-e arra, hogy egy zöld pártot a parlamentbe juttasson?
– Úgy gondolom, nem elegendő mindössze papírra vetni a jobbnál jobb ötleteket, hanem szükség van ösztönző, talpraesett, aktívan dolgozó személyekre is. Véleményem szerint a román társadalom 5, 7 vagy akár 10 százaléka is szeretné, ha végre a zöldek is képviseltethetnék magukat a parlamentben. A ’90-es évek elején létezett egy környezetvédelmi párt a román parlamentben, tehát nem lehetetlen mindezt újra megvalósítani. Viszont ahhoz, hogy elérjük céljainkat, olyan csapatra és olyan önkéntesekre van szükségünk, akik kitűnően ellátják a rájuk bízott feladatokat.
A visszajelzések szerint a jelenlegi közösség, akikkel közösen próbálunk előre haladni, és a szervezet által hirdetett érdekek felkeltették a lakosok érdeklődését, és az adatok azt bizonyítják, hogy a kör egyre tágul. Bízunk abban, hogy vezetőink, a párt tagjai hitelesek és megszerzik azt a mintegy 500.000 szavazatot, amelyre szükség van ahhoz, hogy a 2012-es választásokon bekerüljünk a parlamentbe. Ez a mi tervünk, a célunk, ami nehéz munkával ugyan, de elérhető!

– Minden hazai párton belül vannak politikusok, akik elméletileg harcolnak a környezetvédelemért, gyakorlatilag nem tartanak sehol.
– Az igazság az, hogy Románia nem büszkélkedhet olyan politikusokkal, akiknek szívügye lenne a környezetvédelem. Éppen ezért Bukarest az Európai Unió legszennyezettebb fővárosa, melyben az elmúlt húsz évben 50 százalékkal csökkent a zöldövezetek nagysága, de országos szinten az erdőirtás is kétségbeejtő méreteket öltött.  
Mint ahogy azt az európai országok is bizonyítják, a komoly környezetvédelmi problémák megoldására és hatékony kezelésre nem elegendőek a szociáldemokrata, liberális, keresztény-demokrata vagy konzervatív pártok. Szükség van olyan erős zöld pártokra is, amelyek képesek lennének eredményesen megoldani a súlyos környezetvédelmi problémákat. Megjegyezném, a zöldek társadalmi és szociális kérdésekkel egyaránt intenzíven foglalkoznak. Ahogyan a 19. századi liberalizmus nagy újítást hozott a politikában és a közgondolkodásban, úgy a 21. században a zöldek képviselik a progresszív politikai látásmódot, mely elősegíti a társadalom előrehaladását. Meggyőződésem, az előttünk álló kihívásokra, beleértve az éghajlatváltozásra vonatkozó kérdéseket is, kielégítő válaszokat, megoldásokat kínálnak majd.

– A hazai oktatásból szinte teljes mértékben hiányzik a környezetvédelemre való nevelés. Szükségesnek találja ennek megváltoztatását?
– Sajnálatos módon az itteni oktatás nem fektet kellő hangsúlyt arra, hogy a diákok megértsék és megtanulják az emberi jogokat, a demokrácia működését, az etikát, toleranciát, így értelemszerűen a környezetvédelem problémája is háttérbe szorul. A helyzet javítása megköveteli, hogy a román oktatás ügyét új alapokra helyezzék, tágasabb perspektívát nyújtva a diákoknak és a pedagógusoknak egyaránt, nem tévesztve szem elől a tudatos környezetnevelést sem.      
Ugyanakkor megjegyzendő az oktatási rendszer instabilitása is. A folyamatos változtatások, melyek talán sok esetben jó szándékúak, a tanulókat negatívan érintik. Sokkal fontosabb lenne, ha az esetleges változtatásokat nagyobb körültekintéssel, alaposabban hajtanák végre, és a tervezett lépésekről előre és időben tájékoztatnák az érintetteket.

– Milyen projekteken dolgozik jelen pillanatban?
– Az a politikai konstrukció, amelyben én tevékenykedem, különös figyelmet szentel a társadalom demokratikus értékeinek, a környezetvédelemnek, a humanista etikának és az alapvető emberi jogoknak, nemtől, kortól, társadalmi hovatartozástól függetlenül.
Jelen pillanatban pártunk elsődleges célja a 2012-es választásokra való felkészülés, olyan eredményre számítunk, mely lehetővé teszi majd, hogy a helyi önkormányzatokban, vagy akár a kormányban döntéshozói pozícióba kerüljünk. A siker érdekében országszerte népszerűsítjük értékeinket, elképzeléseinket, bővítjük csapatunk létszámát, különböző rendezvényeket szervezünk. Nem véletlenül vagyok én az első román politikus, akinek több mint 20.000 követője és támogatója van a Facebook közösségi portálon, és ez a szám naponta körülbelül száz személlyel növekszik. A társadalom valami újra vágyik a politika terén is, fiatal, intelligens személyekre, dinamikus csapatra, akik demokratikus értékeket képviselnek, következetesen és hozzáértéssel politizálnak. Terveim szerint egy ilyen pártot szeretnék működtetni, mely segítségével Románia kikerül jelenlegi helyzetéből.
Az elmúlt napokban néhányan a Zöld Pártból kilépve megalakítottuk, a sajtóban gyakran Hófehérke név alatt említett politikai csoportosulást, melynek tagjai közéleti személyiségek, fiatal üzletemberek, olyan személyek, akik külföldi tanulmányaik után tértek vissza, hogy változtassanak a hazai helyzeten. Eme politikai projekt szilárd demokratikus értékeken alapszik, kellő hangsúlyt fektetve a racionalizmusra, egyensúlyra és professzionalizmusra. Prioritásként kezeljük a környezetvédelmet, az emberi jogok védelmét, a demokrácia megfelelő működését, a gazdaság fejlődését és a korrupció elleni harcot.

Share Button
Ennyien olvasták: 189

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.