Búzásbesenyői utánpótlás
A Testvériség Búzásbesenyő a Maros Kutyfalva csapataival azonos pontszámot (60) ért el a megyei labdarúgó-bajnokságban, éllovasként (második a rangsorban) bejutott a IV. ligába. Az őszi szezonban már magasabb szintű eredményekért drukkolhatnak a besenyőieknek. Az együttes hajdanán 1982–1984 között szerepelt még az akkori megyei bajnokságban, amelynek 1990 óta tagja. Fennállása óta az idei volt az első év, amikor a csapat feljutott a D-osztályba.
Ugyanakkor nagyszerű eredményt ért el a községi gyermekcsapat, amely tulajdonképpen a jövő labdarúgó nemzedék utánpótlását jelenti. Az elmúlt idényben, az 1998-as korosztályban fociztak, és bár keményebb csapatokkal kellett megküzdeniük, de sikerült a középmezőnyben a nyolcadik helyen megvetni a lábukat.
Mint Kovács Sándor, a Búzásbesenyői Sportklub 29 éves elnöke, az együttes edző-játékosa, mindenese, aki nemrég C-licences edzői oklevelet szerzett, lapunknak elmondta, a Kerelői Maros SK néven szereplő 1998-as korosztályú gyerekek közt van ’99-es, 2000-es, 2001-es születésű is, akik mind helyi fiatalok. A község gyermekcsapata rendkívül jó eredményt ért el a Székelyudvarhelyen június 17–19. között szervezett nemzetközi focitornán, ugyanis az 1998-as korosztályban, a harmadik helyen végzett a csapat 26 együttes közül, nagyon kemény ellenfeleket megelőzve. Különdíjat is sikerült begyűjteniük, ugyanis Pasc Bogdan (Bogdi) elnyerte a legjobb kapus díjat.
A Búzásbesenyői Sportklub fő támogatója a helyi tanács, néhány lelkes helyi vállalkozó és a Hirschmann Románia ipari park.