Nemrégiben újabb, fiatalokból álló tánccsoport jelent meg Marosvásárhelyen. A #Blessed – szabadfordításban Áldott – nevű csapat hip-hop műfajban alkot, és magával ragadó, energikus táncstílusukat igényes videókon rögzítik, amelyeket a közösségi platformokon láthatunk. De egy hét múlva a maros-parti VIBE fesztiválon élőben is megnézhetjük őket. A tánccsapat oktatója, koreográfusa, ötletgazdája Bereczki Adél, akinek célja, hogy lehetőséget biztosítson a hip-hop kultúra megismerésére, mozgásuk fejlesztésére, önmaguk kibontakoztatására és egy befogadó közösség megismerésére.
Adélt egészen kiskora óta vonzotta a tánc világa, már gyerekként arra kérte a szüleit, hogy vigyék táncórára. Mint mondja: kiskori szenvedély ez, ami később munkává, hivatássá vált. Gyerekként hét éven át balettórákat vett, a hip-hop műfajt tinédzser korában tanulta, később pedig tánctanári kurzust végzett, hogy taníthasson. Emellett folyamatosan keresi a lehetőséget a fejlődésre, így workshopokra is jár.
Nagyon vonzó a fiatalok számára
„A csoport egy kisebb és zártabb körű formája négy fiatallal indult, akik szerettek volna táncolni tanulni. Ez a kisebb verzió működött körülbelül másfél éven keresztül, miután úgy döntöttem, hogy itt az ideje nyílttá, nagyobbá alakítani, tehát tánciskolát formálni belőle. A jelenlegi formájában mostmár másfél éve működik és továbbra is csak gyarapodik. A #Blessed tánccsapat célja, hogy lehetőséget biztosítson a hip-hop kultúra megismerésére, mozgásuk fejlesztésére, önmaguk kibontakoztatására és egy befogadó közösség megismerésére” – indul a csoport története. „A városban, rajtunk kívül, több csoport is működik. Vannak akik, már sokkal több ideje működnek, mint mi és vannak, akik nálunk frissebbek. Egyértelműen mutatja ez, hogy hatalmas igény van erre a fiatalok körében” – tudtuk meg.
A Blessedben jelenleg 13 és 25 év közötti fiatalok táncolnak, ám Adél szeretne szeptembertől gyerekcsoportot is indítani. „Szívesen látunk bárkit, aki érdekelt a tánc világában, tetszik neki a hip-hop kultúrája és szeretne egy vagány csapat tagja lenni” – mondja.
Divat lett az európai kultúrájúak körében
Arra a kérdésünkre, hogy miért lehet vonzó az európai kultúrájú fiataloknak a hip-hop kultúra és tánc, Adél szerint a hip-hop kultúra mára már olyan szintűvé nőtte ki magát, hogy bátran meri állítani, hogy divattá vált az európai kultúrájú fiatalok körében is. „A legtöbb fiatal olyan zenét hallgat, olyan videókat néz, illetve olyan táraságokban forog, amelyek óriási mértékben karolják fel a hip-hop kultúra elemeit, és teszik vonzóvá ezt a fiatal közösségek számára” – véli.
https://www.facebook.com/blesseddancefamily/posts/662279580900759?sfnsw=cl
Hogy ez a műfajnak milyen formai kötöttségei vannak, megtudtuk, hogy a hip-hop kultúrája törekszik bontani a formális, kötött szabályok rendszerét. Előnyben részesíti az eredetiséget, kreativitást. Viszont vannak bizonyos elvárások és tulajdonságok, amelyek jellemzik a sikeres csapatokat, például a rendszeres edzés változatos gyakorlatokkal, kemény munka, magas technikai képességek, látványos koreográfiák, jó szinkron és muzikalitás.
„A legfőbb célom tanárként elismertté válni, és a csapatom minél nagyobb sikerekre vinni. Ez lehet fellépés, verseny, de lehet egy sikeres videó is. A távoli jövő tervei mindenképp nemzetközi sikereket és ismertséget is magába foglalnak. Jelenleg egyébként a VIBE fesztiválra készülünk,amit nagyon várunk, hiszen minden korábbi fellépésünket a vásárhelyi közönség pozitívan fogadta, sőt, egyre nagyobb érdeklődéssel” – meséli Adél.
Megtalálni a fényt
A Blessed csoportnak nemrég megjelent a Lights on elnevezésű videója – több mint tízezren nézték meg néhány nap alatt –, amely projekt kiindulópontja a rohanó élet, amelyben a legtöbben a mindennapi hajtás következtében céltalanságot érzünk, magányt, félelmet. „A Lights on jelentése felkapcsolni a fényeket, ami arra utal, hogy az élet sötétségében járva meg kell keresnünk azt „fényt”, ami segít látni a nehéz pillanatainkban, és ami vezet életünk során. Számomra ez a fény Isten. Meg kell találni a „fényt”, amire támaszkodhatunk, és ami megerősít életünk során, hogy lássuk, merre tartunk, és milyen erővel” – mesél Adél a projektről, amely nem „csak” a táncról szól.